FOTÓK: ÖRZSIK ÖDÖN
Nekem ez a nap a találkozásokról szólt, vagyis az életről! Persze fogadkoztunk is, mert anélkül mit sem érne az ember? Remény híján, előre feltartott kézzel felesleges lenne minden szó, minden tett. Ennek a párharcnak nem mi voltunk az esélyesei, ezt titkon mindenki tudta, csak épp’ kimondani nem akarta. Nem merte, inkább ez a jobb szó rá… Persze, utólag már könnyű okoskodni, az utólag jött ész egy felhő csupán, mellyel a szél kénye-kedve szerint játszik. A földről egy hatalmas felhőt látsz, magasztosat, ami csak a földről látszik nagynak, valójában játékszere az minden fuvallatnak.
Szóval, nekem ez a nap elsősorban az életről szólt, megmutatni és újra felfedezni az életet, a világmindenség maradékát, amiben mi vagyunk egyenként az az apró felhő, akiket éppen összeterelt a szél. A DAC szele. Talán elsőre nem is tudatosítottuk ezeket a találkozásokat, és csak utólag döbbentünk rá, mily’ szerencsések vagyunk. Látni a várost, ahol szembejön egy rég nem látott távoli barát, mosolyogva vonulni előre, beleborzongva. Pont ilyen büszkén mutattam meg a világnak az én kis családom, a régi ismerősök pedig csak jöttek, csak jöttek végeláthatatlanul. Eltelt több mint egy esztendő, hiányoztatok! Azok meg nem győztek csodálkozni, mekkorák már a gyerekek…
Egy idő után azon kaptam magam, mennyi korábbi riportalany jön velem szembe, meg mennyi régi cimbora. Csodálkozásomat gyermeki meghatottsággal próbáltam leplezni.
Ugyan miért teszed? – kérdezte a feleségem-, még szép, hogy ennyien jönnek, hisz azok mind ide a szentélybe jönnek, a DAC házába! Sok idő volt kezdésig, bentről még üresen tátongott az Aréna, s én akkor ’88-ra gondoltam, ’88-ban ilyentájt már mozdulni sem lehetett benne. Most meg még itt állt üresen, most ez van, a rég már a múlt, a jelen csak egy pillanat. Legurult a sör, közben száz kézfogás… Aztán jött a csapat busza, majd az ellenfélé, s aki jobban figyelt az út szélén a sok régi arc közt itt-ott felfedezni vélt pár újat is. Idegent, elvegyülve köztünk semleges ruhában.
Mily’ parányi az ember…
Rövidre sikeredett az idei kupaszezon, alig rövidebbre, mint anno ’88-ban, de mert akkor senki sem ígért megváltást, most a végeláthatatlan ígéretekbe „hal már bele” a szurkoló. Uraim, amennyit itt már ígértetek, ez a kerítés kolbászból kéne, hogy legyen, de nincs abból. Csak a kerítésen villog a tábla, hogy vegyél kolbászt. És tudom, mennyien mondják majd azt is: hálátlan vagy! Mi lenne itt enélkül, hol lennénk, tán’ a 3. ligában?! Ott és akkor mi van? Akkor dugd csak a fejed a homokba, mert én sosem azt írom le, amit gondolok, hanem amit érzek! Hisz’ én most az életnek örülök, és az élet maga a DAC, ti mindnyájan. Vagy az nem fáj ennyire, hogy a régi dolgokból nem marad semmi, csak mi magunk, azok is megfogyatkozva?
Kettős vereséggel búcsúzunk az Európa Konferencia Ligától. A két találkozó közt azért volt egy hangyányi különbség – ezt be kell vallani férfiasan!
Majdnem olyan hévvel rontottunk neki a Partizannak, ahogy ők nekünk Belgrádban. És akkor az az egygólos hátrány megcsillantotta fényét, de az csak egy üstökös fénycsóvája volt megint. 2014-től volt ennél sokkal jobb csapatunk, meg edzőnk is, mégsem értünk el semmi grandiózusabbat. Most az edzőt lehet a legkevésbé hibáztatni, hogy azzal kombinál, amije van. Szerintem, de majd javíts ki kérlek, bocs’, hogy tegezlek. Magázódva sem lenne egységesebb hátvédsorunk, vagy egy semmirekellőbb Nebylánk, érthetetlenebb Balićunk, ügyetlenebb Veránk, darabosabb Beskónk… Nem is folytatom inkább, mert felesleges. Lásd Nagymihályban is!
Azt meg, hogy miért voltunk csak ennyien a lelátón, szintén nem oldom!
Így is azt mondtam, nem maradok fent éjjel cikket írni, aztán tessék, nem ment az alvás. Leírtam dühből, ahogy érzem, tokkal, vonóval, hogy semmi sem fog történni, ha ebben az új szezonban nem jutunk ki Európába! Ilyen koncepcióval, félévente csapatépítéssel, meg ilyen kerettel és ingyen igazolt játékosokkal semmi keresnivalónk ott. Ez van sajnos… Szóval én most az életnek örültem csak igazán, talán még lesz egyszer vigasz, becsület és alázat. Az életnek örültem, mert volt olyan is, akinek bár megígértem, már sosem találkozhattunk. Az írott szónak még mindig a szóköz ad értelmet, nyisd ki a szíved, hogy megtaláld! Ilyen volt szeretett csapatunk kupabúcsúja 2021-ben, az én szemszögemből. Ettől még nem érzem magam kevesebbnek, kevésbé hűséges DAC-szurkolónak! Igazából kevésbé embernek sem…
Mindent bele!
DAC 1904 – PARTIZAN BELGRÁD 0:2 (0:1)
DAC: Jedlička – Kružliak, Beskorovainyi, Brunetti – Vera (81. Vera), Nebyla (46. Balić), Njie (70. Moumou), Schäfer, Ciganiks – Divković (81. Nicolaescu), Sharani (57. Taiwo).
KAPCSOLÓDÓ:
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a DAC–Partizan Belgrád (0:2) mérkőzésről
Álljunk meg egy-két pillanatra – fotók és videók a DAC–Partizan-ról