Reklám
FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Két város, két fürdő, egy közös küldetés: pihenést, gyógyulást és élményt nyújtani az embereknek, legyenek helyiek, turisták vagy visszajáró vendégek. A termálvíz régóta a Csallóköz egyik legértékesebb kincse, így nem véletlen, hogy Dunaszerdahely és Nagymegyer nevét sokan épp a fürdőik révén ismerik meg. A mai Sokszögben arra keressük a választ, hogyan működik a háttérben egy ekkora idegenforgalmi központ, milyen kihívásokkal szembesülnek az igazgatók a szezonban és azon kívül, és hogy mit jelent ma egy termálfürdőt korszerűen, fenntarthatóan és vonzóan üzemeltetni – akár a versenytársak árnyékában, akár egymás mellett. Két meghatározó szakemberrel beszélgetünk, és köszönöm, hogy elfogadta a meghívást Somogyi Gábor, a dunaszerdahelyi Thermalpark igazgatója és Šušík Roland, a nagymegyeri Thermal Corvinus Aquapark igazgatója.
Nyitásképpen azt kérdezném meg, ki, hogy került a fürdője élére, és hogy mi volt az eddigi szakmai pályafutásuk során a legnagyobb kihívásuk?
S.G.: Több mint tizenhárom éve állok a termál élén, és azt mondanám, véletlenül kerültem oda: nem volt erre vonatkozó tervem. Éppen akkor fejeztem be egy előző projektet, amin dolgoztam, és feltett szándékom volt csökkenteni a munkám általi utazásmennyiséget, mivel több időt akartam a családommal tölteni. A közelben szerettem volna keresni egy számomra érdekes lehetőséget, és akkor értesültem arról, hogy új igazgatót keresnek a dunaszerdahelyi Thermalparkba. Elsőre elsiklottam az információ mellett, de amikor a harmadik körben sem sikerült megtalálni a megfelelő vezetőt, többen is bogarat ültettek a fülembe ezt illetően, és beadtam a jelentkezésem. Végül engem választottak. A legnagyobb kihívás mindenképpen a koronavírus-járvány volt, amely hatalmas volumenű és radikális változást hozott: addigra megtanultam, milyen egy fürdőt vezetni, de hogy milyen egy zárt fürdőt irányítani, csak a covid mutatta meg nekünk.
Reklám
Mi a helyzet Nagymegyeren? Igazgató úr, Ön hogyan került a termálfürdő élére?
Š.R.: Én egy picit korábbról indítanék. Valójában a katonai szolgálat után rövid ideig édesanyám vállalkozásában dolgoztam, majd hirdettek egy úszómesteri állást, amire jelentkeztem. Akkor kezdődött a pályafutásom a nagymegyeri termálfürdőben. Érdeklődő ember vagyok, így mindent megtanultam, ami az úszómesteri és az egyéb pozíciókkal kapcsolatos. A későbbiekben az ügyvezetők úgy ítélték meg, hogy a munkám alapján képes lennék csoportvezetői feladatok ellátására is. Először műszakvezető, majd a műszakvezetőket és a technikai részt irányító feladatkörben dolgoztam a 2021-es év végéig, de nagyon nem értettem egyet a termálfürdő akkori vezetésével, és benyújtottam a felmondásomat. Más munkáltatónál, a jelenlegi útkarbantartó vállalatnál kaptam állást, és őszintén szólva azt gondoltam, hogy ez egy nyugdíjas munkahely lesz számomra. Akkor úgy tűnt, hogy befejeződött a fürdőbeli pályafutásom, amit szomorúan állapítottam meg, hiszen tizennyolc-tizenkilenc éves koromtól ott dolgoztam. Nehéz volt ezt elfogadni, de azt gondoltam, hogy nem akarom látni összedőlni azt, amit az addigi vezetők felépítettek a termálfürdőben. Nem tudtam ezzel azonosulni, ezért inkább váltottam. Azt gondolom, ez egy pozitív löketet adott az életemben, egy teljesen más téren próbálhattam ki magam. Véleményem szerint az engem jellemző emberi tulajdonságok az új helyen sem változtak meg nálam, csak egy teljesen más pozícióban tudtam kihasználni ezeket. A 2022-es választások után érkezett a megkeresés: szeretnék, hogy visszajöjjek a fürdőbe és hogy vezessem azt. Először nem igazán értettem a felkérést, azt gondoltam, hogy a régi munkakörömet kapom vissza. A testület előtti rövid bemutatkozást követően a polgármester tudatta velem, hogy ügyvezetőként dolgozhatnék.
