Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Oláh Olivér

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

Riportsorozatunk mai vendége a dunaszerdahelyi Oláh Olivér, akivel a DAC-on kívül a szerdahelyi grundfoci egykori világáról is megemlékeztünk.

Szervusz Olivér, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket. Elsőnek jöjjön a klasszikus kérdés: hogy kerültél annak idején DAC-stadion közelébe?

Dunaszerdahelyen, a Radničnén [Városháza téri lakótelep- szerk.megj.] nőttem fel. Mellettünk laktak a Pék Laciék, illetve a Hodúrékkal egy lépcsőházban. Hiába állt a lakótelepünk csak 7-8 blokkból, volt 30-40 gyerek, akik stabilan minden nap futballoztak a grundon. A Radničné focipályája a „piros szalag”, vagyis a gimnázium aszfaltpályája volt. 10-11 évesen lestük az idősebbeket, hátha kell egy csere, hátha valaki lesérül és beállhatunk. Aztán mikor a többiek kiöregedtek, mi vittük tovább a „piros szalagot”.

Nagy családba nőttem fel, hatan vagyunk testvérek, abból öt fiú, egy húgunk van. Három öcsém még most is aktívan futballozik alacsonyabb osztályban, a negyedik a birkózást választotta, de a grundon ő is megállta a helyét.

A mi generációnknak a grundfoci volt a mindene. Smetana liget, Sever 2, ők voltak a Maláj Tigrisek – roma gyerekek, én is az vagyok, nem szégyenlem. Kukučín volt a Roma Juventus, mi voltunk a Santos. Reggeltől estig futballoztunk.

Ismerős történet, mi ott a Duna utcai grundon… Na, de folytasd kérlek.

Kapcsolódó tartalom

A lényeg: a DAC-cal úgy kerültem kapcsolatba, hogy volt egy srác a szomszéd blokkban, akinek igazi focilabdája volt. Az a fekete-fehér kockás, amihez képest a mi „Enzo Gabrini”-féle labdáink csak játékszerek lehettek. Igazi bőrlabda, messziről érezted az illatát. Egy alkalommal felszóltam a srácnak, hogy lejön-e focizni?

– Most nem. Megyek meccsre.

– Milyen meccsre mész te? – kérdeztem vissza. A srác nyugodjék Rácz Rudika unokatestvére volt, Hulinak pedig az osztálytársa.

Tudtuk, hogy van a DAC. Apámék azelőtt a Radničnéról idegenbe is eljártak. Batlai Sanyit, a klarinétost biztos ismered?! – buszokkal jártak. Szokott mesélni róla, de amikor én voltam 10-11 éves – a 90-es évek végén – már nem volt akkora divat a DAC. Sőt, mi több, ciki volt DAC-meccsre járni. 2. liga: Šanta volt az elnök, pangás, üres lelátók… Aztán ez a srác szólt, hogy elmegyek-e vele meccsre? Vettünk szotyolát, persze nem tudtam, hogy át kell ugorni a kerítést. A Pelikán mellől jártunk be, mivel ott hiányzott a kerítésből két panel. Vagy bakot adva egymásnak a fekete salakon keresztül. Az volt vicc az egészben, hogy nekünk nem is kellett volna jegyet venni, mert 15 év alatt ingyenes volt a részvétel.

Kimentél egy meccsre, majd ott is ragadtál a stadionban? Ki volt az ellenfél?

DAC – Nováky, 1:0 vagy 2:0? Ha jól emlékszem, a Radványi góljával nyertünk. Mindenki izgatott volt, mert az utolsó hazai meccsen a feljutásért játszottunk az Újvár ellen. 3:1-re nyertünk és a mérkőzés után mindenki befutott a pályára, a Kapkot levetkőztették alsógatyára. Innentől kezdve nem volt megállás. Egy szezon még az 1. ligában: jött Petržalka, a Borbély már a 7. percben megszerezte a vezetést, majd kiegyenlített a Petržalka. Roberto, én végigültem hét 2. ligás, meg egy 3. ligás szezont, majd következett a Mohseni-korszak.

Megünnepeltük a 3. ligás bajnoki címünket is. Nem voltam sosem a szigorúan vett B-közép tagja, de a lefújás után egyszeriben a pályán találtam magam. Szegény Huliék voltak öten vagy tízen, én fent az akkor még fapados keleti lelátón ültem. Ha szóltak, besegítettem, Uppas mindig ott volt, Rudika szintén, Huli a testvérével, a Bandival, a Belloviczék, meg az ikrek. Illetve egy őszhajú öreg úr, aki szintén az elejétől a végéig fújta a rigmusokat. Huli felkiáltott: – Oli, gyere segítsél, szórjuk az újságpapírt. Máskor a kasszaszalagokat hajítottuk be. Ha volt füst, az olyan három másodpercig tartott, de mindig körbeugráltuk.

Én ezért nem tudok a mostani DAC-szurkolókkal azonosulni. Felépült az új stadion, megvették a bérletet, és azt mondják rám, hogy divatszurkoló?! A régi stadionban voltunk néha ötvenen, hetvenen, de mindig ott voltunk. Imádtam azokat a deszkákat, nekem ez az új Aréna nem adja vissza az öreg stadion fílingjét.

A 2. ligában 2-3 hazai meccset ha kihagytam. Kérdezem én, hol voltak azok, akik most a bérletüket fitogtatva „divatoznak”? Végül a keleti lelátó deszkáit a Mohseni érkeztével cserélték le székekre.

2008-ban a szenciek licenszét megvásárolva a 3. ligából rögtön az 1. ligába kerültünk.

