NYITÓKÉP: ÖRZSIK ÖDÖN ARCHÍV FELVÉTELE
A Slovan elleni derbi utáni visszhangok – az eredménytől függetlenül is – reménykeltőek voltak, ennek fényében Rózsahegyre nem titkolt szándékkal három pontért utaztunk. Jómagam szintén sima kettest vártam, meg talán a bébicsősz eljövetelét az ikergyerekeink mellé, hogy a nejemmel legalább a kedvenc túránkat kipipálhassuk. Nyilván minden meccs más, és a játék képe az ellenféltől is függ. Nos, a három pont megvan, viszont a győzelmünk eléggé nyőgvenyelősre sikeredett. Ami pedig az on tourt illeti, a szünetben voltam kint a konyhában és a balkonon is…
Visszatérve az elmúlt hét eseményeire, immár a klub képviselőjének szájából hallhattuk, hogy a DAC nem adásvétel tárgya, V.O. és csapata folytatja a munkáját, vagyis a pletyka csupán egy degeszre tömött kacsa volt. „Az elmúlt hét évben letettünk valamit az asztalra, felépítettünk valamit a következő generációk számára, ami értékes lehet. Senkinek sem kell félnie, hogy távozunk, maradunk és erősebbek leszünk” – nyilatkozta ez ügyben Jan van Deale sportigazgató.
Szó esett az eddigi gyengébb teljesítményünk okairól, valamint az új igazolásainkról: „Úgy gondolom, hogy egyesületünk történetében a jelenlegi keret a legerősebb” – hansúlyozta van Deale.
Tisztelt sportigazgató úr, minden alázatom mellett engedtessék meg nekem, hogy az idény végén az elért sikereinkből olvashassuk majd ki, hogy a jelenlegi keretünk mennyire erős, összehasonlítva például egy ilyen felállással: „Vahala – Kapko (71. Szaban), Liba, Hodúr, Fieber – Pavlík, Simon, Kašpar, Takáč – Šoltés (85. Medgyes J. ), Mičinec.” Az idézett csapat a Bayern München ellen lépett pályára 1988-ban Dunaszerdahelyen, és javarészt megegyezik a ’87-es kupagyőztes gárdaval is. Didier Lamkel Zé érkeztével valóban miénk a legértékesebb keret a bajnokságban, ám erejét nem szavakban mérnénk!
Pláne, mivel semmi sem garantálja, hogy idővel egyes játékosok, más klubok általi megkeresés esetén nem járnak fejben ismét valahol másutt.
Rózsahegy – DAC: Jól kezdtük a mérkőzést, feltűnt, hogy a Voyo csatorna az első nyolc percben sem az időt, sem az állást nem mutatta a képernyőn. A száz fősre taksált vendégszektor az elejétől kezdve kellően túlkiabálta a maroknyi hazai kemény magot. Rózsahegyi emlékeimet igyekezett feleleveníteni a DAC-szurkolók elé kihúzott tűzoltó slag is. Gondolom, megint valamelyik környékbeli önkéntes tűzoltótestület vonult ki, teljes harci díszben, mentőkutyával megerősítve!? Jó, de minek?
Hátha meggyulladunk a szenvedélytől, ha már a tüzetes motozás ellenére mégis bekerülne pár szurkolói „kellék”.
Főleg, hogy kishíján már az első percekben vezetést szerezhettünk volna egy hazai öngól által. Aztán a 13. percben, egy szögletet követően Andzouana kapásból a bal kapufa mellé bombázott – 0:1. Ezidő tájt úgy gondoltam, vagyunk annyira felkészültek, hogy még a félidő végéig bebiztosítjuk a vezetésünket. Nem voltam egyedül az érzetemmel: „Játszik a DAC!”- skandálták a sárga-kék hívek is a lelátón, ám az öltözőbe végül a minimális különbség mellett számtalan egyéni hibával és bizonytalansággal vonultunk. Kiemelném viszont Hahn Janó aktivitását, és Lamkel Zé produktív technikai elemekkel tarkított szemfülességét.
Jedličkának is köszönhető, hogy a soványka előnyünket képesek voltunk megtartani!
Fordulást követően nem bírtuk elkapni a ritmust, magunkra húztuk a hazaiakat. Újabb gól után áhítoztunk, mert nagyon benne volt a levegőben a hazaiak egyenlítő találata. Cserékkel próbáltunk újítani, majd a 64. percben jött Lamkel Zé, aki a felezővonalon labdát szerzve, meghúzta a bal szélén lépteit. Meg sem állt a labdával a kapuig, ahol beforgatta a védőjét, majd célzott – 0:2. Na ez fenomenális megmozdulás volt! Három perc telt el csupán, szépített a Rózsahegy, mit ne mondjak, kellett hozzá a védelmünk is – 1:2. A hosszabbítással együtt volt még hátra 25 perc a hármas sípszóig…
Kiette a sósmogyoró a szám szélét, olyan ütemben rágtam, mert az, hogy az eredmény már nem változott, elsősorban nem rajtunk múlott. Esetleg a Jedličkán!
A Slovan elleni magunkra találás után, azért egy hangyányit többet vártam ettől a mérkőzéstől! Zengett a „Szép volt fiúk!” a lefújást követően, ami számomra nagy talány, hisz’ a három pontnak ugyan örülni kell, de ez a kiszenvedett győzelem minden volt, csak nem szép. Szerintem! – de ismerem a szurkolói lelkeket, abban a pillanatban a helyszínen tuti engem is elragadott volna a hév. Rengeteg munka vár még ránk a közeljövőben, akár a két belső védőnk szintjén, de a csapat egyéb formációiban is. Nincs megállás, a hétközben kupameccs vár ránk Komáromban. A lelátói folklórral 100% nem lesz gond, szóval mindent bele, DAC!
RÓZSAHEGY–DAC 1904 1:2 (0:1)
Góllövőink: Andzouana, Lamkel Zé
DAC: Jedlička – Blackman, Brunetti, Beskorovainyi, Davis – Schäfer, Dimun – Andzouana (63. Njie), Hahn (63. Ciganiks), Lamkel Zé (81. Szendrei) – Sharani (46. Krstović, 90+1. Muhamedbegović).