Kovács Andrea

Az alábbi versben, három életkorban vizsgáltam meg a nő viszonyát önmagához és a külsőségeihez.

A tinédzserkori útkeresés gyötrelmeitől kezdve, a szülői szerep gyakorlásáig, számos útvesztőn át juthatunk el a valódi önelfogadásig. Az összefüggések mélyebb megértésében akár a napló- vagy versírás is segítő eszköz lehet.

Az alábbiakban modern korunk egyik igencsak jellemző jelenségét, a telefonfüggőséget ábrázolom verses eszközökkel.

A júliusi KöltőToll rovatban, tőlünk szokatlan módon, nem verseket, hanem két rövid novellát, egypercest olvashattok.

Amikor „fast fashion“ terméket veszünk, azt a világot építjük, amelyben gyerekmunkások ülnek az örökké zakatoló varrógépek mellett. Erről írtam az alábbi verset.

Nem fogok kertelni: ez a feladat, minden eddiginél keményebbnek bizonyult.

Verseinkben igyekszünk megragadni a női lét esszenciáját – szólunk a nemi szerepekről, egyenlőségről (vagy éppen annak hiányról), támogatásról, szolidaritásról.

Mindkettőnk számára ez volt az első kísérlet, hogy haikut írjunk, sőt, úgy döntöttünk, hogy írunk mindjárt hármat!

Ebben a versben, képzeletben a kietlen tanyavilágba látogatunk. Az írás során az a kérdés foglalkoztatott, hogy vajon hogy nő fel egy gyermek egy ilyen zord és elszigetelt környezetben?

Az alábbi versben a görög istennők, eszményi szépségek világába kalandoztam kicsit, hogy párhuzamba állítsam gyarló, hiú vágyakozásunk tárgyával, az örök szépséggel.