FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
2015 januárjában Vágsellyén játszottunk előkészületi mérkőzést, megérkezve a Duslo stadionba váltottam pár szót Mikivel. Nem aznap ismerkedtünk össze, szóval tudtam, a szokásosnál hallgatagabb volt aznap. Pár óra múlva megtudtam az okát, megköszönték a munkáját, elküldték a klubtól egy olyan edzőért, akinek addig a nevét sem hallottuk! Mondjuk azóta sem, úgy hívták Tomislav Marič. Bizony, akkor sokan úgy gondoltuk, hogy korai volt megválni Mikitől, de teljesen mindegy, mi mit gondoltunk, a klub vezetőségének más volt az elképzelése.
Azóta sokszor játszottunk már Miki csapatai ellen, hajlamosak voltunk elfeledni, mit köszönhettünk neki 2014-ben. Csak megy a móka, hogy Miki játékosai csípnek, harapnak, rugdalnak. És mi annak idején mit csináltunk, talán patyolattisztán maradtunk bent a ligában 2014-ben? Vagy akkor az nem számított? Perszehogy nem számított, mert Miki a DAC edzője volt. Tetszik tudni, az a kifogás, hogy a Miki csapata csípős focit játszik, a saját szerény „pályafutásomat” juttatja eszembe. Kapus voltam világ életemben, és ha több gólt kaptam, mint amennyit mi lőttünk, elővettek a csapattársaim: „Roberto, miattad kaptunk ki!” Tudják, mit válaszoltam?
Nem srácok, mi nem azért veszítettünk, mert két gólt kaptam, hanem azért, mert ti ott elől nem rúgtatok hármat!
Mi nem azért estünk ki a kupából, mert Miki csapata csípett, rúgott, hanem mert… [tetszés szerint lehet folytatni a mondatom]. Épp’ csak Antit nem bántanám miatta, mert mi a garancia, hogy pl. a Thomas Doll jobb lenne? Mi pedig ismét elküldenénk egy magyar trénert?
Komáromhoz sok kedves emlék fűz, apámmal anno havonta többször is megfordultunk itt. Megmutatta a várat, a stadiont, elmesélte a DAC divíziós korszakából a komáromi Spartak elleni derbiket. Akkor ugyanígy nézett ki a stadionjuk, még most is… Majd évekkel ezelőtt a haverokkal szerveztünk egy túrát Komáromba a B csapatunk mérkőzésére. Tizennyolcan jöttünk össze, mégis az egyik legszebb emlékemet rektároztam el általa az elmémben. Akkor a 3. ligában legyőztük a KFC-t…
Azóta a KFC osztályt lépett, bizonyára szintet is, hisz’ a szponzoruknak is köszönhetően, a táblázat élbolyát ostromolják éppen.
Mit ad Isten, meghagyták hagyományos bevonuló zenéjüket, a magyaros virtust, ami a csapatban szép számú magyar sráccal párosul. Tetszik, valódi, autentikus, komáromi! A DAC a siker és a fejlődés érdekében lecserélte már a „Radetzkyt”, nem kérdezték akarjuk-e? Tam, tararam, tararamtamtam, na de hol az a siker? Legutóbb megpróbálták elmagyarázni nekem, hogy a bajnoki ezüst meg a bronz az az. Komolyan? Ebben a gyenge ligában, ilyen háttérrel, ilyen infrastruktúrával? Na, ne tessenek viccelni velem!
Amikor elküldték Mikit a DAC-ból, beverték az első koporsószöget az arculatunk gyengítésébe. Mindezt a siker érdekében!?
A Radetzky volt a második, de hadd ne folytassam a sort, mert hálátlansággal is szoktak titulálni, pedig ez az írás is inkább szentimentális, mint hálátlan! A szentimentalizmus az alázat egy magasabb szintje, mert bizony nekem sír a sárga-kék szívem, amikor olyat hallok, hogy a jelenlegi keretünk mennyire erős, hogy: „Az egyesület történetének legjobb kerete!” Sír a sárga-kék szívem, mert tudja, ahhoz, hogy ez igaz legyen, minimum kupát kéne nyernünk! Sír, mert tudja, hogy mifelénk nyugtával dícsérjük a napot.
Nos kérem, mi 2014-től nemhogy kupát nem nyertünk, még a döntőig sem jutottunk el!
Ezek tények, nem fikció! A siker érdekében átrajzolt arculattal, olykor dühöngve, ritkábban a mennyekben járva DAC-olunk! DAC-olunk magunkkal, a saját lelkünkkel, hogy aztán a siker érdekében, lemondva saját arculatunkról kiejtsen minket a kupából egy Poprád, Szenice vagy Besztercebánya. Megesik, mondhatnánk, viszlát nélkül távozott már tőlünk nem egy szerdahelyi kötődésű öreg harcos, hogy fiatalabbra fotoshoppoljuk a csapatunkat, mert az úgy erős lesz. Ez a meccs is megmutatta, igaz, a Huste közvetítésének kritikán aluli minősége miatt néha „állt a játék”. Láttam, hogy 0:0 lett a rendes játékidő, majd jöttek a büntetők, és a Davisénél lecsaptam a laptopot. Ennyi volt, ebben a jegyzetben már szépítek! Egy korábbi riportalanyom szavai jutnak az eszembe, aki nagyjából a következőt mondta:
A DAC az én klubom, de nem az én csapatom, ahhoz itteni gyerekek is kellenének!
Egy ideje sajnos én is így érzek, aki érti, az érti, aki nem, hát nem. Tudom, sosem lennék hűtlen a sárga-kék színekhez, sosem fogok más csapatnak szorítani míg élek! Csak mostanában ha csalódás ér, nem küzdök már a szélmalommal, és egyre messzebb fújja a szenvedélyem. Ismét csalódás ért, kiestünk a kupából, talán majd jövőre sikerül, és ha jövőre sem, akkor azután… Hajrá, DAC! A csallóközi rangadóként beharangozott találkozót egy felvidéki magyar játékvezető irányította! Miki pedig megmutatta, hogy az itteni gyerekek is tudnak focizni. Laci, Kristóf gratulálok a továbbjutáshoz!
Gyógyulj meg Sainey Njie!
KFC KOMÁROM–DAC 1904 0:0, tizenegyesekkel 4:3
DAC: Vantruba – Blackman (75. Nicolaescu), Brunetti (60. Muhamedbegović), Beskorovainyi, Davis – Dimun (46. Fábry), Njie (53. Nebyla) – Ciganiks, Schäfer, Lamkel Zé – Hahn.
KAPCSOLÓDÓ:
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Komárom–DAC (1:0) kupamérkőzésről
Kiesés és súlyos sérülés a Slovnaft Cup mérkőzésén Komáromban