FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Gútor – mai riportalanyunk szülőfaluja – egykor színmagyar község a nyelvhatáron, nem messze Somorjától, de egyben már karnyújtásnyira Pozsonytól is. Vass Gábor belekóstolva az európai labdarúgó-stadionok világába, végül Dunaszerdahelyen is otthonra talált. Mesterien szerkesztett írásaiban pedig ellensúlyt tart a szlovák labdarúgó-szakírók felé, akik olykor különcként tekintenek a DAC-szurkolókra…
Pozsony közelsége adja magát, hogy akár oda is járhatna focira a gútori fiatalság, te mégis Dunaszerdahelyt választottad…
Ha azt vesszük, új szurkolónak számítok, nagyjából 2014-15 tájékán voltam először az apuval és a haverjaival DAC-meccsen, még az öreg stadionban. Nagyszombat ellen játszottunk, volt egy affér a kapu mögött, a vendégszurkolók letépték a DAC-zászlót a zászlótartó rúdról és meggyújtották. Talán fél évre rá határozták el pontosan, hogy át lesz építve a stadion – elfordítják majd 90 fokos szögben…
Abban az időben már írtam cikkeket sportos tartalmakkal és bejártam egész Európát: Premier League, Seria A, La Liga, Bundesliga – az volt a furcsa, hogy a szlovák focit annyira nem követtem. 13-14 éves lehettem, amikor az Artmedia BL-t játszott az Inter Milanóval, ekkor fedeztem fel magamnak a szlovák focit. Nyilván ez túlzás, hiszen hatéves koromtól magam is fociztam, bár sosem voltam valami nagy játékos. Ezt követte az első bajnoki meccs: Nyitra–Artmedia, majd a már említett DAC–Nagyszombat. Apunak nem volt idegen a szerdahelyi foci, nekem viszont még igen…
Nem jártam rendszeresen, de megfogott a közeg, felépült az új stadion és csakhamar bérletesek lettünk: első meccs, szakadó esőben a Trencsén ellen, a félig kész stadionban. Amikor Živković bevágta a labdát a kapuba – ez a mozzanat a mai napig előttem van. Azóta minden szezonban kiváltjuk a bérletet.
Gútor ugye már Pozsony megye, a főváros is kvázi közelebb van, de kis koromtól utáltam a Slovant fociban – hokiban nem. Magyarként nem lehetett más választás, mint a DAC, mostanra mondhatom azt, hogy otthon érzem magam a szerdahelyi stadionban. DAC-drukker lettem, topcsapat vagyunk a szlovák ligában. Közvetve emlékszem arra az időszakra, amikor a 2008-ban visszakerült a ligába a DAC – Pinte Attival, Kweukével. Középiskolás voltam Pozsonyban, harmincból tízen voltunk magyarok az osztályban, mentek a „nagy dumák” a szurkolóverés kapcsán.
TakUrčitee!? Szó volt már róla, hogy rendszeresen publikálsz foci és jégkorong témákban. Nem az a száraz tényszerű stílus, inkább amolyan történetmesélő vagy…
Gyerekkoromtól írok, a fogalmazás mindig is jól ment. Hoki és foci, mindkettőhöz értek, jelenleg is heti szinten jégkorongozok. Fociban inkább a szlovák ligára fókuszálok, én vagyok az egyetlen magyar szerkesztő a TakUrčitee nevezetű internetes magazinban – a Szerdahely hangja. Többen vagyunk szerkesztők: Richard például, aki a Pondelkové Tréneroviny-t írja, nagyszombati drukker. Anno rendszeresen beszólogatott a DAC-ra, kommentáltam, aztán egyszeriben a szerkesztőségben találtam magam. Mostanra egyébként nagy haverok lettünk.
Én vagyok az ellensúly – mondhatni így –, sokan azt gondolják, hogy mert magyar csapat a DAC, akkor itt minden rossz, hogy csak a Nagy-Magyarország megy, a Himnusz, a zászló.
A TakUrčitee egyébként alapvetően nem egy objektív oldal, mindenki a saját véleményét írhatja és írja meg. Egy szlovák riporter például úgy fogalmaz a tévében, hogy „nem értették meg egymást a játékosok”, míg a magyar kerekperec kimondja, hogy: „ezt jól elrontották”. Szóval úgy írom, ahogy látom, sok platform van, mely sablonszerűen fogalmaz, pontosan tudni, mi mikor következik. Nálunk teret adunk akár a humornak is, nevessen kicsit az az olvasó.
Külön kihívást jelent számomra megmutatni az érem másik oldalát, egy másik szemszögből láttatni ezt a közeget. Leírom, hogy tessék eljönni és megtapasztalni mi is a valóság, megismertetem az olvasóval az igazságot. Hogy jönnek Fradi vagy Újpest szurkolók? Ugyanez van a Slovan–Brno, vagy a Nagyszombat–Ostrava viszonylatban, ún. „družba”, tehát testvérklub szinten. Akad balhé igen, de itt is és ott is. Különbség csak az, hogy
míg Szerdahelyen 95%-ban itteni, tehát otthoni drukkerek biztatják a DAC-ot, addig mondjuk elmész Slovanra, ahol az ezerből háromszáz brünni drukker lesz.
A DAC-nak alapból rengeteg szimpatizánsa van Somorjától Fülekig, Kassán, Királyhelmec környéken. A magyarországi szurkolók számszerűleg csak egy maréknyi homok a sivatagban. Gútorról sem csak mi járunk, a C-középben – ahová szól a bérletünk – közvetlen alattunk szintén van egy gútori társaság.
Egy ideje már követed a DAC-ot, az európai focival nyilván nem vehetjük fel a versenyt, de magunkhoz viszonyítva ez alatt a pár év alatt mennyit fejlődött a klub? Telnek az évek, hogy látod a DAC jövőjét?
Mondjam a szerdahelyi mottót: „majd jövőre”?! Mert mindig csak beszélünk róla? Oké, jelenleg elég közel vagyunk a bajnoki címhez, folyton ez a téma, aztán 10 pont előnnyel nyeri a ligát a Slovan. Most viszont 3 pont csupán a különbség, jó csapatunk van, a Slovan eléggé csendben van, ami számunkra jó lapállást jelent. Ez a szezon, ha sikeres lesz, és meglenne a bajnoki cím, nem is muszáj a jövőről beszélnünk, hiszen 2-3 évig itt mindenki elégedett lenne. Ha viszont nem, akkor megint az edző lenne hibáztatva stb. Ami számomra furcsa, az az, hogy a Világi úr megvette a Győrt és így a tőke eloszlik, ahelyett, hogy csak a DAC-ba lenne befektetve.
Elgondolkodok rajta, hogy mi a valódi célunk, nemcsak klubszinten, hanem szurkolói szinten is. A legjobb háromban végezni, majd kijutni Európába? Majd mikor már ott vagyunk, félig üres a stadion! Oké, hogy északír, meg Feröer-szigeteki ellenfeleink jöttek legutóbb, de azelőtt éveket, évtizedeket vártunk egy ilyen eseményre. Apum mesélte, ő akkor volt katona, amikor a Bayern München ellen játszott UEFA-kupa meccset a DAC. Most meg rendszeresen ott vagyunk, és a nyári selejtezőkre kijön 3-4 ezer néző!? Csalódás volt számomra.
Ami a szurkolói közegben tetszik, az az, hogy az utóbbi években már csak magunkkal törődünk, nincsenek felesleges, trágár rigmusok a szlovákok felé – nyilván, ha reakcióként jön, mikor szidják a magyarokat, de alapvetően ezek a dolgok már elmaradoztak. Pozitív irányban változott a szurkolói kultúránk!
Annak ellenére, hogy DAC-drukker vagyok, az írásaim objektívek. Ha valami les, akkor az les, ha az egész stadion fütyül is, mert szerintük nem volt faul, viszont egyértelműen látom a szabálytalanságot, akkor az írom le…
Más dolog – bár nem túl reális – mivel EU-tag vagyunk, kéne egy hasonló kvóta, mint a hokiban, ami maximalizálja a külföldiek számát a csapatokban. A Trencsén és a Zsolna ebből él, kineveli a játékosokat és eladja őket. A DAC-nál is ezt alkalmaznák, de nem működik, és kvóta nélkül nincs rákényszerítve a klub, hogy még több esélyt adjon a hazai akadémistáinak.
Ebből a szempontból egyébként nem rossz a szlovák liga, akadnak tehetségek, viszont lehetne ezt még fokozni. Ha eladunk egy Bayót például, vagy előbb-utóbb a Krstović is eladósorba kerül…, az a szlovák focin nem segít úgy, mint pl. a Šatka-transzfer.
A Slovan megtehetné, hogy felvasárol innen-onnan fiatalokat, mégis csupa idegenlégiósból áll a keret. A DAC kerete szintén, vegyük anno a Ronant, akinek egyébként nagyon tetszett a játéka, vagy most a Krstović… a jövőt mégsem ebben kéne látni, bár nem tudom, milyen kvalitást képvisel most az akadémiánk. Nem tetszett, hogy elküldték a Malýt, Kružliak sérült volt, biztosan játszott volna. A hátvédsorunk a Šatka–Huk páros óta nem a legjobb, méghogy itt egy Risvanis, aki szerintem a liga egyik legjobb védője.
Sokan kényszerből mentek el, míg másoknak ide sem kellett volna jönniük – az a kérdés, hogy ez kinek a hibája, a vezetőségé vagy a játékosé?
Ami nagy pozitívum, hogy egy DAC-meccs Szerdahelyen amolyan kulturális eseménynek számít. Voltam meccsen Nyitrán, Trencsénben, Zsolnán, a Slovanon…, de sehol sem tapasztaltam olyat, hogy családok jönnek focira, hogy a stadionban találkozok a keresztanyámmal, a szomszédommal, az osztálytársaimmal. Hogy 20-25 perccel a kezdés előtt, amikor érkezni szoktunk, még tele a büfék környéke, az emberek beszélgetnek, tízes, húszas társaságokban. Másutt megveszi a polgár a hot-dogot meg a kofolát, megeszi, megissza és megy fel a lelátóra anélkül, hogy két szót váltott volna bárkivel is. Ez az, amit hangsúlyozni szoktam akár a szlovák barátaimnak, akár az írásaimban. El is hoztam magammal pár havert, hogy lássák a saját szemükkel, mennyire más itt a közeg, a hangulat! Hogy nem én vagyok és a klub, hanem mi és a klub – tudom, elég klisés a mondat, de mi valóban egy család vagyunk!
…és ezt bizony nagyon sokan irigyelik tőlünk. Gábor, köszönöm, hogy immár nem csak az írásaidból, hanem személyesen is megismerhettelek. Hajrá DAC!