FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Szurkolói rovatunk mai vendége a csicsói Barthalos Lajos, akivel – mint az kiderült – nem csupán a DAC a közös szenvedélyünk. Sorozatunk pozitív példát sugall közösségünkről, persze mindenkinek megvan a maga szívfájdalma, amit nem is kívánunk elfojtani. Az illem úgy diktálta, hogy magázódva indítsam a kapcsolatfelvételt, aztán Lajos rámszólt: „Ismerjük egymást a Turulból, szóval ott találkozunk…”
Lajos, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket. Annak idején itt a Turul bárban ismerkedtünk össze, s bár jó pár év eltelt azóta, egy közös szenvedélyünk biztosan maradt. Részedről mikor és mi módon kezdődött?
Köszönöm a lehetőséget. Csicsóról származom, autókkal jártunk a haverokkal, onnét nincs vonat. Azzal szokták a lakiak húzni az agyunkat, hogy: „A vasúton túl nincs kultúra!” Ha pontos évszámot vársz tőlem, a Bayern elleni meccsen már itt voltam. Ha csak úgy nagyjából kérdezed, akkor a nyolcvanas évek: akkor jártunk át a haverokkal Székesfehérvárra az összes Videoton-meccsre is. Olyan ismeretségünk volt, hogy a trezorban névre szóló jegyekkel vártak minket. A Videoton menetelése lényegében egybeesett a DAC feljutásával a Csehszlovák ligába, egyiket is, másikat is az aranycsapat jelzővel illették.
DAC–Bayern, annyian még sosem voltak futballmérkőzésen Dunaszerdahelyen, levegőt is alig kaptunk. Akkor még valóban a szerdahelyiekről szólt a foci, mostanra nemzetközi lett – ez a világ trendje. Ahol magasabb szinten művelik a focit, ott előbb-utóbb megjelennek a légiósok.
Számomra mégis szívfájdalom, hogy saját nevelés nem kerül a csapatba, illetve, hogy nagyon könnyen elengedik őket más klubokba. Sorolhatnám: Domokos Kristóf és Malý Matúš Rózsahegyen, Szolgai Máté Mezőkövesden, Bari Krisztián Zsolnán…
Ez a világ trendje, én valahogy mégsem tudom elfogadni. A Csallóköz, az Csallóköz.
A mezőgazdaságban dolgozom, ezt a beszélgetést azért most folytatjuk le, mert éppen szárad a föld. Tehát minden szempontból függünk a gyökereinktől. A sárga-kék klubszínekkel együtt a magyarságot is képviseljük. Fiatalkoromban Kassára jártam ipariba, ott megtanultuk, hogy magyarok legyünk. A tanári kartól kezdve elég összetartó társaság voltunk.
Az Athletic Bilbaot tudnám felhozni ellenpéldának, ott még mindig csak baszkok játszanak, nem is nagyon engednek maguk közé másokat, mégis elvannak. Dunaszerdahelyen hasonló célokat tűzött ki a tulajdonos úr, de közben megváltozott a világ. Manapság már minden a pénz körül forog, lényegében a foci is. A kezdeti célokat, hogy magyar gyerekek focizzanak Szerdahelyen, elfelejhetjük.
Ez még az az időszak volt, amikor mi is megismerkedtünk itt a Turulban. A DAC az öreg stadionban játszott, és nagyban ment a szurkolás. Egyszer elhoztam magammal egy megyeri haveromat, azt mondta, soha többé nem jön velem! Rákérdeztem, hogy miért? Hát mert megsüketültem! – mondta. Akkor még így ment, te voltál a cápó, a Domokos Roli pedig a fanklub elnöke. Gondoltam egyébként, hogy nem fogsz rám emlékezni. Rengeteg emberrel volt akkoriban dolgod, nemcsak ez a bár, az utca is tele volt drukkerekkel meccs előtt, meccs után. Az összes magyarországi szurkoló megállt itt. Mostanra sem azért csökkent a nézőszám, mert nem lett bajnok a DAC. A körülmények miatt, és hogy állandóan építkezünk: olcsón vennénk, drágán eladnánk.
Összefoglalva, miért tekinted szívügyednek a DAC-ot? Csicsóról pl. Komárom is egy opció lehetne.
Mivel a közönség által még mindig a magyarok tartják kézben a focit. Akik ott vannak körülöttem a lelátón, mindnek ez a véleménye. Mégha szlovák érzelműek is, a Nélküledet velünk együtt éneklik.
A közösségi élmény az alap, és ahogy már említettem, szeretem a jó focit.
Ha a vidékünket vesszük, Dunaszerdahelyen azért még mindig jó focit látunk. Győrben a Quaestor-botrány után megszűnt a jó foci, most talán-talán megmaradnak az NB1-et erő osztályozós helyen.
