Klikk Out Vikkendhouse: A multiinstrumentalista dorombos

Ha nehéz az ébredés, és még lustálkodnál ezen a gyönyörű tavaszias napon, töltsd a délutánt a Vikkendhouse mixsorozat legújabb epizódjával. Ma egy olyan valakit ismerhettek meg, aki fiatal kora ellenére elképesztően tehetséges zenész és színpadi figura.

Fotók: Ugróczky István

A somorjai Erik Turtev alig 19 éves, de tapasztalt zenészeket megszégyenítő virtussal muzsikál és lángol a színpadon. Az NFG-s koncertjük alkalmával találkoztam vele. Addig a napig azt hittem, hogy doromb, amivel gyermekkoromban sokat játszadoztam, csak egyféle létezik. De nem. Erik az említett hangszer Gombóc Artúrja. A koncert előtt kigöngyölítette a kendőbe csomagolt dorombjait, amiből volt legalább harmic különböző típus. Kicsi, nagy, rövid, hosszú, formás és formátlan doromb. A látvány ámulatba ejtő volt, de korántsem annyira, mint ahogy játszik rajtuk.

Emellett énekel és fafúvós hangszereken játszik. Eleinte a Nomád zenekar tagja volt, később az Erik Turtev szólóprojektjével, ma pedig a Varkocs névre keresztelt zenekarral öregbíti az experimentális folk fogalmát.

Járjuk most végig főhősünkkel ezt a zenei utat, lássuk, hogy transzformálódik valaki metál- és punkzenei rajongóból világzene-művelővé, és hallgassuk meg nyolc abszolút kedvenc zenéjét!

Erik Turtev vagyok, 19 éves. Vannak bolgár illetve magyar felmenőim. Somorjai végzős gimnazista vagyok, és a dorombok megszállottja!

Multiinstrumentalista zenészként ismertelek meg. Már a koncert előtti próbán is észrevehető volt, hogy egy vagy a zenével. Mesélj róla, mióta tart ez a kapcsolat?

2011-ben találkoztam a dorombbal, és azóta vagyok a hangszer megszállottja. A doromb mellett kipróbáltam több fafúvós, húros, ütős népi hangszert. Később, más formációban „rákényszerültem” az éneklésre is. Tulajdonképpen mindig is metált, blues rockot hallgattam, viszont egyszer belefutottam egy moldvai archaikus zenekar videójába, melyben a kemény dobok, dorombok, illetve a kavalnak (csángó furulya) szinte “torzított” dörmögő hangja teljesen megfogott és elvarázsolt. El sem hittem, hogy ez népzene, hiszen sokkal vadabb, ősibbnek hangzott, mint bármi.

Rájöttem, hogy az akusztikus zene is tud olyan monumentális lenni, mint egy elektronikus zenekar.

Melyek azok a zenék, amelyek gyermekkorodban megérintettek?

Gyerekkoromban a faterom rock-, blues-, country-dalokat, vagy Hobo Blues Band-nótákat énekelt és játszott nekem gitáron. Kijelenthetem, ha ő nincs, talán én sem zenélek. Az abszolút gyerekkori kedvenc a Sepultura. Máig emlékszem, hogy a tükör előtt parókában utánozom az énekest, Max Cavalerát. Már akkor megfogtak az ősi hangszerek és az indián dobritmusok, melyeket gyakran használ az említett metálzenekar.

Milyen zenei stílusokon mentél át az idő haladtával?

Huh, rettentő sok stíluson mentem át, mire megtaláltam magam. Voltam darkos hosszú hajjal, fekete ruhákban. Volt, amikor kopaszra nyírtam a fejem, a punkos korszakról nem is beszélve. Talán egy éve találtam meg a stílusomat, és hogy mit is képviselek.

Ki a három abszolút kedvenc előadód?

Az abszolút három kedvenc előadóm egyértelműen Albert Kuvezin, a tuvai torokénekes-rockzenész, Sainkho Namtchylak, egy női sámán előadó szintén Tuvából, és végül az angol Brothers Rasputin énekese, aki szerintem a legnagyobb showman a világon.

Az öledbe ül, belenyal a füledbe, fejére önti a sörödet, asztalokról ugrál, miközben olyan minőségi alternatív funkyt játszik, hogy el sem hiszed!

Mi volt a legnagyobb koncertélményed valaha?

A legnagyobb koncertélményem Budapesten a Fonóban volt, mikor is fellépett a tuvai Huun-Huur-Tu, a torokéneklés abszolút királyai. Csak egy szóval jellemezném: extázis!

Mellesleg azon az estén ötször tapsolták vissza az együttest.

Mi alapján válogattad össze a zenéket a mai mixhez?

Számomra a zene, amit hallgatok, legyen hiteles, monumentális, és nagyon durván hasson az érzéseimre. A mixben ezek legjavát hallhatjátok.

 

ÜZENET A MIXHEZ:


Ilyet még úgyse hallottál!

 

A MIX:


TRACKLIST:


1. Huun-Huur-Tu – Aa-Shuu Dekei-oo
2. Oratnitza – Male Le
3. Yat-Kha – Karangailyg Kara Hovaa
4. Ego Fall (颠覆M) – The Horn Starts (吹响号角)
5. Mad Sin – Cursed
6. Sepultura – Ratamahatta
7. Lindemann – Fish On
8. Tom Waits – Hell Broke Luce

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább