Klikk Out Vikkendhouse: „Íme a hozzám közeli dalok, amelyek kísérnek utamon”

A sorozat hetente megjelenő epizódjaival megismerhetjük helyi alkotók, a kultúrában tevékenykedők, zenefanatikusok ízlését, rajongásait, emlékeit, felfedezéseit, és a cikk alján meghallgathatjuk tíz kedvenccét egy zenéiből. Mai főszereplőnk Maja, az Arizóna zenekar frontembere. 

Gasparik Kriszta Maja vagyok, 2 huncut fiú anyukája, az Arizóna énekese, a Pátria Rádió női műsorának szerkesztője és műsorvezetője, az STV2 magyar híradósa. És nagyon örülök, hogy itt lehetek, feladtad a leckét rendesen nekem is!

Mesélnél róla, milyen a kapcsolatod a zenével?

Különleges kapcsolatom van a zenével, és szerintem kicsit sem olyan, mint amilyennek elképzelnék egy zenekari énekesnő viszonyát a zenével. Nem köteleztem el magam sem kifejezetten 1-1 stílus mellett, sem pedig előadó/zenekar mellett (persze a sajátomon kívül :-)). Vannak, vagy voltak időszakok, amikor szinte nem is hallgattam semmilyen zenét, és olyan is van, amikor rá vagyok kattanva egy dalra, és körbe-körbe képes vagyok azt hallgatni. A számomra kedves dalokhoz mind-mind emlékek és korszakok fűznek.

Emlékszel gyerekkorodból az első pozitív impulzusra, amit a zene adott?

Keresztanyukám csak úgy otthon, porszívózás közben, „kórusban”, az ablakokat sarkig kitárva énekelt.

Vannak is fotóim, ahogy a kismajmomat, Kukútát szorongatva, Köri mellettem csípőre tett kezekkel a „Kis Duna-ág, nagy Duna-ág”-ot énekeljük. Valahol a zene kísér generációk óta, papa szaxofonon is játszott, a harmonika is amolyan családi hangszer. De anyu pl. Zoltán Erikára mosott ablakot, ez is nagyon megvan. Viszont amit nagyon megjegyeztem magamnak, az az esti Dáridó volt. A többiek nézték, én pedig ott a színpadon képzeltem el magam.

Aztán a tükörben Nikától a Papa, ne félts!-et nyomtam. A Viván futó klipekért pedig oda meg vissza is voltam. Az ATC – All Around The World c. dalát hallva legóból távirányítót készítettem, és én voltam Az énekesnő, aki énekelte. Oviban paplant ragadtam, és egy pillanatra, amikor a tanító néni kiment, felpattantam az ágyra és Natalia Oreiro vad angyalává változtam, a főcímdalt énekeltem. 🙂

Mindben az a közös, hogy miközben 3 éves lehettem, már akkor azt éreztem, hogy ezt én is akarom, ha nagy leszek. Tovább is van, mondjam még? 🙂

Gasparik Kriszta Maja

A sulis éveid alatt miket hallgattál főleg? Ekkor voltak boy- vagy girlband-őrületek?

Szappanopera-rajongó voltam alapsulis koromban is már (és vagyok, csak most nincs időm). Totálisan bele tudtam magam élni a szerepekbe, és természetesen a dalokat is imádtam bennük. Ezt muszáj kiemelnem, mert az abszolút favorit a Floricienta, vagyis a Csacska angyal volt szerelmekkel meg mindennel. Olyannyira, hogy két éve a 200 valamennyi részt teljesen újranéztem, még vasaltam is (azt annyira nem szeretek), csak tudjak elvonulni. 3 hét alatt betoltam a 2 évadot.

Minden korszakom számomra jelentős. Én meghallok egy-egy dalt, ami akár a rádiókban szólt, akár magamnak fedeztem fel, teljesen feljön belőlem az életérzés, amit akkor az adott dal, dalok adtak, és ezekhez szívesen nyúlok vissza. Fantasztikus időutazás tud ez lenni.

Később jöttek a musicalek, majd a sors úgy gondolta, hogy egy kicsit másfelé is kell terelődnöm, ekkor hozta az utamba a férjemet, a zenész zenészt, Fecót, általa aztán egész más képet kaphattam és azóta is kaphatok a zenéről.

Mikor és minek hatására ragadtál te is mikrofont?