Igazából akkor Önnek a legnagyobb kihívás az volt, amikor nem a fürdőben kellett dolgoznia.
Š.R.: Mindenképpen egy nagy kihívásról van szó, hiszen nem egy kicsi intézményt kell irányítanom. Minden kihívásnak tudni kell kezelni, legyen szó helyiről vagy akár politikairól. Arról nem is beszélve, hogy a vendégeknek is meg kell felelni. Nem egyszerű ez a pozíció.
Politikáról nem fogunk beszélni, viszont a kihívás mindkét esetben jelen van: a fürdők egyfajta városok a városban, a termál Nagymegyer és Dunaszerdahely számára is egyfajta hajtómotort jelent. Mindkettő külön történettel rendelkezik, hiszen nemcsak a helybeliek mártóznak meg itt, de külföldről is elég sokan jönnek. Még mindig igaz, hogy a vendégek jelentős része Csehországból érkezik, vagy ez már csak egy mítosz? Mi a helyzet Dunaszerdahelyen?
S.G.: Dunaszerdahely abban is különbözik Nagymegyertől, hogy kevesebb nálunk a szálláshely. A dunaszerdahelyi sokkal inkább lokális, vagyis egynapos fürdő volt sokáig – és pont ezen igyekeztem változtatni, amikor idekerültem, hiszen az egynapos fürdő látogatottsága mindig időjárásfüggő. Jó időben jönnek a vendégek, rossz időben viszont nem. Ez akár tízszeres vagy nagyobb különbséget is jelenthet. Mivel ezt gazdaságilag nem lehet betervezni, muszáj volt stabilizálni a helyzetet és elindulni abba az irányba, hogy több itt alvó vendégünk legyen. Itt kell meghúzni a vonalat azt illetően, hogy a vendégek hány százaléka hazai és mennyi külföldi. Ezt elég nehéz megállapítani, hiszen nem kérünk lakcímet és irányítószámot sem. Kicsit megérzésre megy a dolog. Amíg a parkolóban működött a rendszámleolvasó, ebből valamilyen következtetéseket le tudtunk vonni. Az elszállásolt vendégnél más a helyzet, hiszen ott pontos regisztráció van – vendégre és éjszakára pontosan le tudjuk bontani, ki honnan érkezik.
Az elszállásolt vendégek jelenlegi aránya nagyjából egyenlő a hazai és a külföldi vendégek között. A külföldiek közül dominálnak a csehek, de a többi százalék viszonylag jó eloszlik: van egy jól látható lengyel rész, majd jönnek az egy százalék körüliek – az osztrákok, németek, magyarok. A fennmaradó egy-két százalékon pedig nagyjából harminc ország osztozik.
Mennyi szálláshellyel bír Dunaszerdahely? Azt gondoltam, mivel Dunaszerdahely nagyobb város Nagymegyernél, logikusan itt több a szálláshely is…
S.G.: Meg kell nézni a két fürdő történelmi fejlődését is, hol mennyire indult be a szobakiadás, hiszen mindenki így kezdte, nem vett fel nagy hitelt és épített külön épületet. Olyan helyzet is előfordult, amikor a család kiszorult a sátorba, a házat, szobát pedig kiadta pénzért, mert azt látta, hogy ebben van perspektíva. Ez kimondottan a nyári szezonra fókuszált, és egy-két hónapig tartott. Ez Nagymegyeren jobban beindult, a dunaszerdahelyi fürdő akkori lassú fejlődése azt eredményezte, hogy ebből sokan kiszerettek, és nem igazán épültek olyan szállások, amelyek hittek volna a fürdő tartós sikerében. Ennek is köszönhető, hogy itt jóval kisebb a szálláshelyek mennyisége. Ezért kellett a fürdőnek elgondolkodnia azon, hogy saját kapacitásokat építsen, hiszen a megélhetéshez szüksége van arra, hogy az egész év folyamán folyamatosan vendégeket tudjon produkálni.