Én a Mohseni-időszakot is végigültem, persze hallottam a szurkolók és a klub akkori viszonyáról. Sokan csak a rózsahegyiek elleni zártkapus meccsre emlékeznek, pedig a Slovant is legyőztük 2:1-re zárt kapuk mögött. Ott voltam a Csicsó előtt, emlékszem, valakik lelakatolták a kapukat, és a Neilingert kellett kihívni, hogy vágja le a lakatot. A kamerarendszer hiánya miatt nézők nélkül kellett lejátszani a meccset, végül a játékosok kijöttek a pizzéria elé és közösen ünnepeltünk. Én ezeket mind megéltem.

Olyat is, amikor a DAC-stadionban Európa-kupa mérkőzéseket rendeztek. Az izraeli csapatok nem játszhattak otthon, így Dunaszerdahelyen fogadták az ellenfeleket. Jött a Levski Szófia – akkor láttam életemben először szervezett szurkolást, zászlókat, pirotechnikát. Emlékszem, csütörtöki napon rendezték, vásár volt éppen, s mi az iskolából futottunk a stadionba. A szófiai drukkerek a Gyöngyhajú lányt énekelték bolgárul. Felsorakoztak a kommandósok, mi meg reszkettünk, hogy mi lesz itt?

A DAC egykori csapatából a Buka Pali örök kedvencem marad. 1,60 magas, kisgyerek arc, mindig odaköszönt nekünk. Vagy a Kapko, 90 percig meg sem állt.

És akkor most odaadják a kapitányi karszalagot az Andzouanának? Ilyen csak itt lehet Szerdahelyen, hol láttál te olyat, hogy légiós a kapitány? Amikor a Világi megvette a DAC-ot, én már akkor megmondtam, hogy ő egy üzletember. A DAC mostanra egy termék lett. Lett új stadion, akadémia, csak azt nem értem, a DAC akkor miért a külföldi játékosok ugródeszkája? Miért nem a hazaiaké? Olyan játékosokat, mint pl. a Malý Matúš elküldeni? Vagy egy Bari Krisztiánnak nem adni lehetőséget és kellő megbecsülést? Aztán, hogy elment mert másutt jobb fizetést ígértek? Te nem oda mész, ahol jobban jársz anyagilag? Én a Ljubičićot sem ítéltem el, amikor a Slovanba ment, a szívét-lelkét beleadta Szerdahelyen. Hogy lerúgta a csapattársa fejét? És ha provokálta?

A DAC-ban nincs olyan szakember, aki képes lenne a játékosok egóját megfelelően kezelni. Krstović mit csinált a vége felé? Semmit, nulla játéka volt. Anno egy Buka Pali vagy a Szkukalek Igor vért ivott volna, ha a DAC-cal Európa-kupát játszhat! Mutass egy ilyen játékost most a DAC-ban! Vezéregyéniségek nélkül nem lehet focizni. Mikor lesz egy olyan csapat Szerdahelyen, mint anno a Rossi keze alatt? Nem értem a játékospolitikánkat, jött a PSG-ből a Yapi, őt majd könnyebb lesz eladni, mert a neve mellett ott a PSG-embléma is. Míg egy Malý Matúš neve mellett csak a DAC címere van. Erről szól az egész…

Kimondtuk, hogy a DAC lényegében egy termék lett. De mégiscsak itt van Dunaszerdahelyen. Neked mit jelent érzelmileg ez a tény?

A DAC végigkíséri mindannyiunk életét, a szerdahelyi ember már nem tudna meglenni DAC nélkül. Nem szeretem, ha a politikát keverik a focival, de a DAC mindig is a csallóközi embereké volt. Ugyanúgy a magyaroké, a zsidóké, a romáké, és ugyanúgy a szlovákoké is. A DAC dolga, a csapat dolga, hogy kiszolgáljon engem, és kiszolgálja ezeket az embereket, a fizető szurkolókat. Átestünk a ló másik oldalára, kezdve a sörrel – bár nem sörözök, de azt mondják pocsék. Kezdve az almalével. Én mindig szódavizet iszok, mert egy alkalommal nagyon megjártam a meleg kóla ízű itallal. Meg a DAC-dog, ugye. Beszélhetünk itt az érzelmekről, de ha kifizetem a meccsjegyet, elviszem magammal a húgom fiát, aki megeszik három DAC-dogot, lassan 50 eurónál járunk, és focit meg nem látok.

Azelőtt mi volt? Vettünk szotyit nyugodjék „szotyis” Feritől, aki körbejárt a stadionban. Ha megszomjaztunk, átmentünk szembe a presszóba. De volt foci! Arról az időszakról reggelig tudnék mesélni.

El nem felejtem, DAC–Devín, fél 3-kor kezdődött a meccs szakadó esőben. Már az első félidőben kétgólos hátrányba kerültünk, aztán az utolsó fél óra a miénk volt. Simon Gyuszi kétszer, ugyanolyan szögből, szabadrúgásból kiegyenlített. Máig nem tudom, hogy sikerült neki kétszer úgy eltalálni? Vagy már a Világi-érában, de még az öreg stadionban: a Trencsén két góllal vezetett. A második félidőben beállt Černák, meg a Sabler, és megfordítottuk a meccset. Saláta Kornél az utolsó percben rúgta a harmadik gólunkat. Szóval, voltak hatalmas meccsek…

Reméljük még lesznek is! Oli, köszönöm szépen a beszélgetést. Hajrá, DAC!

(Roberto)

EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok… 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább