Kápók és dobosok, avagy „öregek és fiatalok” a dunaszerdahelyi B-középből – 1. rész

Nyitókép: Karaffa Attila

Mottó: 2008-2014, a klub biztos anyagi háttere nélkül nehéz!

Köztudott, a futballmérkőzések alkalmával mindig jó hangulat uralkodott a DAC stadionban, és számtalan történetet hallottam anno az egyes szövetkezetek vagy vállalatok által indított autóbuszokról is. A pozsonyi meccsekre már 1983/84-ben vonattal jártunk nyugodjék faterral. Megerősíthetem, hogy akkoriban sem szerették ott a magyarokat. Így ötven felé ballagva tanúja lehettem a múltnak és aktív követője a jelennek.

Újságpapírból aprított konfettik, amiket ezerfelé vitt a szél, és még hetek múltán is nyoma maradt a környéken. Pályára hajított pénztárgépszalagok, máskor pedig WC-papír tekercsek véleményformáló eszközökként. Trombiták, kereplők, s nagyanyák által készített sálak, selyemzászlók. Ezek mind-mind azt jelezték, a tömeg aktív részese szeretett volna lenni egy-egy eseménynek. Semmi pompa! Ha belegondolok, hogy egy apró DAC-kitűzőnek is mennyire tudtam örülni, bizony megmosolygom azt a rég letűnt kort.

Kápó = az olasz capo szó szerinti jelentése „vezető”. A futball világában a vezérszurkoló szinonimája.

És igen, már a Föderális ligában voltak hangadók, akik harsány csatakiáltását a körülötte lévők átvették, majd együtt énekeltek vele. Ahogy nyilván le nem beszélt találkák is létrejöttek az ellenfél szurkolóival állomásra menet. Sőt, abból annak idején még több is! Harc nélkül vesztett zászlókról szintén volt tudomásom. Mit volt mit tenni, győzött a túlerő, mielőtt még adok-kapokra kerülhetett volna sor. Bezzeg manapság megbélyegeznek érte, az egyik csoport a másikra mutogat. Régen a kocsmában „beszélték meg” a dolgokat, tegnap a közösségi háló volt hangos.

Ismerek egy kápót, aki immár több mint másfél évtizede vezeti a csoportját, nálunk ez idő alatt kézről kézre járt a megafon, s amelyik fanklub anno „az ország legjobb szurkolótáborát” fogta egybe, ma sehol sincs!

A leggyakrabban elhangzó szó az összefogás, ami ideig-óráig működik, aztán valamiért folyton megakad. Pedig sokszor voltak „irigyeink”, akik tőlünk ellesve kívánták belevetni magukat a szurkolás világába. Viccesen fogalmazva: tőlünk csenték el azt a szurkolói rigmust, amit korábban mi is másoktól vettünk „kölcsön”. De nálunk valamiért mégis egyedien szólt, mert a város nem csupán egy futballcsapatot dédelgetett magához, hanem egyben a Felvidék bástyája lett. A DAC-ot mára a Felvidéki Magyar Értéktár is jegyzi! Az indoklás szerint ugyanis a futballklub jelentős közösségformáló szerepet játszik a város életében, ezért kiérdemelte az értéktárban való megjelenést.

Továbblépve az eddig leírtaktól, Dunaszerdahelyen ún. szervezett szurkolásról, illetve szervezett szurkolói csoport(ok)ról mindössze 2008-tól beszélhetünk.

Az igazat megvallva, ennek korábban nem volt tradíciója mifelénk. Úgy adtuk tovább és úgy vonzottuk be körénk a sokaságot, hogy közben mi is csak tanultuk a módját. Ellestük másoktól, hogy kell, aztán ösztönösen utánoztuk őket, míg ki nem alakult a saját arculatunk. Magyarul énekelünk, az elnevezés viszont nemzetközi lett, mert az ultráknál ez a szokás: Yellow Blue Supporters. Ez még az a bizonyos Kása Nándi-féle YBS volt! A kápó előénekelt, a tábor pedig követte őt. Amikor 2008-ban Tóth Roland, vagyis Otelló először felmászott a kerítésre, háttal a pályának, valami olyanba kezdett, amit előtte még soha senki nem csinált mifelénk. A DAC ezt megelőzően hosszú évekig mélyálomban tengődött, de abban az esztendőben egy meccs is elég volt hozzá, hogy azonnal felocsúdjon. Azon a meccsen már a nemzeti zászlót sem adtuk! Hirtelen öt-hat busz telt meg az idegenbeli túrákra.