Az alapiskolás éveimet már úgy kezdtem, hogy zenesuliba jártam énekre és zongorára. Utóbbit később elhagytam, de az ének megmaradt. Igen ám, csak nem mertem énekelni. Persze a kötelező sulis koncerteken felléptem, de nagyon izgultam, otthon a családom előtt pedig egyáltalán nem énekeltem 13-14 éves koromig.

A menyasszonytánc c. klezmer-musical volt a sorsdöntő. Akkor azt mondtam, musicalénekes szeretnék lenni.

Jelentkeztem is egy felhívásra Budapestre az Operettszínházba. Anyu odaadta a telefonját, és azt mondta: „Tessék, hívd fel!” Én pedig el is mentem, persze se a dalválasztás nem volt jó, sem pedig végül korban nem feleltem meg. Viszont akkor megismerkedtem Tilajcsik Imikével, aki aztán elhalmozott fellépésekkel. 15 voltam, amikor eldöntöttem, hogy nekem zenekar kell. Akkor alapítottuk az Arizónát, ami életem egyik legnagyobb iskolája azóta is.

Mit jelent számodra énekesnőnek lenni? Hogy tudod az érzéseidet zenével, illetve az általad írt szöveggel kifejezni?

A határaim feszegetését, néha elveszítését jelenti, közben pedig önmagam megtalálását. Sokszor elveszem benne, aztán katartikus élmény a saját magammal való találkozás: „jé, ez is te vagy?”.  Olyan energiák szabadulnak fel, amit nem tudok szavakkal megmagyarázni, és közben meg akkora játék ez az egész! Imádom, annak ellenére, hogy azért voltak mélypontjaim is, de azok is nagyon kellettek.

Az érzéseimet nem mindig tudom a saját magam által írt szövegekkel kifejezni. Nálam van, hogy előbb jön az érzés, jönnek a gondolatok, és azok nagyon gyorsan, de a rímek, szavak nem jönnek rögtön. Ha erős a késztetés, akkor viszont azonnal kérem a segítséget olyan szövegíróktól, akik előtt fejet hajtok és tudják, hogy mit akarok. Legutóbb ilyen volt a közös munkánk Hujber Szabolccsal, de Major Eszterhez is fordultam, és akivel már évek óta együtt dolgozunk, az Lombos Márton. Értik mit akarok, és mindig azt kapom vissza, amit elképzeltem.

Gasparik Kriszta Maja

Ha én írok szöveget, az megint más, akkor ott rögtön jönnek a rímek, a sorok. Ha nincs ez a lendület, akkor viszont tudom, hogy nem én leszek a szövegírója a dalnak. Rendkívül fontos nálam a szöveg, a téma, és az, hogy én azzal azonosulni tudjak, akár én írom a szöveget, akár nem. Fecóval lassan veterán szerzőpáros leszünk, elég sok közös projektünk van, amiben ő a dalszerző, én pedig a szövegíró. De az megint egy más dolog, amikor más érzését kell nekem szavakká formálnom.

A szöveg egyébként nagyon fontos nekem, imádom őket elemezni, értelmezni, felfedezni. És vallom, hogy az egyetem, főként tanárom, Csehy Zoltán hatására, a költészet belopta magát a szívembe, ha alkotok, ez elég mérvadóvá válik… Weöres szövegei a legnagyobb csodák számomra.

Mi volt eddigi életed legnagyobb zenei vagy koncertélménye?

Bevallom, a tömegben elveszem, akkor érzem magam igazán otthon, ha én lehetek, aki ott fent „teremt”, a szó legnemesebb értelmében, mert hatalmas kihívás, és nem mindig egyszerű. Eros Ramazotti és Ákos koncertjei nagy hatással voltak rám, de ennél is nagyobb élmény, amikor mi állhatunk a színpadon. Számomra az összes az, akár negatív, akár pozitív érzésekkel távozom egy-egy helyszínről. Ezért nem is emelek most ki egyet sem, mert az összes tapasztalás fontos számomra.

Milyen zenei irányzatokkal nem tudtál sosem azonosulni?

Vannak olyan zenei stílusok, amiket nem érzek magaménak, viszont az sem zavar, ha más igen. Inkább azt mondom, ami én vagyok. Főként magyar zenét hallgatok, most aktuálisan a 2000-es évek magyar popjait, a latin zene mindig az életem része, jöhet a kissé autentikus, nagyon kevés rock és egy kis smooth jazz, néha egy kis elvontság is belefér, és többé-kevésbé azért az aktuálisan futó dalokkal is tisztában vagyok. Ami a körön kívül esik, azt nem hallgatom.