Š.R.: Ez a dolog Nagymegyeren úgy alakult, hogy a város, mint tulajdonos inkább a fürdővel, annak felújításával és a medencék építésével kezdett el foglalkozni. A fürdő körül található régi kempingek elkezdtek átalakulni, öregebb melléképületek váltak kiadható szobákká, szálláshelyekké. Elkezdtek épülni a családi vagy magántulajdonban lévő panziók, és ez a mai napig is nagyrészt így van. A nagymegyeri termálfürdőnek nincs saját szálláskapacitása, ami miatt picit szomorú is vagyok, de a kiadható ágyak száma így is megközelíti a négyezret. Ebben a tekintetben abszolút beigazolódott a gondolat, hogy ezek a panziók magasabb szintű szálláshelyekké váljanak. Azt gondolom, ezek továbbra is jó együttműködést folytatnak a termálfürdővel.
Ha már együttműködés: van konkurencia a két fürdő között?
S.G.: Amikor elkezdtem a munkám, Nagymegyer egyfajta mumus volt – úgy vezették ezt fel számomra, hogy ők a legyőzendő ellenfél, a nagy konkurens, amely mindenben jobb nálunk és amelyet utol kellene érni. Ezt el is hittem egy ideig, hiszen egy újonnan érkezett embernek azt mondanak, amit akarnak, de később megkérdőjeleztem ezeket az állításokat. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez nem feltétlenül van így. Számunkra akár egy bevásárlóközpont is konkurencia lehet, hiszen például egy pozsonyi ember ezek közül választhat: mozi, fürdés vagy bevásárlás. Nem lehet ezt ennyire kiélezni. Számos nagyvárosban vannak olyan utcák, amelyet tele vannak éttermekkel, és ahol ezek a helyek nem a konkurenciát látják egymásban, hanem a lehetőséget abban, hogy csupa jó étterem van egymás mellett, ez egy visszautasíthatatlan ajánlat. Szerintem az egymás közelében levő két fürdő is inkább segíti egymást, mintsem egymás kárára lenne.
Š.R.: Ha csak a fürdőket vesszük alapul, valahol biztosan konkurenciát jelentünk egymásnak, de azt gondolom, partnerként tudok együttműködni Gáborral. Az is fontos tény, amit Gábor említett: attól, hogy ennyire közel van a két fürdő egymáshoz, mindenki el tudja dönteni, melyikbe szeretne menni, olyan ez, mint a moziban filmet választani.
Alapvetően nincs nagy távolság a két város között, és a környező falvak lakosai is el tudják dönteni, milyen szolgáltatást keresnek, és hogy mikor melyik hely a jobb számukra. Szerintem pozitívabb dolog ez annál, ha csak egyetlen fürdő lenne a Csallóközben.
Vannak olyan turisták, akik egy helyen töltik el azt a négy-öt napot, de jönnek olyanok is, akik akár mindkét fürdőt kipróbálják, mert belefér az ittlétük idejébe.
Pozitívum, hogy az igazgató urak között zajlik a tapasztalatcsere. Elhangzott már, hogy Dunaszerdahely próbál a szálláshelyek tekintetében fejlődni. Van most valamilyen nagy célkitűzés a dunaszerdahelyi fürdőnél?
S.G.: A saját fejlesztési stratégiánkat az érkezésem utáni egy-két évben kitaláltuk, amelyhez azóta is ragaszkodom. Egyelőre úgy tűnik, működik. Ennek az egyik kulcseleme, hogy kevésbé legyünk időjárásfüggők – ennek a szálláshelyek létrehozása volt a sarokköve. Értelemszerűen a következő lépés, hogy ha már létrehoztuk ezeket a szálláshelyeket, akkor hogyan tudjuk elérni, hogy az egész évben képesek legyünk kiszolgálni a vendégeinket. Ez a nálunk viszonylag kicsi belső résznek a bővítését jelenti, jelenleg tehát ez a következő lépés.
És Nagymegyeren?