Otelló mellett meg kell említeni az akkori dobosokat is, hiszen a tábor dobos nélkül olyan, mint a torta töltelék nélkül. Száraz és íztelen. Horváth Zoltán – akit a legtöbben Zoltánkaként ismertünk meg –, valamint Gódány Tamás, alias „Dobos Tomi”.

A fanklub első nagyobb próbatétele a Slovan elleni hazai mérkőzés volt. A „Ti vagytok a mi csillagaink! feliratú, egész lelátós koreográfiát meglehet többször is túlszárnyaltuk azóta, de akkor és ott megalapozta a B-középről és a szervezett szurkolásról addig ismert hiányos képünk. Egy stadionnyi zászlót hajtogattunk össze, majd szét, de sajnos az a találkozó másmiért maradt meg elsősorban a köztudatban. Elég, ha leírom a pontos dátumot: 2008. november 1. A felvidéki magyarságot azonban a sikerek mellett a sérelmek is összekovácsolják. Talán olyankor mutatkozik meg igazán, mennyire mélyen lakozik a lelkünkben Szent István öröksége.

„Az első félév még elég szervezetlen volt, ki kellet alakítani az egészet, pár rigmust betanítani a szurkolóknak. Ez akkor nagyon új dolog volt Szerdahelyen, viszont megvolt az összetartás, még mindenki elsősorban DAC-szurkoló volt. A meccseken először a kerítésen álltam, aztán lett egy pódium, vagy nevezzük ketrecnek, ahonnét irányítottam a szurkolást. Ahogy a klubunk fejlődik, a szurkolásnak is szükséges fejlődnie, új dolgok kellenek, új dalok. Nem volt egyszerű rávezetni az embereket, a Micsoda álom vagy a Szerdahelyiek vagyunk c. rigmusok pl. ekkor születtek” – Otelló egy 2020-ban készült szurkolói riportban.

A Facebook nálunk még ugyancsak gyerekcipőben járt, volt viszont DAC-Fórum, az „NK” (Nagy Krisztián) által 2005-ben létrehozott, s máig megőrzött nem hivatalos DAC-weboldalon, amit „Pierre”, alias Iván Péter üzemeltetett. Igen, volt foci is, egy ideig. Aztán ősszel az utolsó fordulót bojkottálni akarták játékosaink, mondván, nem kapnak fizetést. Éreztük, valami nincs rendben a Sport utcában.

„Egy darabig jól működött az egész, aztán fél év után elkezdődött a széthúzás a táboron belül, új csoportok alakultak. Többek között ezért is hagytam abba, de úgy vagyok vele, hogy ennyi év elteltével felesleges feltépni a sebeket. Jó volt, szép volt, elég volt” – Otelló.

A további csoportok: az Aranyossy Szabi, „Colos”, Rákócza Zoli-féle Felvidéki Harcosok korábbi generációja, a Fehér Laca-féle Wallace Army. Megalakulásukat elsősorban az YBS elnökével (Kása Nándi) szembeni ellentétek szülték. De akadtak csoportokon kívüliek is, pl. a „Kope” és a Vlado köré tömörülő függetlenek, valamint további kisebb baráti társaságok. Ilyen volt például a Bíró testvérek által fémjelzett, s kb. 2010-ben alakult NSK (Nyugdíjas sárga-kékek), akiket „Öreg Bitliszekként” is ismerhettünk. Viszont nem csak ezen múlott, a foci is „elromlott”, de főleg a klub háttere. Otelló 2009. tavaszán egy szenicei idegenbeli mérkőzés alatt tette le a megafont, s azt az addigi dobosok egyike, Zoltánka fogta meg. Később az YBS vezetőségében szintén személycserék történtek, a korábbi vezetők pedig megalapították a Yellow Blue Kings nevezetű csoportot.

Ez az időszak az első példa arra, amikor a dunaszerdahelyi lelátón megbomlott az egység. Látni kell azonban, hogy ehhez nemcsak az egyének (csoportok) viselkedése, hanem a klub és a csapat körül fellépő nehézségek is hozzásegítettek.

Mindeközben a dunaszerdahelyi szurkolói szubkultúra egyre színesebb arcát kezdte mutatni, ami nemcsak a szurkolás módjában (ultrák, huligánok), hanem a magyarság megélésének mélységében is kiütközött. Ha szigorúak akarunk maradni, az egység mindössze félévig állt fenn. A klubon belüli problémák és szurkolói csoportok tagozódása azonnal megmutatkozott a nézőszámon is!

Ultrák = a labdarúgócsapatokat támogató, legkitartóbb és legeltökéltebb szurkolói csoportok egy jellegzetes stílussal rendelkező válfaja. Kultúrájuk leglátványosabb része azokból a képekből és koreográfiákból áll, amiket a meccs alatt a stadionokban mutatnak be. Ismérvük, hogy csapatukat 90 percen keresztül, akár az eredménytől függetlenül buzdítják. A csoport általában egy szűkebb vezetői szerepkört birtokló mag körül épül ki, ők irányítják az egész csoportot, míg a létszám a további kisebb csoportokból szerveződik össze, melyek összetételét meghatározhatják baráti vagy lokális szálak (lásd pl. az YBS-légiók), esetleg az azonos politikai nézet. Általában az idősebbek szavát a fiatalok feltétel nélkül elfogadják, fontos a hierarchikus felépítés.

2009 tavaszára elkészült a villanyvilágítás a stadionban, de a pályán elért gyenge teljesítményt edzőcserék követték, a szurkolók türelme pedig egyre inkább fogyóban volt. A véleménynyilvánítást ugyanakkor a vezetőség keményen cenzúrázta! „Remek” példa erre 2009 tavaszán az a „Magyar fiatalokat a csapatba!” molinó, amit szinte a kifeszítése pillanatában eltávolíttatott a vezetőség a szurkolók kezéből. A „secu” parancsra azonnal ott termett. A klub első emberei valójában nem is tudatosították, mekkora „öngólt lőttek” ezzel!? [secu = „security”, a mérkőzés biztonsági szolgálata, amely általában, ahogy esetünkben is egy a klub által megbízott és fizetett őrző-védő cég – szurkolói szleng]

Zoltánkának volt mit csinálnia, hogy egybetartsa a bandát, aki mellé dobosként Bugár Ervin állt csatasorba. Ha Zoltánka valamiért nem tudott elutazni egy-egy on tourra, általában Kope vagy Vlado „helyettesítette” őt előénekesként, szigorúan megafon nélkül.

„Dobos” Tomi barátomtól vettem át a dobütőket, hogy kipróbáljam a dobolást. Addig nálunk nem volt szokás két ütővel dobolni, tetszett a nagyszombatiak stílusa, sokkal másabb a ritmus, jobban kijönnek az ütemek két ütővel. Pár évig magam csináltam, aztán jött a Czafik Laci barátom egy kisebb dobbal, azóta együtt nyomjuk. Képekkel teleragasztott naplót vezetek azokról a meccsekről, melyeken részt vettem, dobosként több száz ilyen van, és remélem még összejön az ötszázadik is!” – Bugár Ervin egy 2020-ban készült szurkolói riportban.

