Felmerült már bennetek, amikor a párotok szemébe néztek, hogy talán mégsem tart ez így örökké? Rendben vagytok, megértitek egymást, a szex is jó, de mi lesz később?
Amikor eljön a választás ideje és felteszik a nagy kérdést, vajon mit válaszolsz majd?
Mérlegeled azt, hogy a párodból milyen anya vagy apa lenne? Kedveled-a családját, szeretnél Te is hozzájuk tartozni? Elgondolkodsz azon, hogy milyen a munkamorálja? Tudsz azonosulni az értékrendjével, képes vagy megérteni a hétköznapi döntéseit? Van célja az életben? S persze még ezer kérdés felmerülhet.
Mihez kezdesz akkor, ha remek apa vagy anya lenne, de a párkapcsolatotok csak 99 százalékos? Vagy remekül elvagytok egymással, boldog vagy úgy, ahogy vagytok, de félnél a kezébe adni egy csecsemőt?
Ha tovább görgetjük ezt a gondolatmorzsát, akkor kénytelenek vagyunk rájönni arra, hogy legtöbb esetben, nem párt választunk, hanem egy szereplőt a családról alkotott képünkbe.
Amint megtaláljuk az ideális személyt, szinte azonnal beindulnak az agytekervényeink, nőként főleg, de férfiként is be-be villan egy-egy pillanatra, hogy mi lenne, ha…
Senki sem lehet tökéletes minden téren. Ez esélytelen. Mindenkinél van egy kis bibi, ami nem passzol bele a mi gépezetünkbe. De vajon mennyi mindenről vagyunk képesek lemondani, hogy valami működhessen, vagy hányszor kell újrakezdenünk, ha a partner tényleg nem megfelelő?
Azt hiszem, hogy egy kapcsolat sem létezik kompromisszumok nélkül. Fontos, hogy tisztázzuk egymás prioritásait és hogy teljesen őszinték legyünk a másikkal. S persze magunkkal is.
Szerintetek, ha eljön a pillanat, akkor mit választunk valójában, párt, vagy életstílust?