Komárom olyan szempontból érdekes, hogy létezik egyfajta kapcsolat a DAC és a KFC között. Vegyük csak Radványi Mikit. Kilométerben bármily furcsa, Dunaszerdahely közelebb van, pedig ugye, Csicsó közigazgatásilag mindig is Komáromhoz tartozott. Focicsapat Csicsón is van, de nem nagyon követem a község egyesületét. Valamikor fiatalkoromban talán. Akkor még léteztek olyan drukkerek, akik ott a csicsói focipályán ordították ki a „heti fájdalmukat”.
Ez jó, a „heti fájdalom” kikiabálásáról már Szerdahelyen is sokszor hallottam. Foci közben mindent elfelejt az ember, csak a régi idők fociját nem.
Hát az a Pavlík-féle társaság tényleg jó csapat volt, és hazaiakból állt a keret. Aztán a Világi-éra előtti Mohseni-korszak már a futball kicsúfolása lett. Akkoriban nem nagyon jártam meccsekre, kivétel az alól az az időszak, amikor egyre gyakrabban emlegették Világi Oszkár nevét. Az új stadion építése alatt Szencre is elutaztunk. Egy alkalommal elég későn indultunk haza, és beletapostam. Mihályfánál ez a művelet 60 eurómba került! 120-at kért volna a szerv, de megegyeztünk: – Biztos úr, ne tegye ezt velem, 6:0-ra kikaptunk a Zsolnától, és még maga is megbüntet? – mosolygott a zsaru, majd mondja: akkor 60.
Azelőtt a Turulban szereztem be a belépőt, de mindig máshova szólt. Aztán a fiam kapott bérletet a munkahelyén, azzal jártam be. A C3-as szektorba szólt, megtetszett, hogy pont a felezővonalnál ülök, így mindkét térfelet jól látom. Azt a bérletet újítom meg évről évre. Körülöttem ugyanazok ülnek, megszokott társaság. Egy hátránya talán a helynek, hogy nyáron odatűz a nap, ősszel viszont pont jó, mert felmelegít.
A foci csapatjáték, amíg Kalmár tömte labdákkal a szélén Blackmant vagy Davist, addig jó volt. Aztán mikor Kalmár elment, a Blackynek se ment úgy. Most meg bajnoki címnek örül, de szerintem nagyobb öröme lett volna, ha panamai bajnoki címet nyer. Mindhármukért kár egyébként.
Sok múlik az egyénen is, de amikor egymás gondolatát is ismerik, az az igazi. Radványi abban az időben sokat mesélt arról, hogy egymás gondolatát is ismernünk kellett. Vagy nyugodjék Tóth Laci, aki a második hullámnak lefejelgette a labdákat, azok meg berúgták a gólokat. Persze, a Laci is gólkirály lett.
A múlt megidézése után lássuk a jövőt, vagy legalábbis a DAC jelenét. Nemsokára vége a bajnokságnak…
Hiába mond bárki bármit, többnyire jó focit látunk, ha nem így lenne, nem állnánk ott, ahol állunk. Nem lehet mindig mindenkinek 100%-os a napja, itt van példának a Liverpool. Szoboszlai miatt nézem a meccseiket, mindent, amit lehet, elvesztettek már, talán csak a bajnokságot lehet még esélyük megnyerni. Pedig ott aztán tényleg ismert játékosok fociznak hozzánk képest, ahol csak „nóném” a keret. A Muñoz mégis gatyába rázta őket, csak hát lassan itt szezon vége, és megint nagy lesz a játékosmozgás, aztán lehet az edző sem marad? A hazai gyerekek kaphatnának picit nagyobb megbecsülést. A köbölkúti származású Hornyák Zsolttal néztem múltkor egy interjút. Szerinte, ha a légiós csak a hazai játékos szintjén teljesít, akkor a hazai játékosnak előnye van. Magyarban jó edző, hozzánk sosem hívták? Vagy ott van a félig csicsói származású Németh Szilárd. Kint játszott Angliában, jelenleg is valamelyik angol klub játékosmegfigyelője Kelet-Európában. Szerintem tudna segíteni. Nem hiába a győri akadémián nevelkedett a laki származású Mocsi Attila is, aki bemutatkozott a magyar válogatottban. Törökországban légiós, éppen csak a DAC nem érdeklődött iránta. A Kovács Krisztián szintén lakszakállasi, Pakson játszik. Lennének felénk is ügyes gyerekek…
Osztom a véleményed. Azért is örülök ennek az interjúnak, mert talán még nem volt dolgom felvidéki DAC és egyben Videoton-drukkerrel. Gyerekkoromban a Grundon felváltva „voltam” Vahala és Disztl Péter. Köszönöm a beszélgetést, Lajos. Hajrá, DAC!