Manapság mennyi időt töltesz zenével, és miket hallgatsz főleg?

Azt, amit Zalán (Maja kisfia – a szerk. megj.) diktál. Madonna  -Sorry, Hang up, Bikini – Fagyi,  Majka – A csúcson túl, Neoton – Nyár van, Wellhello – Apuveddmeg (némelyikben van autó is a klipben, az plusz pont). Van mindig néhány, amit szeret, akkor azt körbe-körbe-körbe kell játszani. A Mancs őrjáratot, tessék, egy újabb interjúban emelem ki. Szóval ez most ilyen… Ami a zenélést illeti, heti egy alkalom jut rá, készülünk ugyanis a koncertekre, és még várnak rám stúdiózások is, úgyhogy annyi időt tudok most a zenére szakítani, amit a fiúk engednek.

Mi a véleményed arról, hogy az ember választékos zenefogyasztóvá váljon, és ne érje be a kommersz toplistás zenékkel?

Nem feltétlenül gondolom, hogy mindenkinek választékos zenefogyasztóvá kellene válnia. Ha nem belső késztetés hatására választ az ember zenét, nem indít be valamit, vagy éppen nem szabadít fel, akkor az egész csak hamis illúzió. Én magam is gyakran tapasztalom, hogy csak úgy fogom magam, tombolok egyet otthon egy totálisan kommersz dalra, és akkor az a dal teljesítette ott és akkor számomra a küldetését. De van, hogy megfogok egy szöveget és azt mondom, te jó ég, micsoda sorok, és napokig gondolkodom rajta. Most egyébként, ha valaki kicsit el akar merülni a zenében, nagyon ajánlom a Dalfutár részeit. Belekóstolhat a műhelymunkába laikusként, és egész más nézőpontokkal találkozhat.

Térjünk a mixre, ami tíz kedvenc zenédet tartalmazza. Miért ezeket küldted, és mi alapján válogattál?

Egy idő után ecc-pecc alapon választottam. Nem, csak viccelek. Nagyon nehéz volt a választás, mert láthatod, hogy szinte nincs is semmi közös ezekben a dalokban. A Crystalt nem hagyhattam ki, mert az az egyik legmeghatározóbb magyar formációm, imádom a kissé íres, mégis magyar vonalat. Ha egyszer nem leszek, akkor a Hullócsillag elmond rólam mindent. Charlie-t a legnagyobb magyar előadónak tartom, akit imádok, és a latin hangzás sem maradhatott ki. Igen, és imádom J.Lo-t, Shakirát, és Seal – Kiss from a rose c. dalával Fecót évek óta őrületbe kergetem, hogy „de-dolgozzuk-fel”, csak ez még nem valósult meg :-). Mindenképpen szerettem volna, ha egy dalfutáros nóta is bekerül, mert amint kint van egy rész, azt nézzük, elemezzük. Nagyon jó dalok születtek, Hajós András pedig egy kincs, szerintem. Még olyan szívesen folytattam volna a sort.

De tényleg, ez csupán egy szelete azoknak a daloknak, amiket szeretek.

Üzenet a mixhez:


Hallgassátok azt, ami feltölt, kikapcsol benneteket, és amiről azt gondoljátok, többek lesztek általa. Nagy kihívás volt nekem és hatalmas megtiszteltetés, mert szeretem ezt a rovatot, és rég foglalkoztatott, hogy vajon tudnék-e 10 abszolút favoritot választani. Régebben el is kezdtem a YouTube-csatornámon egy kedvenc zenék kategóriát készíteni, de nem csalódtam magamban, nem tudok egyértelműen „csak” tízben gondolkodni. Viszont olyan dalokat választottam Nektek, amelyek nagyon közel állnak hozzám.

A mix:


Tracklist:


1. Dalfutár 4 – Idő Van Eladó
2. Seal – Kiss From A Rose
3. Sting – Desert Rose
4. Crystal – Hullócsillag
5. Charlie – Skandináv Éjszakák
6. Corazon Espinado – Carlos Santana ft. Mana
7. Michael Jackson – Smooth Criminal
8. Shakira – Hips Don’t Lie ft. Wyclef Jean
9. Bon Jovi – You Give Love A Bad Name
10. DR BRS X VARGA VIKTOR feat. BIGA – Koccintós

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább