Ebben a versben, képzeletben a kietlen tanyavilágba látogatunk. Az írás során az a kérdés foglalkoztatott, hogy vajon hogy nő fel egy gyermek egy ilyen zord és elszigetelt környezetben? Mennyit érzékel a körülményekből? Miről álmodik? Van-e esélye arra, hogy iskolába járjon, és egyszer végleg hátrahagyja a szegénységet? Vagy mindez örökre csak egy színes, szép álom marad?
Kovács Andrea – Hideg
Csendben fogy a hold,
fagyosan suhan, ferde kémények felett.
Láncos kutya vonyít. rókák lopakodnak.
Égő műanyag szaga telíti az eget.
A házban emberek élnek: felnőttek, gyerekek.
-Mondd apu, tanyára jár a Jézuska?
Lesz-e füzet az iskolába?
Elvisz-e oda a biciklikerék?
Ugye, ott a kályha meleg?
Egy másik álmodik épp:
az üvegcserepet: gyémántnak
kőfalat: biztonságos várnak
dús asztalánál mindenki ehet.
Hogy mások kinőtt ruháit, egyszer végleg levetik,
és egyszer, mindenkinek jut majd fürdővíz,
a lyukas cipő pedig, nem nevetség tárgya.
Akkor majd vígan ropognak a fahasábok.
Megszűnik az örökös hideg,
és a lángvirágok fényénél,
a nagyobbik, számolni tanítja a kicsiket.
A házban emberek élnek: fiatalok, öregek.
Gondolkodnak:
vajon egy szál szívben, kihúzzák-e a telet?
