FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A város talán egyik leghosszabb utcája, de azok közül biztosan a legegyenesebb. A magyar időkben gr. Eötvös József magyar jogász, író, vallás- és közoktatásügyi miniszter nevét viselte. A 2. vh. után Temető utcára keresztelték a mellette lévő Szerdahely-Újfalu temetője miatt, amelyet azonban 1959-ben felszámoltak, hogy helyére felépüljön a Duna Szálló (a mai DAC Bonbon sporthotel), illetve az egykori JNB. A Sport utca ugyanakkor az 1970-es évek második feléig csupán a mai Gyurcsó István-féle körforgalomig létezett. Dunaszerdahely új, az 1950-es évek elején létrehozott stadionja pedig az ún. Téglaházi dűlőre épült. Isteni szerencse, hogy nem mindjárt a Téglamezőre – ezt a fricskát érti, aki érti…
Szóval annak idején még az alapiskolában, talán földrajz vagy honismeret órán játszottunk egy vetélkedőt, ahol azt kellett megtippelnünk, vajon melyik városunk leghosszabb utcája – persze a Fő utcán kívül. Én akkor a Sport utcára tippeltem, s a tanár igazat adott nekem. Hogy aztán lemérte, vagy lelépte, esetleg egy térképre helyezett vonalzó segítségével lecentizte? Fogalmam sincs. Ugyanakkor arra sem mernék mérget venni, hogy ezen állításom a mai korban még megállná a helyét, hiszen Dunaszerdahely azóta annyit változott, mint egy alapiskolás diák változik, aki megette már a kenyere javát. De a tízóraiját biztosan.
Kiderítjük? Nosza, akkor játszunk egyet: szerinted melyik Dunaszerdahely leghosszabb és egyben a legegyenesebb utcája?
A Sport utca területileg, valamint időrendileg is három, egymástól jól elkülönülő szakaszra bontható. Mégpedig: a DAC Bonbontól a Štefánik utcai útkereszteződésig, majd onnét a nemrég lebontott öreg sportcsarnokig, vagyis a Gyurcsó István utcai körforgalomig, illetve az Észak 2. lakótelepi részre. Értelemszerűen az első a legrégebbi – ahol anno még a Dukesz és Hercog-féle lóvasút is vezetett egy darabon –, a legújabb pedig az Észak 2. lakótelepi szakasz. Szerdahely-Újfalu temetője még létezett, amikor az első két szakaszra, „új sportstadion melletti utca” néven 1953-ban kiadta az építkezési engedélyt a VNB. Ide két-háromszobás családi házakat terveztek. Az Észak 2. lakótelep 1976/77-től épült, és a tervek szerint 1980-ban, az év végére fejeződött volna be. A polgári ellátottság, az üzlethálózat, iskolák, óvodák, bölcsőde azonban csak a 80-as évek közepére.
Az új sportstadion ünnepélyes átadására 1954. június 7-én került sor, míg ennek helyén, a 90 fokkal elfordított MOL Aréna 2019. február 16-án fogadta legelőször teljes kapacitással sárga-kék híveit.
Gyermekként – és persze felnőttként is – ezen a részen jártam a legtöbbet. Emlékszem, nem csupán a fapados tribünjére, de még a deszkapalánkos kerítésére is. Hogy, hogy nem, már a sarki családi ház udvarát is ugyanilyen fekete színű lécek szegélyezték. Talán nem is festve volt, hanem szurokkal átitatva, mint a vasúti talpfákat szokás, hogy azok időtállók legyenek. Így nem szívják magukba a vizet. Az illatára, vagyis inkább a szagára kéne, hogy emlékezzek, mivel a kátrány, különösképpen a nyári melegben megolvadt kátrány szagát ezer közül is felismerem. Egy alkalommal pedig nagyapámmal mentem focira és esett az eső. A deszkakerítésről, mint a reggeli gyöngyöző harmatcseppek, úgy pergett le az eső, mígnem egy kis ablakhoz értünk, ahol a jegyeket adták.
Az a kis ablak, vagy inkább nyílás sokáig megmaradt. A jegyeket később máshol árulták, de azt a négyzet alakú nyílást bedeszkázva meghagyták.
Egészen addig, amíg az Agrostav mezőgazdasági építővállalat a 80-as évek közepén teljesen új kerítést nem épített a stadion Sport utcai részén. Méltót, vagyis méltóbbat a DAC abban az évtizedben elért sportsikereihez, amelyeknek gyerekként részesei lehettem. S lehettek mindazok, akik „életük tízóraiját” már biztosan elfogyasztották, és hamarosan már az „ebédjük” is elkészül.
Visszatérve a dunaszerdahelyi egyesület és az Agrostav gyümölcsöző kapcsolatára:
Ugyanez a vállalat építette fel rekordidő alatt a már említett DAC labdarúgó stadion 1985-ben átadott főtribünjét, az összes járulékos épülettel együtt. Mindezt úgy, hogy ez a tevékenység egyáltalán nem vágott a cég fő profiljába. A foci dunaszerdahelyi szentélyének korszerűsítése ugyanakkor nem állt meg egyetlen lelátó építésénél. A fő lelátóval szemközt, alig háromnegyed év alatt elkészült a keleti lelátó, alul állóhelyek, felül az ülőrész. Az emberek pedig akkor is úgy szerették a csapatot, mint ma. Még az építkezés is érdekelte őket, mert az is része volt a DAC életének. Majd a főtribüntől balra és jobbra, a kapuk mögött folyt az építkezés, hogy ezután a stadion egy szabályos beton oválist alkosson.
Évről évre egyre nagyobb és nagyobb lett – persze, úgy „könnyű”, hogy a mezőgazdasági építővállalat igazgatója maga is fanatikus DAC-drukker volt. Mi több: Nagy József az 1986/87-es idényben az egyesület elnöke lett.
Alig tizenévesen ott álltam a DAC-stadion díszkerítése előtt, s odabent a kultikus fa- és prolitribünt acél- és vasbetonelemek kombinációja váltotta. Nehéz lenne szavakba önteni, hogy testi és lelki éretlenségem ezen szakaszán mit jelentett számomra eme darabkája szülővárosomnak. Azt már csak akkor tudtam meg, amikor csaknem három évtized múlva markológépek haraptak itt mindenbe, s mire elkészült az új, modern létesítmény, a régiből csak a bejárati kapu maradt meg emlékül…
MÉG TÖBB FOTÓ A SPORT UTCÁRÓL
Sport utca. Itt állt a régi sportcsarnok, emléke egyelőre ez a zúzottkő halom. Dunaszerdahely régi sportcsarnokát az 1987-ben adták át. Az 1990-es években még teljes fényében pompázott, majd egyre elhagyatottabbá vált, statikája megromlott. 2022-ben lebontották az építészetileg menthetetlen objektumot.
ELŐZŐ RÉSZEK:
DS – Az én utcám, a te utcád