Š.R.: Szerintem nálunk a lefedettséggel nincs gond, egészéves fürdőként tudunk üzemelni. Tizenhárom medencénkből akár hét-nyolc, de a wellness-részleg is nyitva tud lenni az egész esztendő folyamán. Azt gondolom, mostanra eljutottunk arra a pontra, amikor szálláshelyet még nem, de egy saját kempinget mindenképpen ki szeretnénk alakítani. Új területek vásárlása is a tervek között szerepel, ahol további medencékkel bővíthetnénk a termálfürdőt. Van egy városi furat is, az abból érkező termálvizet szintén fel lehetne használni. Télre pedig szeretnénk építeni egy fedett pihenőhelyiséget, továbbá a fürdő- és a sétányrészt akarjuk még jobban kiépíteni. Az elmúlt két év megkérdezései alapján ugyanis a vendégek igénye túlnőtt a fürdőlátogatáson. Olyan zenei és kulturális programokat is keresnek, amelyek esti szórakozást nyújtanak, ez pedig fel tudja tenni az i-re a pontot abban a tekintetben, hogy a vendégek igazán jól érezzék magukat nálunk.
Amikor az ember elmegy egy fürdővárosba, és egész nap a vízben van, este úgy érezheti, hogy kellene még valamilyen program a vacsora után is. Szóval a fürdőző vendég nálunk is igényli azt a bizonyos plusz szolgáltatást.
S.G.: Abszolút, a fürdő vendége ma már komplex szolgáltatást vár el. Szeretne szórakozni, szeretne jó gasztronómiát, szeretne szép, tiszta medencéket és még csomó mindent. Ma ez már egy csomag és ebben rejlik a kihívás, hiszen a múlthoz képest történt egy olyan változás, hogy az emberek nem évente egyszer mennek hosszabb kirándulásra, hanem jellemzően van egy közös családi kirándulás nyáron, de jóval gyakrabban mennek egy-kétéjszakás, úgynevezett wellnesshétvégékre. Mára már nem nekünk jut az a bizonyos hosszú családi kirándulás, hanem a vendégek egy jelentős része ezt külföldön abszolválja. Ez által azt látjuk, hogy rövidülnek a hosszok a vendégek látogatásainál.
Alapvetően Dunaszerdahelyen tíz év munkájával sikerült azt elérni, hogy az átlagos vendégéjszaka hossza 2,5-ről 2,65-re emelkedett. Ez egyébként egy komoly növekedés: nagy kihívás elérni, hogy a vendég maradjon – és a vendég akkor marad, ha tudunk neki valami pluszt nyújtani regionálisan, akár turisztikai látványosságok, érdekességek, aktivitások formájában.
De nem rossz, ha van a közelben egy másik fürdő is, ahova egy napra át lehet menni: ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy megnövekedjen a vendégek átlagos ittléte.
Igazgató Úr említette, hogy Nagymegyeren a promenáddal és egyebekkel vannak tervek, de azt is látom, hogy mindkét város kulturálisan is elmozdul abba az irányba, hogy legyenek olyan rendezvények, amelyekre a fürdő vendégei kijönnek. Ez azt is feltételezi, hogy a városvezetéssel is együtt kell dolgozni, enélkül kicsit nehéz lenne mindent megvalósítani. Jól gondolom?
Š.R.: Igen, mindenképpen szükséges, de szerintem ez Dunaszerdahelyen sincs másként. Ahogy Gábor is említette, nálunk is lecsökkent a hat-hétnapos vendégottlét, de az átlagos vendégéjszaka 3,5 és 4 között van. Főleg a cseh vendégek azok, akik a hétvégék közeledtével évente többször is ellátogatnak Nagymegyerre: számunkra az lenne a fontos, hogy a régióban tartózkodjanak hosszabb ideig. Szerintem mindenki el tudja dönteni, hogy vendégként hol szeretne megszállni. Úgy gondolom, ezeket az embereket aztán nem lehet eltántorítani a döntésüktől. Visszatérve a kulturális élethez, a városnak abszolút partnernek kell lenni, közös gondolatként kellene ezt megjeleníteni a vendég számára, mert ő nem biztos, hogy fogja tudni, a termálfürdő vagy a városvezetés szervezésében hallja, látja, éli át.
Gondolom, a fürdők egész évben használják a reklámanyagokat, nemcsak a mi régiónkban, de akár a cseh vendégek irányába is célzott reklámtevékenység zajlik. Így van ez?
S.G.: Szükséges ottlenni az emberek tudatában, de hozzá kell tenni, hogy csak Szlovákiában nagyjából kilencven különböző fürdőhely van, Magyarországon pedig körülbelül kétszáz, és Lengyelországban is óriási tempóban épülnek a hatalmas és jól felszerelt víziparkok. Így bátran ki merem jelenteni, hogy régió telítve van a hasonló létesítményekkel, viszont a vendégek száma nem igazán mutat növekvő tendenciát. Picit mindenki Csehország felé nézeget, mert a cseh vendég egy jó, rendszeres, szolvens vendég, aki egy évben akár többször is vissza tudna jönni. Nagyon fontos, hogy a konkrét létesítmény ott legyen a döntéshozó fejében: a legjobb, ha az első három hely valamelyikén. Vegyünk egy egyszerű példát: ha valaki egy nyári reggel felkel a pozsonyi lakásában és azt mondja, meleg van, menjünk csobbanni, akkor három-négy lehetőség rögtön beugrik neki. Biztosan köztük lesz az Aqualand Moravia, az osztrák fürdők, Mosonmagyaróvár, Győr, Lipót, Bábolna, Sárvár, Bük, Pápa – bármi, ami egy órán belül elérhető Pozsonyból. A szlovákiaiak közül Szenc, Dunaszerdahely, Galandia, Kesov, Nagymegyer. Dunaszerdahely ötven kilométeres körzetében legalább huszonöt olyan létesítmény található, amely számunkra konkurens lehet. Ez egy nagyon komoly versenyhelyzetet jelent.
Hogyan lehet talpon maradni ebben a versenyben: mit csinálnak a közösségi hálókon, hogyan szólítják meg a vendégeket az óriásplakátokon?
S.G.: Biztos, hogy láthatónak kell lenni. Nagyon sokat tesz, ha valaki évek óta építgeti az imázsát és sikerül pozitív irányú fejlődést mutatni. Az a tapasztalat, hogy az emberek mindig kicsi kétkedéssel fogadják az újat. Fontos, hogy a létesítmény jelen legyen a piacon, és ezt mindkét fürdő esetében el lehet mondani, Nagymegyer és Dunaszerdahely is több mint ötven éve részese a piacnak. A legutóbbi esztendőkben komoly pozitív fejlődést sikerült produkálni, amit a vendégek látnak és értékelik is. Ennek ellenére be kell jelentkezni, szükséges beköszönni a közösségi médiákon keresztül, de valakire még mindig a hirdetőtábla képe van hatással. Talán ez már visszaszorulóban van, de láthatjuk, hogy még nem szerelték le ezeket a táblákat. Csak van még ennek is értelme. Minden egyéb csatornán keresztül is vendéghez juthatunk, ilyen például a leáldozóban lévő, de még mindig létező kiállítások. Az utóbbi idő legnagyobb fenoménja az úgynevezett fam tripek, amelyeknél megpróbálunk olyan újságírókat, celebeket, utazási irodákat idehozni, akik aztán mesélnek rólunk a saját csatornáikon keresztül.
A nagymegyeri termálfürdő tavaly ünnepelte fennállása ötvenedik évfordulóját. Milyen esztendő volt a tavalyi? Az ötvenes változtatott valamit a dolgokon?
Š.R.: A legsikeresebb évünk a 2019-es volt, de szinte az összes fürdőnél ugyanez az esztendő volt a csúcs.
Dunaszerdahelyen is?
S.G.: Nálunk a tavalyi év volt a csúcs.
Š.R.: 2019-ben 713 ezer vendéget fogadott a nagymegyeri termálfürdő, viszont az azt követő koronavírus-járvány alaposan rányomta a bélyegét a működésünkre. Megijedtek a vendégek, nehezebben mozdultak ki, rövidebb időtartamra jöttek, meg kellett őket szólítani. Emlékszem, hogy akkoriban az ügyvezető igazgató úr híres színészekkel készíttetett filmeket, amelyeket sajnos nem lehetett felhasználni, mert letelt a szerződés, a termálfürdőnek pedig nem volt módjában megfelelően közölni ezeket. Azt gondolom, manapság már mindenki rendelkezik mobilkészülékkel – legyen szó telefonról vagy tabletről –, így a mi esetünkben a hirdetőtáblák már nem igazán tudták megszólítani a célközönséget. Inkább az online felületekben hiszek, ezekbe fektetem az energiát és a termálfürdő pénzét. Ezek ellenőrizhető adatot szolgáltatnak a sikerességről, és lehet változtatni az egyes célirányokon, ha szükséges. A tavalyi esztendőben döntöttünk úgy, hogy Magyarország felé nyitunk, annak ellenére is, hogy természetesen tisztában vagyunk vele, hogy más, magasabb szintű az ottani fürdőkultúra. Alapvetően nem is az eladás a célunk, csak annak a megjelenítése, hogy itt vagyunk. Jelenleg azok ismerik Nagymegyert, akik egy bizonyos élelmiszeráruház-lánc miatt járnak át hozzánk vásárolni, de azt gondolom, hogy a két fürdő ismeretlen számukra. Alapvetően egyetértek Gáborral abban, hogy a látogatottság nem romlott, inkább eloszlott. A naszvadi fürdő 2024-ben lett ötéves, vagyis ők 2019-ben még csak nyitottak. Az én szememben ezek a fürdők gombamód szaporodnak, esetleg a kisebb fürdők nagyobbakká fejlődnek. A nagyobb medencék, a komolyabb élmények magasabb látogatószámot vonzanak. Lehet, hogy éppen a helyieket szólítja meg, mert közelebb van és olcsóbb. Azt gondolom, hogy a 2023-as esztendő is sikeres volt a termálfürdő életében, a tavalyi pedig még egy kicsivel jobb volt, viszont a látogatószám még mindig elmarad a 2019-es számokhoz képest.
Mi volt az oka, hogy a dunaszerdahelyi fürdőnek a tavalyi év volt a legsikeresebbje? Valamiféle csoda történt?
S.G.: Véleményem szerint ebben az iparágban nincsenek csodák. Azt mondanám, egy kicsit később kezdtük ezt a folyamatos építkezést, az utóbbi évek fejlesztései most érnek be igazán. Ennek köszönhető főleg, hogy
nálunk sikerült meghaladni a covid előtti látogatottságot, amely a dunaszerdahelyi Thermalpark tavalyi esztendejében volt a legmagasabb – 489 ezer látogató. Nagyjából félmillióra saccoltam a mi kapacitásunkat, így még hiányzik tízezer látogató, de ez az a szám, ami nekünk még egészséges és megfelelő a jelenlegi kiépítettségünk mellett.
Van olyan, hogy egy strand túltelítetté válik mondjuk egy iszonyatosan meleg napon? Olyat láttam már, hogy a felüljárón a dunaszerdahelyi rendőröknek kellett irányítani a forgalmat, mert annyian akartak bejutni a termálfürdő parkolójába, hogy az megakasztotta a város forgalmát. Ilyenkor mit lehet csinálni?
S.G.: Természetesen mindegyik fürdőnek megvan a saját kapacitása. A telítettség viszonylag relatív, hiszen van olyan, aki a számunkra kevés ember mellett azt mondja, mennyien vannak, máskor meg sok ember látja ezt másképpen. Van rá egy módszer, hogyan lehet kiszámítani egy fürdő kapacitását. Ez alapvetően a használható vízfelületre épít, hiszen egy termálfürdő esetében ez a legfontosabb paraméter. Manapság ez nálunk nagyon egyszerű: ha megtelik a parkoló, akkor lassan megtelik a fürdő is. Ebben is van egy érdekes tendencia: míg régebben három-négy ember érkezett egy autóban, most nálunk másfél ember az átlag, rengetegen jönnek tehát egyedül, egy autóval. Ha nem tudnak leparkolni, akkor onnantól már a fürdőbe sem nagyon akarnak bejönni.
Nagymegyer hogy áll a parkolók tekintetében?
