Az eső mosta el…

(Nagyszombat – DAC, kicsit másképp)

Fotó: Szabó Péter Pál (Archívum)

Az ilyen meccsek után jobban teszi az ember, ha alszik rá egyet, feltéve persze ha tud! Majd másnap, hideg fejjel… de a másnap sem segít a kínján, mintha másnapos lenne, és talán még oka is volna, hogy az legyen. Vagy mégsem? Az ilyen elvesztett presztízs csaták után, mint ez a nagyszombati is volt, augusztus huszadikán, Szent István napján, nemzeti ünnepünkön. Az ország valamint a saját születésnapján, amikor az ismerősök az Isten éltessen mellé három pontot is csomagolnának (elnézést a túlzott szubjektivitásért)…

Szóval nehezen megy az írás, pedig volna mit írni, csak nem akarok sem harapni, sem megmondóember lenni. Nem szeretném az idény első veresége után rögtön felszántatni a pályát. Meglehet mert már hozzászoktam, hogy éppen az ilyen érzelmes eseményeken nem jön ki a lépés: „A hazaiak teljesen megérdemelten győztek. Határozottabbak voltak, jobban akarták a győzelmet, mint mi. A csapatépítés és a győzelmi mentalitás erősítésének szempontjából sok információt szereztünk, amelyek nem feltétlenül jó információk, de néha hasznosak…” – tetszik, hogy Guľa mester nem magyarázza a bizonyítványát, őszintén beszél.

850. élvonalbeli szereplésünk, mostanában minden találkozóra jut egy-egy ilyen jubileum. Meglehet, már unom is, pedig azelőtt mániákus „statisztikai hivatal” voltam.

A legrosszabb az egészben, hogy az ember időről időre rájön, teljesen felesleges elvárni a csapat játékosaitól, hogy átérezzék, azt amit a szurkoló érez, és úgy is álljanak hozzá. Elég lenne egyszerűen csak focizni, de az se mindig megy. Isten mentsen meg minket az ilyen védelmi kuszaságtól, a középpálya teketóriázásától. Ugyan miben bízhatnánk, ha nem éppen a középpályásainkban, azt gondolhatnánk, elég érettek már a feladathoz? Ja és Dani, Veszelinov Dani, olyan szögből nem illik, ugye tudod te is testvér?! Pedig hosszú idő után az angol hét fáradtsága sem nyomhatta rá a bélyegét a találkozóra, és jelentős időt futballoztunk emberelőnyben. Akkor meg?

Hát elmosta az eső, mint az ünnepi megemlékezéseket, és lefújták, akár a tűzijátékot.

A mai jegyzetem is ekképp lesz picit kurta, csődöt mondott a csapategység, Kálmár Zsolti jelképesen a kapitányi karszalagot is földnek vágta, miután megkapta a standard sárga lapját. Rengeteg itt a kérdőjel! Már csak egyetlen kérdésem lenne, bár nem várok rá feltétlenül választ, inkább csak úgy az égbe kiáltanám, ordítanám: mikor fogunk végre felnőni a feladathoz, mikor fogjuk a kellő pillanatban felszívni magunkat? Mikor lesz csapatunk? – hát ez nem csupán egyetlen kérdés lett… Szlogenek, mottók váltják egymást évről évre, idényről idényre, aktuálisan a Duna hullámainak ereje, ha jól emlékszem. Erő, milyen erő? „Kínai netes oldalokon” vett „last minute” spílerek ereje? Elég sekély most a Duna, meg a türelmünk is fogyóban…

De akkor is a DAC!

Kapcsolódó tartalom

NAGYSZOMBAT – DAC 1904 3:1 (1:0)

Gólszerzőnk: Nicolaescu

DAC 1904: Veszelinov – Blackman, Risvanis (68. Brunetti), Kružliak, Muhamedbegovic (46. Ciganiks) – Balogh, Káčer, Dimun (79. Kalmár) – Veselovský (79. Szánthó), Krstović, Ramadan (46. Nicolaescu).

(Roberto)

Kapcsolódó: 
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Nagyszombat-DAC (3:1) mérkőzésről

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább