Eljött az ősz, annak is az a része, amikor az ember kénytelen bekuckózni, hiszen kinn szürkeség, köd és eső… Bevallom őszintén, a színes levelek és vigyorgó töklámpások ellenére sem ez az én évszakom. Lehangol a hideg, a félhomály, a mindent átitató nedvesség, amelyet a csontjaimban is érzek. Mégis megihlet ez a hangulat. Fogadjátok hát szeretettel ódámat az őszi esőhöz!
Sipos Janka: Óda az őszi esőhöz
Lyukas zoknimból lábujjam kinőtt,
mint avar közül rőt kalapú gomba.
Belső esőből a külső esőt
kémlelem épp a párkányra hajolva.
Az ablaküvegre leheletem
kávéillatú párafoltot rajzol.
Tegnap óta zuhanyrózsa az ég,
a lefolyó meg eldugult a hajtól.
Én minden évben várom jöttödet,
és megrettenek, akárhányszor itt vagy.
Kiújítod klausztrofóbiám,
vállalkozókedvem csontosra szikkad.
Süvítve füttyögsz, párkányon dobolsz,
vízszintes ráncot festesz homlokomra.
Beáztatod jókedvem foltjait,
csigaházamba húzódom szorongva.
Monoton maratonod hallgatom.
Takaró alá bújok fogvacogva.
Összekuszált idegszálaimat
ezernyi koppanásod fogja copfba.
Harmadnapja csordogál az ég,
mire elönt valami lomha béke.
Mint egy befőttet, elteszem magam
egy képzeletbeli kamrába télre.
