Tanulságos lesz! A címben szereplő mondat nagyjából minden háztartásban, illetve háztáji udvaron elhangzott már. Jelentése, hogy az éppen kezünkben lévő tárgyat vagy eszközt eltesszük a többi felhalmozott kacat közé, és soha az életben nem használjuk fel semmire. Kivéve, ha mégis kidobnánk, mert akkor rögtön másnap megbánjuk tettünket. Ugye emlékeznek még a legutóbbi jegyzetemre, amelyben mustáros üvegből lett borospohár, illetve egy későbbi szériából kávéspohár?!
A témán felbuzdulva körülnéztem az interneten, és megtudtam, hogy szép kis summát kóstál egy-egy ilyen retro darab a gyűjtők körében. De ugyanígy más hasonló dolog, bizony lefelé görbült hirtelen a szám, hogy annak idején szüleim eladásra váró lakásából szinte mindent kidobtam. De mit tehet az emberfia, ha van pár napja „küldetést teljesíteni”, kiüríteni három szobát, és a „jó lesz még valamire” cuccokkal tele spájzot, meg pincét. Még szerencse, hogy nem volt padlás…
Gyűjtögető életmód, ez a neve annak a kényszerünknek, ami azt diktálja: semmitől nem szabad megválnunk, ami elvben még használható.
Ez anno működött is, hiszen az előző rendszerben bizony jóval szerényebb lehetőségeink voltak, szüleink olykor fából csináltak vaskarikát. Napjainkban viszont, a lezárás alatt (lockdownak is szokták nevezni) új értelmet nyerhet a gyűjtögető életmód, hiszen rengeteg olyan termék van tiltólistán a boltokban, melyeket annak idején félretettünk.
Mi van például, ha elromlik a mikrónk, és nem tudunk hirtelen újat venni, az üzlet zárva, hiába volna rá pénzünk? Vagy kilyukad a szűrő a konyhában, megolvad a tölcsér, meg ilyenek? Ugye eddig egyszerű volt a helyzet, fogtuk magunkat és elmentünk a háztartási kellékeket árusító boltba, egyszerűen vettünk egy újat.
Most viszont lemegyünk a pincébe, benyitunk a spájzba, és rájövünk, micsoda kincseket rejt.
Ott a rég lesajnált szűrő, amit csak azért cseréltünk le, mivel „csúnya” volt már, elszíneződött. Az öreg mikrónk, melyet talán csak lustaságból nem takarítottunk ki rendesen, éppen akció volt, hát vettünk egy újat. Nem tudom, önök hogy vannak vele, de ha bármilyen bútort vásároltam, annak összeszerelésénél mindig maradt ki csavar vagy tipli, amit rendszerint elraktam.
Ugyanígy elraktam a régi komód vasalásait, fogantyúit, hisz’ jó lesz még egyszer valamire! Vagy az öreg csizmámnak, így télvíz idején majd hasznát vehetem, ha beázna az új, divatos darab.
Ismét tanultunk valami újat, miért kell elraknunk minden kacatot. Az egyik Facebook-csoportban tíz darab bútorrészeket tartó csavaros tiplit keresett egy hölgy, „bármit megadott” volna érte!
A lezárás előtt fillérekért tudtunk venni az első utunkba eső barkácsboltban, most pedig „bármit megadna érte”. De ismerek olyanokat, akik éppen a karantén alatt (természetesen nem akut betegségre gondolok) takarították ki az udvarukat, olyan rendet vágva, hogy tíz nyelven beszélt. Máskor úgysem került volna rá sor, most viszont unaloműzőként hasznos időtöltésnek bizonyult. „Otthon vagy, takarítsad ki a spájzot, idődből kitelik!” – adta ki szinte „parancsba” egyik ismerősöm lánya az apjának. Mit gondolnak, előjött a tíz éve elveszettnek hitt csavarhúzó-készlet?
Még szép, hogy igen! Bizony én is lementem a pincébe körülnézni. De jó, hogy nem dobtuk ki az öreg televíziót! – mondtam magamban, szinte kinevetve azt a hülye fejemet.
Találtam egy csomó virágcserepet, izzót, felújítás során kimaradt stekkert és villanykapcsolót. Csak a nagyi mustáros üvegére nem leltem rá, pedig eszem ágában sem lett volna már feldobni jó pénzért a bazárba. Elraktam volna a legbecsesebb dolgaim közé, hogy egy életre emlékeztessen arra az időszakra, aminek éppen részesei vagyunk. Hogy majd rémálmaimban kísértsen, mikor vége lesz ennek a szörnyűségnek itt körülöttünk. Félig nevetséges, félig szomorú történet a miénk, ráébredtünk, mennyit ér a világunk, ha a pénz puszta papír lesz. Egy elvesztett barátot semmi sem tud pótolni, üres marad a szék, az asztal… Székek és asztalok is vannak ám a pincében, nameg a Fankadeli és Kowalsky sorai:
Szendvics a táskában, fele a tiéd, mert,
A barátság éhséget nem ismer,
Ahol én ehetek, ott te is enni fogsz,
Te meg a bajszod alatt mindegy mit piszmogsz.
A magunk dolga, ami minket érdekel,
De tiszteletet manapság az érdemel,
Ahol szép a ház, jó nagy garázzsal,
Mikor nevettél utoljára anyáddal?
A pénz egy szép napon puszta papír lesz,
De a házamba akkor is bejöhetsz!
Ez a mi mesénk, a betonból erdőbe,
Gyere barátom, üljünk ki a tetőre!
A naplemente pont olyan, mint régen,
A tükörképünk ott fenn az égen…
Isten veled Barátom!
ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…