Š.R.: Ugyanezt tapasztaljuk mi is: az autószám nem igazán tükrözi a vendégszámot. Nálunk az átlag két személy. Én is azt gondoltam, hogy egy autóban hárman-négyen jönnek, de nem így van. A beléptetőrendszerünk segítségével látjuk, kik vásároltak többnapos belépőt, hányan vannak, és ezzel számolnunk kell. A nyári időszakban, az összes medence működése mellett a termálfürdő maximális kapacitása 6431 fő. Ez nagyon nagy szám egy kisebb városnak. Ezt a kapacitási számot a szociális helyiségek száma, a vízfelület és egyéb tényezők határozzák meg. Azt is el kell mondani, hogy a látogatók nagy része a nyári hónapokban érkezik, így az éves látogatottság nagyjából ötven-hatvan százaléka az üzemi és az egyéb szabadságok idején, júniusban, júliusban, augusztusban és szeptemberben jön össze. Vannak olyan napok, amikor tizenegy óra magasságában már gond parkolót találni. A vendégek nem nagyon örülnek ennek, én egy picit jobban. Gondolkodunk a lehetséges megoldásokon és bízom benne, hogy sikerül majd kivitelezni ezeket, ugyanis a tavalyelőtt megvásárolt új terület hatvan százalékára egy saját lakóautóparkot tervezünk, ezzel valójában csökken a parkolófelület. Ennek a kivitelezésén dolgozunk és azon, hogy megtartsuk ezt a számot. Nálunk közel 800-850 autó fér el még elfogadható módon.
Az elmúlt heteknek a párkányi Vadassal kapcsolatos sajtóhíre eléggé felborzolta a dél-szlovákiai strandok hangulatát… Ez mennyire zavarja meg az ügymenetet a nyár folyamán? Azt szokták mondani, hogy a rossz hír száguld, míg a jó hír csak kullog. Érezhető a nyáron, hogy ez az eset árt a csallóközi fürdőknek?
S.G.: Mindenképpen érezhető hatása van. Egyrészt, mert komoly médiafigyelmet kapott, és bár nem bizonyítottak semmit, érdekelte, foglalkoztatta ez az embereket: meg lehetett tőle ijedni… Úgy veszem észre, hogy sokan meg is ijedtek, ez pedig azonnal tükröződött az összes hasonló létesítmény forgalmán. Sőt, a magyarországi és a lengyelországi kollégák is felhívtak minket azt tudakolva, mi történt, mert az ottani média is felkapta a dolgot.
Picit úgy érzem, hogy félrecsúszott ez az egész, nem sikerült a helyén kezelni, sokkal jobban megijesztettük az embereket, mint kellett volna, hiszen ez a fertőzés, amit ilyen módon el lehet kapni, nagyon ritka világszerte: rengeteg dolog együttállása kell hozzá, hogy bekövetkezzen, egy legyengült immunrendszerrel megspékelve. Az egyik kollégám jegyezte meg nagyon találóan, hogy ennek a fertőzésnek annyi az esélye, mint annak, hogy a strandon belecsap az emberbe egy villám. A média viszont nem ezt sugallja: próbálja sokkal fajsúlyosabbnak beállítani, mint amilyen valójában.
Lehet, hogy ez egy célzott támadás volt? Sok emberben fogalmazódnak meg ilyenkor különféle összeesküvés-elméletek, hogy ezzel a déli strandok tönkretétele volt a cél.
S.G.: Az említett ügy az egész országra kihatással van, ugyanúgy keleti és az északi fürdőkben is megnyilvánul ez a hatás, ezért nem gondolnám, hogy célirányos támadás történt volna. Ez a kattintásvadászat kategóriájába tartozik szerintem. Azt látták, hogy veszik az olvasók a lapot, rákattintanak, kommentálják, akkor ne hagyjuk elsorvadni ezt a témát, hanem inkább gerjesszük, oldjuk – és ez lett a vége, sikerült szó szerint megijeszteni az embereket.
Mit tehet ilyenkor egy fürdőigazgató? Hogy tudja megnyugtatni a vendégeit? Gondolom, ilyenkor mindenki játssza a szakértőt, mindenki hozzászól…
Š.R.: Alapvetően ez nem egyszerű téma, ugyanis, ha picit utána olvasunk a dolgoknak és nemcsak a felcsapott híreknek adunk hitelt, be kell vallani, hogy 2012 óta nincs ilyen jellegű mintavétel a fürdőkben. Az is tény, hogy az otthoni, a tavi és a fürdővizekben is találhatók amőbák. Sajnálatos, ami a párkányi Vadasban történt, de nem tudom kijelenteni, hogy ha ez bármelyikünknél történt volna, a helyzet magaslatán tudnánk állni, ugyanis nem találkoztunk még hasonlóval. 1974-től 2014-ig nagyjából háromszáz ilyen amőbás haláleset történt, a túlnyomó többségük az Amerikai Egyesült Államokban. És nem mindegyiket termálfürdőben kapták el. A nyolcvanas években volt ilyen eset egy nem karbantartott csehországi uszodában, ahol tizenhat úszó kapta el a fertőzést és mind a tizenhatan el is hunytak. A média szempontjából érdekes, hogy nagyjából a párkányi esettel egyidőben valamelyik arab országban szintén történt egy ilyen fertőzés, egy teljesen egészséges, testépítő fiatalember fertőződött meg egy uszodában, aki bele is halt. Természetesen nem akarunk párhuzamot vonni a két ország között, inkább a szakemberek segítségét, tanácsait és azokat a célzott utasításokat hiányolom, amelyeket nekünk kellene betartani ebben az esetben.