Végül tudtommal nem lett meg az a bizonyos 500. meccse Ervinnek, ami a 2009/2010-es idény után elkövetkező évek kihagyásának is betudható. Rövidesen megjelentek ugyanis a vezetőséget elmarasztaló feliratok, a „Game Over” és a „Mochseni-Antal takarodj”, majd a szurkolói csoportok bojkottra szólították fel tagjaikat, ami ekkor még csak abban merült ki, hogy molinók és zászlók nélkül maradtak a lelátók. Több játékos kiteregette a szennyest, miszerint hónapok óta egy vasat sem kaptak. A város vezetősége szintén felemelte szavát ezügyben, de a klub mindent tagadott, makulátlannak beállítva magukat a sajtóban. Novota Janit a B-csapatba száműzték, kameruni idegenlégiósainkat pedig kitiltották a stadionból. A vezetőség „testőrökkel vigyáztatott” a rendre. Arra is akkurátusan figyeltek, mikor mennyi nézőt jelentsenek be. Ha kevesebb volt, többet, de később a kamerarendszer hiánya miatt olyan is előfordult, hogy lényegesen kevesebbet a valós számoknál. A klub a sajtó képviselőit szintén megválogatta, aki kegyvesztett lett, be sem tehette a lábát a stadionba, elrettentésként akár még tettlegességet is kilátásba helyezve!

Ez az időszak ún. MACH-korszakként (Mochseni-Antal-Chytil) vonult be a köztudatba, ami egészen 2014 tavaszáig tartott. 2011 őszétől immár kőkemény szurkolói bojkott mellett, miközben a csapat a 2. ligát is megjárta.

Zoltánka közben megalapította a Szívünk sárga-kék Facebook-csoport elődjét, ami gyakorlatilag átvette a DAC-Fórum funkcióját, így csakhamar kiderült, ki kicsoda valójában. A Fórumon ugyanis mindenki „nickname” alatt szerepelt, míg a Facebookon értelemszerűen a vezeték és keresztnevét is vállalva. A 2011/2012-es idény 4. fordulójában az álló tribünön jelenlévő „független” szurkolóink egy csoportja fehér pólóba öltözött. Minden egyes fehér pólón egy-egy fekete betű, amiből összeállva értelmet nyert a felirat:

„MOHSENI ANTAL GAME OVER!”

A biztonsági szolgálat emberei azonnal parancsba kapták: kivezettetni az „elkövetőket”. Addig sem volt sok néző a stadionban, de ha lehet, ezek után még kevesebben lettünk. A csapat is „elfogyott”, s a DAC reménytelenül utolsóként kiesett az 1. ligából!  Dunaszerdahely városa próbálta oldani a helyzetet, ám a tárgyalások oda vezettek, hogy a város szerződést bontott a többségi tulajdonossal. Majd Világi Oszkár jelentkezett be, mondván, átvenné a klubot, viszont a DAC akkori tulajdonosa és vezetősége ekkor még nem mutatott kellő hajlandóságot rá.

A 2. ligában eltöltött idényünk meghatározó eleme végül az energiahordozók hiánya lett.

Történt ugyanis, hogy miután a város felmondta a DAC-cal való szerződést, egyben állítólag kötelezte is a klubot a városi tulajdonban lévő létesítmények elhagyására. Mivel a klub képviselői ennek nem tettek eleget, a város elzáratta a vizet, lekapcsoltatta az áramot és elzáratta a gázt. Ebben a válságos időszakban a hazai mérkőzések után a Bonbon szállóban zuhanyoztak a csapatok, míg a klub jogorvoslatot nyújtott be a kerületi bíróságon a várossal szemben, amit meg is nyert. A Nagyszombati Kerületi Bíróság döntésének értelmében Dunaszerdahely városa kötelezve lett az energiahordozók visszakapcsolására. Mindeközben folytatódott a szurkolói csoportok bojkottja, ám egy zólyombrézói „retro” túra azért belefért. Ezt a szervezett on tour-t azóta is sokan emlegetik, hiszen a maga nemében példaértékű volt, mivel az összes szurkolói csoport képviseltette magát rajta.

„MENTSÉTEK MEG A DAC-OT A JÖVŐ NEMZEDÉKÉNEK!!!” – állt molinókon, ami mellett saját gyermekeik képét tartották a magasban drukkereink.

A képeken szereplő gyerekek azóta bizony bőven felnőttek! 2013 tavasza bajnoki címet hozott a DAC-nak, s a 2. ligában elért siker a szurkolók egy részét is visszacsalogatta a lelátóra. Ez akkor kisebb nézeteltérést okozott a szurkolói csoportok között, mondván a Yellow Blue Supporters egyoldalúan felrúgta a bojkottról szóló megállapodást. Az YBS-t korábban „Marosinho”,  „Colos” és „Atos” is vezette, de akkora már „Cooper” vagyis Domonkos Roli lett a fanklub első embere.  Ebben az akkor Corgoň Ligába került csapatban szerepelt többek között jelenlegi vezetőedzőnk, Braňo Fodrek, illetve a nagyszombati Spartak korábbi trénere Mišo Gašparík is.

Visszatérve a lelátóra, időszakosan Czafik Gábor, alias „Huli” kezében is láthattunk megafont, akitől egyébként sem a „kibli”, sem a dob nem volt idegen. [kibli = megafon, szurkolói szleng]

 

A 2013/2014-es idény mind szurkolói, mind sportszempontból eléggé felemásra sikeredett. Míg ősszel gyér lelátók, de alapvetően szervezett szurkolás mellett bukdácsolt a DAC, addig a tavaszt a felemelkedés jellemezte. Egy momentum azonban megpecsételhette volna a sorsunk. Kiderült ugyanis, hogy a csapat keretének néhány tagja az (ismét) elmaradt fizetéseket némi bundázással szerzett javakból szerette volna pótolni, amire természetesen a szövetség is rájött. A szálak egy szingapúri fogadási csalásokkal foglalkozó bandához vezettek, s a példás büntetés sem maradt el. A csapatot hatpontos levonással sújtották, míg a botrányba keveredett játékosok több évre-évtizedre szóló eltiltást kaptak.

A tavaszi idény előtt Világi Oszkár ismét ott „kopogtatott” a klub ajtaján.

Bár a bajnokság tavasszal még a régi vezetőséggel folytatódott, gyakorlatilag biztossá vált az új tulajdonos érkezése, így a lelátók azonnal megteltek élettel. Március elején aztán a dunaszerdahelyi városházán megköttetett az „üzlet”. A klub részvényeinek 80%-ával Világi Oszkár lett a többségi tulajdonos, míg a maradék 20%-on a város és Antal Barnabás osztozott, egyenlő arányban. Zoltánka, a kápó szervezőkészségének a Jóisten sem állhatott ellen, s a tavaszi nagy menetelésünket még ő vezényelte le. Erről és a további évekről azonban majd a 2. részben ejtünk szót. Az eddig leírtak olyan történelmi tények, amelyek remélhetőleg sikerülnek hozzásegíteni bennünket a dunaszerdahelyi lelátói kultúra megértéséhez.

Minden, ami ezután következett, mentes volt a pénzügyi gondoktól és a nagyobb afféroktól. A DAC negyedszázad után, 2018-ban ismét kijutott a nemzetközi porondra, de a „vitrin” mindvégig – tulajdonképpen napjainkig – üres maradt [vitrin = dicsősségfal, szurkolói szleng].

A futballklub mint vállalkozás működött tovább, olyan infrastruktúrát kiépítve, aminek egész Európában a csodájára járnak. Az előzetes ígéretek azonban mégis elmaradtak. A DAC eddig hazai magyar srácok híján nem lett az annak idején beharangozott „Felvidék válogatottja”, történt viszont kísérlet ellentmondásos kabalafigura elfogadtatására, és a korábbi címert modern „pajzs” – logó – váltotta fel. Hiába küzdöttünk azonban a pályán, sem a kupagyőzelmet, sem a bajnoki címet nem sikerültmindezidáig elhódítanunk. Igaz, szép és eredményes focit játszottunk, s mindezt immár kulturált körülmények között, az elmaradt sikerek, a be nem váltott ígéretek, és az egyes szurkolói csoportok örökös egymás elleni harca mégis kiürítette a lelátókat. Folyt. köv…

Megjegyzés: Nyilván létezik ezernyi más kis történet vagy szál ebben a témában, de mi próbáltuk a legfontosabb eseményeket összefoglalni, nem belefolyni és ezzel elveszni a részletekben.

(Roberto)