A nő helye a konyhában van, a férfi végezze a kemény munkát. Valahogy így tartja helyesnek a társadalom. A régi időkben ez még működőképes is volt, de ma már nem igazán állja meg a helyét.
A dolog kétoldalú, viszont most inkább a férfi oldalt venném szemügyre, ugyanis egyre többeken látom, hogy meglepettséggel fogadják, ha egy férfi feltalálja magát a háztartásban. Ez számomra nem igazán érthető. Hiszen miért is ne lehetne képes egy férfi arra, hogy ellásson minden feladatot.
Ahogy a nők el tudnak menni dolgozni és mellette elvégzik a házimunkát, úgy adott esetben a férfi is megteheti ezt.
Úgy gondolom, egyáltalán nem veszít a férfiasságából az, aki hajlandó a tűzhely mellé állni és finomakat főzni. Ahogyan az sem, aki szereti a rendet és a tisztaságot, ezért nem esik le a korona a fejéről, ha kezébe veszi a porszívót.
Na és mégis miért lenne természetellenes, ha egy férfi pelenkát cserél és megfürdeti, megeteti csemetéjét?
Féleértés ne essék, nem azt mondom, hogy mindezt rendre végezze a férfi. Csupán arra szeretnék utalni, hogy attól még, hogy valakit rávisz a kényszer, mert mondjuk egyedülálló, akkor azt egyáltalán nem kell szégyellenie. Itt azért megjegyezném, hogy
a családban élő férfiaknak sincs takargatnivalójuk, ha olykor besegítenek a házimunkába. Sőt! Úgy hiszem, igenis büszkék lehetnek magukra.
Miért kellene egy férfinak elveszettnek lennie otthonában, ha nincs mellette egy nő? Miért kellene egy meglett, érett felnőtt embernek az édesanyjára szorulnia? Véleményem szerint sokkal inkább szégyellni való, ha egy felnőtt férfi az anyukájától várja el, hogy mosson és főzzön rá, na és persze ha már ott van, takarítson is ki utána.
Szóval, uraim! Kicsit se érezzétek úgy, hogy férfiatlan tulajdonság, ha egyedül is képesek vagytok megélni a napokat. Egyáltalán nem lesz ettől senki sem kevesebb, nem tűnik miatta senki gyengének!