FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy végre kiszenvedtük a háromszázadik ligagyőzelmünket! A szenvedéssel ebben az esetben inkább az előző mérkőzésekre gondolok, ez a mostani bár korántsem volt tökéletes, de szolidan nézhető. És persze szurkolható is! Győztünk! Szóval piros tojás, fehér nyúl, DAC–Zsolna kettő null! – mikor legyen szapora a szerdahelyi játékos, ha nem épp’ húsvétkor. Nemde? De!
Ha már a Zsolna sem a régi, és mi sem lettünk egy matyó hímzés, legalább a győzelemnek örüljön az ember. Aki akart, az szurkolt, szurkolhatott. Nyilván ezt a témát már százszor átrágtuk, de még százegyedszer is tudunk rajta rágódni. Magától nem lesz hangulat, egy második percben szerzett gól viszont óriásit dobhat rajta. Nem attól áll össze egy tábor, hogy eltervezik, azt bizony meg is kell valósítani. És ahhoz, hogy „visszaszelídítsük” a B-középbe a szurkolókat, egy kevés alázat sem árt a kemény magtól a szurkolók, nézők irányába. Sőt, szimplán az Arénába visszacsalogatni a népet, amihez viszont foci is dukálna…
Álomszerű kezdés és álomszerű a folytatás is, miközben a vendégeknek eszük ágában sincs beállni védekezni.
Így aztán helyenként mi voltunk kénytelenek védekezni, és már-már imádkoztam, hogy csak vissza ne essen szokásosan a színvonal (tudom, hogy ez rossz szó) a második játékrészre. Rosszul imádkoztam, kellett volna az a harmadik gól a szünet előtt, de csupán két kapufára tellett. Mind Szánthó, mind Ciganiks találata a maga nemében formásra sikeredett, pláne, hogy akciógólok voltak. Ahogy Veszelinov Dani védéseit is illik megemlíteni!
Ugyanaz a 22 játékos futott ki a szünet után, mégis mintha valami megváltozott volna a pályán. A lelátón is! – reakció a játékra.
„Az ellenfélhez hasonlóan nekünk is gondjaink adódtak az összeállításnál…” – nyilatkozta Janeiro mester, de hogy ez miért újdonság? Akár a lelátói közeg is lenyilatkozhatná ezt: gondot jelent összehozni 3 ezer embert sajnos. Mondanám, hogy majd a Slovan ellen a jövő héten eljön az igazság pillanata, de az igazság az, hogy vasárnap este fél 8-kor lesz. Nem túl ideális időpont.
Összegzés: amit látok és hallok, sőt érzek, hogy egyelőre még ott tartunk, hogy ismerkedünk a saját labdarúgóinkkal:
– Ki az a 23-as?
– Kružliak mellett hogy hívják a másik belső védőt?
– Múlt héten nem ő játszott, ugye?
– Ki most a másodedzőnk?
– Hol van a Bögi gyerek megint? (nem rokon!)
– jellemtelen, arc nélküli átlagcsapat lettünk, ahol az örömérzést Davis becserélése adja, holott fogalmunk sincs róla, hogy egyáltalán miért lett hanyagolva.
Szánthót le kell cserélni, mert még mindig nincs 100%-os állapotban – keveset játszott a múlt szezonban stb. Valóban ennyi idő kell egy fiatal profi játékosnak, hogy kellő üzemi hőmérsékletre hozzuk? Ha jól emlékszem, éppen a Slovan elleni mérkőzés napján lesz hat éve, hogy elköszöntünk a régi stadionunktól, ahol pl. Szarka Ákos volt egyszer a legnagyobb király! A mostani csapatunkban nehogy király, herceg sincs! De legalább győztünk…
Szépen leírta az egyik ismerősöm a falára: így a Szerdahely, úgy a Szerdahely, de én akkor is örökké szerdahelyi maradok, mert itt születtem! És hajrá, DAC!
DAC 1904–ZSOLNA 2:0 (2:0)
Góllövők: Szánthó, Ciganiks
DAC: Veszelinov – Pinto, Kružliak, Brunetti, Ciganiks – Szánthó (65. Sharani), Nebyla, Dimun (83. Njie), Verlinden (74. Davis) – Krstović (83. Moumou), Balogh.