NYITÓKÉP: SZABÓ PÉTER PÁL ILLUSZTRÁCIÓS FELVÉTELE
Az egy héttel ezelőtti – a MOL Arénában aratott 2:1-es – soványka győzelmünk után Grúziába repültünk, célunk pedig egyértelműen a továbbjutás volt. A Konferencia Liga 1. előselejtezőjének visszavágójára csupán pár megszállott szurkolónk követte a csapatot – előttük mindenképpen illik kalapot emelnünk! Akarva-akaratlanul is felsejlett bennem 2018 nyara, amikor Bayo két fejesgóljával a Dinamo Tbiliszi ellen győzedelmeskedtünk a kaukázusi országban. Még be sem fejeződött az első gólunk ünneplése, jött a második, a mindent eldöntő…
Azt a meccset akkor egy szurkolói kocsmában néztük a párommal – aki azóta a feleségem. A Gori elleni találkozóra, immár két kis szurkolópalántával együtt tértünk vissza lélekben Grúziába. Pardon, Georgiába! Abban bíztam, hogy odahaza kellően kiismertük a grúzok taktikáját, és ha nem is különösebb izgalmak nélkül, de simán továbbjutunk a 2. selejtezőkörbe. Sajnos nem így történt…
Gori, 21:00 – közép-európai idő szerint este hét óra. Kezdetét veszi a mérkőzés.
Trénerünk mindössze egy helyen változtatott az egy héttel ezelőttihez képest: Brunetti helyett az újonc Kaša szállt harcba – valaki magyarázza meg! Sztálin szülővárosának stadionja a szenci „száműzetésünk” színhelyére hasonlít, parányinak tűnik a MOL Arénához képest. Ráadásul a lelátók állapotára nézve, csoda, hogy itt UEFA-szintű mérkőzéseket rendezhetnek. A hazai nézők csak lassan szállingóznak a szemközti tribünre, mintha a grúz mentalitás megkívánná ezt a lazaságot. Bezzeg a Gori játékosai nem vették ennyire ráérősre a figurát, szinte teret sem hagyva a mieinknek.
– Hát így nehéz lesz, ha nem találunk egy gólt, keresztet vethetünk a továbbjutásra – fogalmazódott meg bennem az első fél órát látva.
A Chilivel való találkozásunk során, előző nap megjósolt 3:1-es győzelmünkre gondolni sem mertem ekkor, köszönőviszonyban sem voltunk a focival, pontatlanul, elképzelés nélkül játszottunk. Én tényleg azt hittem – mert bízni akartam –, hogy egy hét alatt sikerült gyógyírt találnia Guľa mesternek a nálunk sokkal alacsonyabban jegyzett Dila Gori masszív letámadásaira. A hármas sípszó után viszont keserű szájízzel tanácstalanul álltam a képernyő előtt: mi az Isten haragját elemeztek ezek egy hétig?
A 33. percben törvényszerűen jött a hazaiak találata. Ezen állás szerint hosszabbítás következett volna, hiszen az idegenben rúgott gól szabálya korábban eltörlésre került – 1:0.
Petráš kapus, aki eddig megtartotta a csapatot, alaposan benne volt a gólban. Tudod tesó, ha a konditeremben az erős csávónak vékonyka lábai vannak, azzal szokták ugratni, hogy kihagyta a lábnapot. Te egyetlen „lábnapot” sem hagytál ki még eddig, de eztán gyúrhatnál kézre is! Elöl sem jött össze semmi, értékelhetetlen első félidőt játszottunk!
Minden bizonnyal a szünetben felismerte a hibáját az edzőnk, és Kaša helyett Brunettit küldte játékba.
Ezzel egy fokkal magabiztosabbnak tűnt a hatvéd szekciónk, de a támadásaink továbbra is elhaltak a tizenhatos környékén. A 73. percben elment az áram a stadionban, közel tíz percig állt a játék:
– Nocsak, nocsak, a villanyszámlát rendeztétek? Netán az infrastruktúrátok hagy némi kívánnivalót maga után, kedves georgiai testvérek?
Ezek a szavak is inkább iróniából születtek, mert lám, a jó focihoz néha nem muszáj csodálatos stadion. Elég, ha van tizenegy épkézláb embered, akik odateszik magukat a pályán!
Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek! – talán még sokan emlékeznek anno a régi DAC-stadionban lejátszott, Eperjes elleni kupameccsre.
Ehhez hasonló jelenet játszódott le, amikor a hazai piros mezesek otthona sötétbe borult. Ráadásul a Voyo riporterei is csak sötétben tapogatóztak, pár percig ugyanis csupán a város fölé magasodó várat lehetett látni a közvetítésben. Nekem bezzeg vágott az agyam! Hűséges szurkolónk, „Ali” a helyszínről tudósította a mobiltelefonok fényjátékat. Köszi, Sanyi! – rajtad sosem múlik! A folytatás azonban az eperjesi sztorival ellentétben nem nekünk kedvezett. Aztán a meg nem mondom hányadik percben a hazaiak csapatkapitánya nagyjából húsz méterről kapásból bevette a hálónkat – 2:0. Úgy szállt el Petráš felett a labda, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Megjegyzés: a nagykönyvben azt is lejegyezték, hogy a kapus ebben a szituációban meglehet, rosszul helyezkedett. Összesítésben már a hazaiaknak állt a zászló, mi pedig megpróbáltunk futni az eredmény után. Túl későn! Gavrić próbálkozásánál a felsőlécet találta el, válaszképpen a Dila Gori kishíján megszerezte a harmadik gólját is…
Nehéz erről a találkozóról érzelmek, düh és csalódottság nélkül írni, mindamellett igyekeztem visszafogni magam.
Mi voltunk a párharc esélyesei, de kiestünk, mert „letolt gatyával” nem lehet pályára lépni! Kiestünk, mert focizni kellett volna, és igen: elment a bajnokság is a múltkor, mert siránkozás helyett – hogy mindenki ellenünk áskálódik – szintén focizni kellett volna. Késő bánat, ebgondolat, mentségemre legyen mondva, európai kupakaland még nem ért ily’ csúfosan véget mifelénk. Hogy jókor jött ez a pofon, legalább a Niké Ligára összpontosíthatunk?! Nos, hölgyeim és uraim, kedves vezetőség, szertáros, gyepmester, takarítónő, sörcsap mögött álló kiszolgálószemélyzet… Én már annyi pofont kaptam, ami „jókor jött”, hogy néha fonákra viszket a tenyerem. Öt éve volt egy Bayonk, aki egymaga hozta a meccset, el is adtuk kisvártatva jó pénzért. Most van egy Krstovićunk, akinél az az állandó téma, marad-e vagy megy? Jó pénzért? Szeretem a DAC-ot, jobban is mint hinnétek! De akinek csak hétvégi szórakozást nyújt a MOL Aréna közege, és végignézte ezt a szégyenteljes játékot, legközelebb talán jobban meggondolja, hol tölti az estét. Neki ugyanis senki sem ígért „jó pénzt”. Mi pedig maradunk az örök időkre, olykor bosszankodva, néhanapján a fellegekben járva…
Hajrá DAC, mert akkor is a Déácé!
Dila Gori–DAC 1904 2:0 (1:0) – összesítésben 3:2
DAC 1904: Petráš – Pinto (96. Mendez), Risvanis, Kaša (46. Brunetti), Andzouana – Kalmár (88. Vitális), Dimun, Káčer – Trusa (71. Gavrić), Krstović, Ramadan (88. Záhradník).