Sipos Janka – Huzat | Költőtoll

Nagy fába vágtuk a fejszénket ismét, ami a témát illeti. A nyomorról, szegénységről beszélni ugyanis fontos, vagy fontos lenne – néha majdhogynem úgy tűnik, tabutémáról van szó. És nehéz is beszélni róla úgy, hogy valami relevánsat mondjunk, főként, ha az ember maga van olyan elmondhatatlanul szerencsés, hogy a saját bőrén idáig sosem kellett megtapasztalnia a nyomort. Mégis, megkíséreltem a dolgot, s remélem, megfog, vagy esetleg elgondolkodtat benneteket e pár sor.

 

Sipos Janka – Huzat

Huzat van az aluljáróban.

Nejlonzacskók és újságpapírok táncoltatják a szelet,

a felismerhetetlen színű és mintázatú takaró alatt a vastag bundájú,

görbe lábú keverék nyalja síkosra a kisebesedett, ráncos kézfejet.

Gazdája álmában motyog,

nincs még kész az újabb napnyi beletörődött szorongásra,

félkába járdaszéli csikkvadászatra.

Pontosan behatárolt szabadság ez mindennek a peremén,

akrobatamutatvány, egyensúlygyakorlat lét és nemlét között,

melyet ideig-óráig mégiscsak a lét irányába dönt el

minden kikukázott McDonald’s-os zacskó.

Ide jutott. Idáig ér el,

a biztos pontig mindennek az alján,

ahonnan már csak felfelé lehetne.

De megpenészesedett az idő,

szagában fürdik esténként,

a lehelletén keresztül párolog ki-be a tehetetlenség,

az görgeti tovább a naptár semmitmondó,

elkoszolódott monoton lapjain.

Huzat van mindig.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább