NYITÓKÉP: SZABÓ PÉTER PÁL ILLUSZTRÁCIÓS FELVÉTELE
Igazán nem szeretném, hogy úgy tűnjön, ezen a helyen csak a rossz dolgokkal foglalkozom, mégha a visszajelzésekből az szűrődik le, bizony jól teszem, hogy azzal is. A legutóbbi jegyzetem megjelenésének napján – talán még emlékeznek, az aprópénz beváltásának bonyodalmairól volt szó – üzenetet kaptam, hogy van megoldás a problémámra. Így aztán leadtam az összes fityingem abban boltban, ahol még örültek is neki. A kereslet és a kínálat egymásra talált.
Apropó kereslet: tápszer, pelenka, babavíz, popsitörlő… ezek fogynak mostanában. Amióta megszülettek a kicsik, reggelente mindig fehér por van a konyhakredencen, de nem hinném, hogy miatta leszednék a fejem a bűnüldoző szervek. Nyugi, csak tápszer. Viszont ami a pelenkát illeti – és most az eldobható verzióról beszélek -, két hetembe tellett rájönni, valójában okospelenka. Nem mintha ügyetlen lennék az újszülöttek körüli teendőkben, csak nem vártam ilyen fejlődést ebben technológiai ágazatban.
Képzeljék, ha a csík sárga, akkor még száraz a baba, viszont minél inkább bekékül, annál több a tartalom.
Nagyobbik fiam (ezt így leírni milyen fajn érzés) rájött, hogy olyasmi cucc lehet a pelusban, mint abban az Adam Sandler filmben, ahol bekékül a medence vize, ha belepisilnak. Tudják, az a Nagyfiúk című, amiben fellövik a nyilat a magasba, aztán futás ki merre lát. Eddig vizuálisan szoktam ellenőrizni, nem kellett a csíkot lesnem, sőt néha egészen árulkodó szagok jelzik, hogy „ki kell hívni a gyereket a boxutcába kerékcserére, plusz ellenőrizni a kenőanyagokat az alvázon”. Naponta új rekordot jegyzek, jó csapat vagyunk együtt az asszonnyal.
Nem egyszer hallottam a háttérben pusmogni egészségügyi dolgozókat: ez az apuka milyen ügyesen pakolássza a gyereket. Híztam is pár kilót…
Tegyem hozzá, huszonegy évvel ezelőtt méregdrága volt a „pempörsz”, folyton az akciókat lestem. Ahhoz képest ez a bevásárlóközpontban vásárolt pisiindikátoros teljes mértékben pénztárcabarát. Mondom, hogy vannak itt pozitív dolgok is körülöttünk. Emlékszem anno arra a hatalmas edényre, amiben édesanyám kifőzte a textilpelenkákat. A mosópor mellé valami fehérítőt is kevert, olyan illat volt a lakásban tőle két napig, hogy a postás visszatartotta az ajánlott leveleinket, csak ne kelljen becsengetnie. Valamint a páralecsapódástól két négyzetméteren felhólyagosodott a plafon.
Ugye valóban érzik a különbséget, és értékelik a változást!? Hőmérő van a kiskádban!
A mosolygós figura azt jelzi, jöhet pancsolni a baba. Aztán a másik! Babavíz sem volt régebben, sima csapvizet kellett forrázni, a nedves törlőkendő helyett pedig egyszerű toalettpapírt használtunk. A retro textilpelenka kezdetben hófehér volt, semmi egyéb választék. Bezzeg napjainkban olyat vehet a kedves kismama, amilyet csak szeretne. Külön lányos és fiús színek léteznek, s bár nem tudom mi köze az elefántnak az embergyerekhez, de többnyire ez a motívum ismétlődik mindegyiken. A légzésfigyelő egyben lopásgátló is, már megszoktam, hogy ha elfelejtem kikapcsolni miután kikaptam a gyereket a kiságyból, húsz másodperc múlva beriaszt.
Olyan hangja van, hogy a holtak is felkelnek tőle, a hideg is kiráz, ha csak rágondolok.
Valóban modern lett a világ, akadnak szép számmal okos megoldások, melyek leegyszerűsítik az életünket. A babahordozó „tojás” is praktikus dolog, de sosem fogok kibékülni vele, mert szerintem nem jó a gyereknek görnyedni benne. Olvastam a minap, hogy a babakocsit nem szívesen látják az üzletekben, és az anyukák kénytelenek vagy a pénztárnál hagyni porontyaikat, vagy ugrik a vásárlás. Merthogy azt feltételezik a boltosok, hogy a babakocsiba el lehet rejteni pár apróságot a polcokról. Nos mi a helyzet az apukákkal? Melyik multinak lesz mersze rámszólni, kilátásba helyezve egy fogorvosi látogatást?
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
LISTÁVAL A KÉZBEN