A cikk megjelent a Klikk Out 2016/06. számában. Az interjú némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Precízen szervezett, letisztult tartalom, szabadság és szenvedély, ragaszkodás és tisztelet. A néptánc olyan, mint a maffia. Ha egyszer belekerülsz, kiszállás nincs. Gálik Gábor a zselízi Kincsőben, felesége, Klaudia, valamint a tánckar legifjabb tagja, Sebő Veronika Dunaszerdahelyen, a Dunaágban szivárgott be a vérkeringésébe, majd mindhármuk útja a pozsonyi Ifjú Szivekbe vezetett. Faggattuk egy picit a táncszínház (immár) három dunaszerdahelyi tagját. Először Gálikékat. Gábor évek óta tánckarvezetőként is tevékenykedik, és az Ifjú Szivekben ismerte meg párját, Klaudiát is. (A Sebő Veronikával készült interjúnkat később közöljük weboldalunkon.)
Gálik Gábor és Klaudia ma (2020) már nem tagja az Ifjú Sziveknek, ellenben a Komárom és a Generáció Táncműhelyek művészeti vezetői. Sebő Veronika ma is az Ifjú Szivek tagja.
2016 júniusában éppen Avignonba készültek a Finomhangolással (Finetuning), amely révén ugyanitt egy évvel később, pontosan három éve az Ifjú Szivek művészeti vezetője és koreográfusa, Hégli Dusan rangos elismerésben részesült, elnyerte fesztivál Prix Tournesol-díját.
(A szerk. megj.)
Mi fogott meg benneteket a néptáncban?
Klaudia: Ezzel tulajdonképpen bekerültünk egy körforgásba. Gyerekként még szórakozás, később viszont, amikor a hivatásunk lett, ennél már egy kicsit többet jelentett. A hobbinkból lett a hivatásunk, szóval szerencsésnek mondhatjuk magunkat.
Gábor: Nálam ez egy kicsit viccesen alakult, mert ötödikes koromban bekerültem az alapiskola énekkarába. Akkor úgy gondolták, hogy jó énekes vagyok, de azóta kiderült, hogy nem. Aztán édesanyám mondogatta, hogy ha már énekelsz, táncolni is tanulj meg! Persze ez engem is érdekelt, mert akkor sok barátom már járt ide-oda fellépni a Kincsővel, és mondták, hogy milyen jó buli. 2000-ben aztán én is beiratkoztam. Ennek folytán, ahogy Klaudia is említette, bekerülsz ennek az egésznek a vérkeringésébe, és én is csak azt tudom mondani, amit sokan mások, hogy
aki egyszer ebbe belekerül, az benne is marad, amíg él. Ha nem is táncosként, de hatással lesz rá a későbbiekben is, például azáltal, hogy megpróbálja majd a gyerekét is erre az útra terelni.
Számos barátunk van, aki 40-50 évesen is aktív. Élvezik, csinálják, és mi is ezért vagyunk itt.
Az Ifjú Sziveken belül mi a közös nevezőtök emberként?
G.: Ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük az életünket, de az egyik közös nevező minden bizonnyal az, ahogy a táncot és a kultúrát képviseljük és amennyire szeretjük.
K.: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a célunk közös, mégpedig az, hogy ne pusztán táncegyüttesnek tartsanak bennünket, mivel egyúttal színházi munkát is végzünk.
Tehát táncosokként érkeztetek a táncszínházba, de mi az, amiben színésszé kellett válnotok?
G.: Nem mondanám, hogy színészkedünk.
A produkciót úgy állítjuk színpadra, hogy a néző szavak nélkül is megértse. Hogy egyetlenegy mondat nélkül tudja, miről szól a darab.
K.: Azt szeretnénk, ha az emberek megértenék és elfogadnák, hogy a szó szoros értelmében táncszínház vagyunk, ami azt jelenti, hogy mi a mozgásunkkal adjuk át azt, amit más szóban.
Másfél évvel ezelőtt egy nagyobb tagcserén ment keresztül az Ifjú Szivek. Meddig tartott, míg ezt a felfogást mindenki magáévá tette, és összeszoktatok?
G.: Szerettük volna minél gyorsabban az újakat is behozni a vérkeringésbe, hogy megszokják a munkamenetet, megtanulják a műsorokat. De mindannyian nagyon tehetséges, kifinomult táncosok, ketten közülük művészeti középiskolát is végeztek. Szóval ügyesen ment mindez, és nagyon jó velük együtt dolgozni. Ha visszagondolok arra, amikor mi 17 évesen érkeztünk ide, szükség volt pár évre, mire egységes tánckarként tudtunk működni.
Mi az a momentum, amit ti kerestek, hogy magatokévá tudjátok tenni az előadást, és mi az, amit mindnyájatoknak el kell sajátítanotok, hogy az egész együtt lélegezzen?
G.: Nagyon szeretem a művészeti vezetőnk, Hégli Dusan koreográfiáiban, hogy mindenki meg tudja mutatni a maga kis specialitását, világát, amiben nagyon otthon van. Minden műsorban megvan az a pillanat, amiben egyénként ki tudunk bontakozni, illetve az, amiben csapatként.
K.: Dusannak van egy olyan képessége, amit nagyon szeretünk, hogy meg tudja találni mindenki számára a karakterének megfelelő szerepet, ahelyett, hogy ránk húzna valamilyen idegen karaktert, amiben „színészkednünk” kell.
Júliusban egy új produkcióval, a Finomhangolással irány az avignoni színházi fesztivál. Ennek a fele sem tréfa…
K.: Amikor hétköznapi emberekkel találkozunk, sokan mondják, hogy oké, mentek Avignonba, és tovább? Egy hatalmas fesztiválról van szó, és amióta mi is tudatosítottuk ezt, azóta folyton szóba kerül. Elképzelni még most sem tudjuk, hogy milyen lesz. Olyan, mint egy álom!
G.: Több mint három hétig leszünk kint, csaknem minden nap lesz műsorunk. Azért is várom, mert szeretnék megnézni több társulatot is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy egyes társulatok, koreográfusok hogyan gondolkodnak, hol tartanak. Nagyon sokat fejlődhetünk ott színházi szempontból is, hatalmas mérföldkő ez számunkra.
Hol tart az életpályátok jelenleg az Ifjú Sziveknél?
G.: 25 éves vagyok, 17 éves koromtól vagyok a Sziveknél. Van, aki 30-32 évesen azt mondja, hogy elég, más 45 éves és még mindig aktív, hivatásos táncos. Mi szerintem ebben még az elején tartunk.
A munkánk úgy van felépítve, hogy odafigyelünk közben magunkra is. Ha pedig törődünk magunkkal, akkor nem lehet probléma.