Ami tegnap divatos volt, az mára kiment a divatból, és talán csak a bennfentesek tudják, holnap milyen ruhákat hordunk majd. Na, de mi is az a divat és hogy lesz valami trendi? Tény, hogy a hetvenes, nyolcvanas évek öltözködési szokásai mára kissé bohókásan hatnak, míg a kort megélt emberei számára a mostani irányzatok lehetnek furák, sőt már-már nevetségesek. Egy fekete-fehér kép köszön vissza rám a családi albumból, rajta szüleim és én: anyám a karjaiban tart, mellette apám, aki kockás öltönyt visel. Nadrágja szabásán megakad a szemem: trapéz. Ha akár csak pár olvasó előtt megjelentek a leírtak, már célt értem.
Vegyük például a trapéznadrágot, ma már senki sem hord ilyen térd alatt kiszélesedő, a földet súroló ruhadarabot. Sőt! A mai fiatalok által viselt öltözéket látva néha édesanyám szavai sejlenek fel:
– Árvízbe szabták a nadrágod, fiam?; vagy pedig:
– Összement a mosásban? Ki fognak röhögni, ha felveszed!
Három fiatal srác baktat rugós léptekkel előttem az utcán, mindhármuk ugyanolyan fazon, bokáig sem érő „árvízben szabott” szűk nadrág, sportcipő – tömegdivat, mert ha kilógsz a sorból, az ciki. Senkit sem hallok „röhögni”, pedig zokni sincs rajtuk. Hogy az miért is fontos? Ja igen:
– Vegyél fel zoknit fiam, mert alulról fázik meg az ember! – ismét anyám intelmein morfondírozok.
Tulajdonképpen ugyanilyen tömegdivatnak számított anno a trapéznadrág is, aki pedig már-már „végtagzsibbadásig” leszűkített „csőnadrágot” hordott, arra azt mondták, hogy a rendszer ellen lázad.
Árvízben szabták, vagyis rövid a szára, tehát kinőttem. Csak egészen ritka esetben ment össze a mosásban, bár tudjuk, a magas hőfokon mosott ruhák bizony össze tudnak menni.
Amit pedig már kinőttem, azt maximum a Grundon viselhettem, az utcán nem, még megszólták volna a szüleimet, hogy mit adtak rám. Ezek a srácok viszont éppen ilyen nadrágban flangálnak, és nem kell attól tartaniuk, hogy valaki megszólná a szüleiket – szóval ezt jelenti a divat? Kb. 35-40 évvel vagyunk a „trapéz-korszak” után, változnak az idők, s ebben a tovasuhanó térben mi is változunk, néha a divat által is, máskor viszont mi magunk alakítanánk a divatot nem csupán az öltözködésben, hanem úgy általában mindenben. A divat az emberi kultúra része, az önkifejezés egyik eszköze – mondja a szakirodalom. Nemsokára elmesélek olyat is, ami biztosan nincs benne a szakirodalom „kőbe vésett” kódexében.
Divatja van a tárgyaknak, a magatartásformáknak, a szabadidő eltöltésének, még életcélunk megválasztásában is szerepe van a divatnak.
Azt, hogy milyen ruhát hordunk, befolyásolja a divat, de egyéniségünk, ízlésünk is meghatározza vagy egyéb indítékok, mint pl. a kényelemre vagy az eleganciára való törekvés. Jut eszembe:
– Hát öcsém, rajtam inget nem nagyon látsz, de tisztelem azokat, akik naponta viselik, mert nagyon elegáns egy férfi ingben… legyen az bár politikus vagy előadóművész. [megj.: ez itt a maga módján egy szerkesztői vallomás]
Én azt tanultam, hogy a viselt ruha legfontosabb fokmérője a tisztasága, hisz’:
– Járhatsz te bármilyen puccos öltönyben, ha zsírfoltos a gallérod! – nem mondom meg kitől tudom ezt, úgyis kitalálják…
Jómagam sosem követtem az aktuális divatot, kényelmes legyen és tiszta, így már ifjúkoromban öt részre bontottam fel a ruhák típusát, és több-kevesebb sikerrel ezt adom át a gyermekeimnek is: Van ugye az utcai viselet, majd a picit elegánsabb alkalmi cucc, továbbá amiben otthon tartózkodom. A maradék két részt az udvari (é.i. játszótér, Grund), illetve a munkaruha teszi ki.
A divat arra készteti az emberek széles rétegeit, hogy a fogyasztói szokásaik megváltoztatásával hasonlóvá váljanak egy őket megelőző és számukra vonzó társadalmi csoporthoz.
Tulajdonképpen a divatkövetők alkotják a fogyasztók legnagyobb csoportját. A rendszerváltás után megjelenő használtruha-kereskedések által a tömegtermékek stílusjegyei kissé felhígultak, ami ezzel egyidejűleg elősegítette az általában nyugatról beáramló korábbi divatjegyek terjesztését is. Nyilván a jelenkori árstratégia ismét rákényszeríti majd a lakosságot, hogy olcsóbb, de még viselhető ruhák között is „turkáljanak”. De például családon belül, illetve az ismeretségi körömben gyakran vándorolnak a jellemzően gyerekruhákkal megpakolt zsákok:
– Van jó pár kinőtt ruhám a gyerekekről, akad, amelyiken még ott a címke, nem is volt rajtuk. Elfogadjátok? – gondolom, nem csak nálunk hangzott már el ez a kérdés?!
„Szeretetcsomag” – én csak így nevezem, és igen, ez az a kifejezés, amit a szakirodalom nem ismer, vagy legalábbis nem nevezi így. Nem keverendő össze a karitatív szervezetek tevékenységével!
Korábban teljesen természetes volt, hogy az ifjabbik testvér – persze nemek szerint – megörökölte bátyja vagy nővére ruhaneműit, aztán a demokrácia talmi csillogása nemcsak ezt, de néha még a szeretetet is elhomályosította az emberek között. Sosem szégyelltem, ha használt ruhát viseltem, csak legyen tiszta, s ha nadrágról van szó, ne legyen „árvízben szabott”:
– De jó gatyád van, hol vetted?
– A szeretetcsomagban volt, amit nemrég kaptunk.
– Hogy mi?
– Pillanat, rögtön elmagyarázom, vagy tudod mit, olvasd el inkább a Klikkouton…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…