Bizony, hamarosan ismét itt a karácsony! Holnap meggyújtjuk az első adventi gyertyát, s már kezdődik is a visszaszámlálás. Gajdoschik Mariettát és Poroknovec Eriket arról kérdeztük, ők hogyan készülődnek az ünnepre.
GAJDOSCHIK MARIETTA
Pillanatokon belül itt a karácsony, mely számomra örömöt, varázslatot és fényt hoz. Megkezdődik a várakozás időszaka. Hivatalosan az első adventi gyertya meggyújtásával, de hát mi, szülők tudjuk, hogy hamarabb. Ugyanis nálunk már kezdődnek a szokásos kérdések, hogy: Anyu, mikor jön a Jézuska? Mennyi idő? Először a Télapó jön? De ugye ő is hoz ajándékot?
Rengeteg dologra van szükség, egyszerűen van úgy, hogy nem jut mindenre idő, energia és pénz. Az ajándékokat igyekszem már jóval korábban beszerezni, mert a bevásárlással együtt elég megterhelő lenne anyagilag.
Mióta a kisfiam, Attila megszületett – aki most 6 éves – beiktattunk a karácsonyi hagyományaink közé néhány új szokást is, mint például a mézeskalács sütése, vagy az ünnepi vacsora. A fát közösen díszítjük minden évben.
A kislányom súlyosan fogyatékos, autista gyermek, de a szíve csücske a karácsony. A legapróbb díszektől a karácsonyfáig mindent imád. Az egész karácsonyi hangulat megnyugtató érzés számára.
Számomra a karácsony lényegét a szeretteimmel való kapcsolat, az együtt töltött megható percek jelentik. Sokkal fontosabb számomra, hogy hogyan töltöm az ünnepet, mint az, hogy mennyit költök rá.
POROKNOVEC ERIK
Hát, én egy elég introvertált személyiségnek tartom magam, szóval nekem az olyan mondásokat, mint a „nem kell nagy gondot csinálni a karácsonyból” vagy „a szeretteink szűk körében kell eltölteni az ünnepeket” soha nem volt nehéz átültetni a gyakorlatba. Az igazat megvallva, és most nem célom a mindenen morgó öreg bácsi szerepébe bújni, nem is annyira szeretem a felhajtást az ünnepek körül. Igaz, nem zavar, de szívesen elvagyok George Michael Last Christmas-ja, a túldíszített plázák és a rénszarvasos pulóverek világa nélkül is.
Nálam az ünnepi hangulat így is úgy is ki szokott alakulni. Az őszről a télire hajló táj, a nagykabátban flangáló emberek, akiknek halványrózsaszínre csípte az arcát a szél és a tudat, hogy közeleg egy esemény, amely mindenkit másképp, de valahogy biztos megmozgat, nálam ez már pont elég, hogy tudjam, közeleg a karácsony.
Azok a dolgok, amelyeket szívesen csinálok, eléggé „univerzálisak”, szóval az év bármelyik napján el tudom magam velük foglalni, ezért ez az időszak számomra nem hoz nagy változást, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy az adventi koszorún egyre csak szaporodó gyertyalángok nem váltanak ki belőlem egy bizonyos fokú izgalmat.
Bár így belegondolva, eléggé különös izgalom ez, hiszen minél több gyertya ég azon a bizonyos koszorún, annál magasabb nálam ez az izgalom, de mellette megjelenik egy bizonyosfajta nyugalom is. Tudom, különös ezt a két fogalmat így egy mondatban szerepeltetni, de ebben az időszakban tényleg izgatottan várom, hogy elérkezzen az a tipikus karácsonyi elcsendesedés, melybe én annyira bele tudok kényelmesedni.
Nálunk a családban soha nem volt nagy hagyománya az ajándékozásnak, sőt sokáig nem is leptük meg egymást semmivel, mert egyszerűen feleslegesnek tartottuk. Azonban az utóbbi pár évben már finomhangoltunk ezen, most már megajándékozzuk egymást, de ezt a szokást is csak azért élesztettük újjá, hogy egy csomó vicces, komolytalan kacatot rejtsünk el a csomagolópapír alatt. De tényleg, hatalmas baromságokat szoktunk egymásnak adni. Sőt, hogy aztán tényleg minden komolyságtól megfosszuk ezt a hagyományt, a vásárlást az utolsó pillanatra szoktuk hagyni, általában ilyenkor indul be a saját arcképeinkkel ellátott pólók, a másik legkínosabb pillanataival feliratozott bögrék és az egymásról készített legelőnytelenebb fotók másfél méteres másolatának beszerzése.
Elég furcsa szokás, de nálunk már évek óta így működik. Már nem is emlékszem melyikünk kezdte ezt el, talán mindegy is, a lényeg, hogy imádom. Az egészben meg van az, amit tipikus karácsonyi szokásként szoktunk aposztrofálni, de az a csavar, hogy egyébként haszontalan cuccokkal tároljuk fel egymást egy sokkal bensőségesebb, hangulatosabb és egyben lazább ízt ad az ünnepeknek.
A karácsonyi időszakot én a legérzelemtelibb ünnepnek tartom, és akármilyen furcsa, ilyenkor szoktam, hogy is mondjam, egy matematikussá vagy könyvelővé változni, ugyanis összeadok meg kivonok, szorzok és osztok. Például, ilyenkor szoktam összeszámolni, hogy mennyi könyvet olvastam el, hány bakancslistás helyen jártam, mik voltak azok a kitűzött célok, amelyeket sikerült elérnem és hogy mennyit is változtam az adott évben, vagy ha érthetőbben akarok fogalmazni: egyszerűen bizonyítványt állítok ki magamról.
Ez főleg azért van, mert már évek óta úgy gondolok a karácsonyra, mint az új év előszobájára, ahol érdemes magunkon megigazítani a sapkát, leporolni a kabátot, és megpróbálni nem sáros csizmával berontani a lakásba, ha értitek, mire gondolok…