Múlt heti ankétunkban két anyuka mesélt nekünk kislányaik cukiságairól. De nem csak a leánykák, hanem a kisfiúk is könnyen megmosolyogtathatnak bennünket balgaságaikkal. Már születésükkor egy babagúnyába bújt komoly férfi néz vissza ránk a pólyából, ami, valljuk be, már önmagában is komikus. Azon pedig már meg sem lepődünk, ha ez a egyedi mimika egészen felnőtt koráig elkíséri.
Egy fiúgyermeket illő hát komolyan venni, nem elfelejteni tiszteletre tanítani és nem mellesleg segítőkészségre, hiszen a önzetlen férfierő nemcsak otthon, hanem a világ bármely táján nagyon jól jöhet majd.
Nehéz úgy bölcs szülőnek lenni, hogy a már „belénk nevelt” nemi sztereotípiákat ne vegyük túlságosan komolyan. Tele a szókészletünk az otthonról hozott kifejezésekkel. Ezek közül is talán a legsúlyosabb: „ne sírj, fiam, mi vagy te, kislány!?”
Szerencsére a mai fiatalok, akik szülővé válnak, a legtöbben tökéletesen tisztában vannak a hétköznapi pszichológia alapjaival és érzelmileg is magasabb intelligenciájúak a korábbi rendszerben felnőtt szüleiknél és nagyszüleiknél. Ezt ugyan konkrét kutatás híján nehéz lenne bizonyítani, de a tendencia mégis azt mutatja, hogy ma már a fiatalok közt is egyre többen vesznek igénybe mentális segítségnyújtást, a videóportálokon ingyenesen elérhető személyiségfejlesztő és -elemző előadásokon keresztül egészen a pszichoterápiáig.
Ezért a mai szülők szerencsére pontosan tisztában vannak azzal, hogy a lányok nem feltétlenül hisztisebbek a fiúknál, ha pedig egy kisfiú elpityeredik, attól még nem lesz gyenge.
De mégis hogy lehet egy fiúcska cuki a szó prózai értelmében?
Nem könnyű a válasz, hiszen a klasszikus értékrend szerinti erős testre és érzékeny lélekre nevelés mellett háttérbe szorul az aranyos kinézet hangsúlyozása. Ennek ellenére így is számtalanszor megmutatkozik bennük is a gyermeki tisztaság naiv komikája, ami valóban édes és valóban cuki, de ami sem fiús, sem lányos, hanem egyszerűen bájos és őszintén gyermeki.