Azt gondolom, fontos a Dunaszerdahelyi Regionális Közegészségügyi Hivatal és a termálfürdők együttműködése. Az amőbákon kívül vannak vírusok és baktériumok, amelyek ugyanúgy veszélyesek lehetnek, de a saját magunk nevében elmondhatom, hogy én és a profi csapatom is mindent megteszünk annak érdekében, hogy megelőzzük a hasonló eseteket.
Ez nem azt jelenti, hogy nem fordulhat elő, de nyugodt szívvel állíthatom, hogy technikai oldalról tervezett medencemosásokat végzünk, nagyon odafigyelve és betartva szabályozásokat, előírásokat, amelyeket szükséges betartani.
Amíg minden rendben van, addig minden jó, viszont, ha egy intézménnyel történik valami hasonló, akkor rászakad nemcsak a sajtó, hanem a közvélemény is. Olyan világot élünk, amelyben a közösségi médián bárki bármiről véleményt mondhat, és ezt meg is teszi. Azt gondolom, itt is ez történt, az ijedelem, a félelemgerjesztés vitte idáig a dolgot.
S.G.: Igen, a jó hír nem hír, vagy nem elég érdekes. Csak percekig tart, aztán átmegy a fejünkön. Ellenben abban szeretünk vájkálni, ami egy picit rossz és elképzelni, mi lenne, ha még rosszabb lenne. Ez talán valamiféle kulturális adottság, nem igazán tudom elképzelni, hogy minden országban így működik ez. Viszonylag fiatal ország vagyunk, fiatal demokráciával, tanulnunk kell ebből az esetből is. Meg kell keresni az okát, miért érdeke az országnak, hogy ennyire negatív legyen a kommunikációs hulláma, hogy miért nem szólaltak fel akár politikusok is, hogy megvédjék az ország idegenforgalmát. Az országban jónéhány fürdő található, csak a mi fürdőszövetségünk tagjai 6,5 millió látogatót fogadtak az elmúlt évben, az összes fürdő esetében ez a szám tízmillióig terjed. Ennek a jelentős része külföldről érkezik. Csinálhatunk mi akármilyen országmarketinget külföldön, ha hagyjuk, hogy ennyire ártson a média annak az ágazatnak, ami egyébként a legtöbb vendéget vonzza az országba. Fontos azonban kiemelni, hogy minden csoda három napig tart, úgy látom, az emberek kezdik megérteni, hogy ez csak valamiféle pánikhullám volt. Mindenki kezd egy kicsit megnyugodni és szerencsére a holttestek sem állnak halmokban Párkányban, sem pedig máshol. Ez egy extrém és egyedi eset volt, talán akkor nem is kell tőle annyira félni. Itt a meleg, menjünk bátran fürdeni!
Legyen ez a végszó. Hálás vagyok, amiért betekintést nyerhettünk egy fürdő életébe, működésébe. Szerintem a műsoridőnk sokszorosa sem lenne elég arra, hogy egy fürdő működésének minden egyes pontját végig vegyük, de tény, hogy itt a jó idő. És hogy legyen jó hír is: mindkét fürdőhely szép eredményeket tud felmutatni, van hagyománya, közönsége és nagyon jó csapatai, ahogy azt mind a ketten említették is. Szép nyarat kívánva köszönöm meg ezt a beszélgetést: bízom benne, hogy ha pár év múlva megismételjük, akkor további fejlesztésekről és a csallóközi fürdőkultúra fejlődéséről beszélhetünk!
Videóinterjú
Šušík Roland, Somogyi Gábor | Sokszög