FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A novemberi válogatott szünet előtt – amikor is véget ér majd a NL alszakasza – sorozatban immár a harmadik angol hetét zárta a DAC. A Niké Liga 14. fordulójában a besztercebányai katonákkal néztünk farkasszemet, vagyis ellenfélként a szerdai kupabúcsúval azonos gárdát osztotta ránk a sorsolás. Azt a Duklát, akik ellen „nem illett volna” kiesnünk, ugyanakkor nem a vetélytárs volt túl erős, hanem mi lettünk gyengék, gyámoltalanok, elesettek… és még sorolhatnám a jelzőket. Dunát lehetne rekeszteni velük!
Hogy kiestünk a kupából, talán már nem is volt meglepő, „megszoktuk”, majd jövőre. Most „csak” azért fájt jobban, mivel a kupadöntőt Dunaszerdahelyen rendezik, és hát mekkorát szólt volna odahaza egy kupagyőzelem!? Így lett sokunk számára amolyan vízválasztó a szerdai nyolcaddöntő, ami után a búcsú szavai egyben vallomássá váltak. Kimondani, kinyilatkozni, megfogadni, fájdalmunkat az univerzumba ordítani. Dühünket és csalódottságunkat ország-világ elé tárni. Nyilván mindannyiunknak joga van hozzá, ezt jobb szem előtt tartanunk. Ítélkezni felettünk balgaság lenne.
Viszont igazat szólt Frankó barátom a szerdai kupameccs előtt, amikor azt mondta: megesik, néha összemérjük, kinek nagyobb a fas.. [pardon az egója], hogy a következő alkalommal már együtt énekeljük, „mi egy vérből valók vagyunk!”
Tetszik vagy sem, a DAC-nak jelenleg koránt sincs annyi elkötelezett híve, hogy számuk a MOL Arénát színültig töltené. Talán sosem volt annyi? A drukk, a sikerek, a jó hangulat meghatványoz, a bánat és bosszúság gyököt von belőlünk. A gőg tán eltörölni is képes lehet. Sokszor elgondolkodom, mire lenne megoldás egy esetleges bojkott? Azt írják néhányan: nem kell senkinek sem bemenni, attól majd észhez térnek, és észhez tér a tulajdonos úr is. Hogy majd kinyitja a szemét?
Lehet otthon ülve tépni a fotel karjait, mikor lesz hétvége. Vagy lehet akár egykori játékosunk, Szarka Ákos múltbeli kijelentését alapul venni:
Pro licenszes divatdrukkerek vagyunk! – és rossz szemmel néztünk néhány játékosunkra, amikor anno a kupából való kiesés után, állítólag borgőzösen fürdőztek a városi szökőkútban? Bánatukban, vazze, bánatukban! Mostanság a messziről jött légiósok mezét kéregetnénk, akik az instán nyomják a mosolygós szelfiket egy vesztes meccs után? A szurkolóknak ugyanúgy rendet kell rakni a fejükben, és eldönteni ki hová tartozik. Ám egyszer s mindenkorra azt is tudomásul kéne venni, nincs olyan, hogy jó és rossz szurkoló!
Számtalan barátot-szurkolótársat ismerek, akik évek óta nem járnak meccsre, mégis követik a DAC sorsát, mert a szívügyük maradt. „Kimennék Roberto, de már nem hoz lázba, ha a helyszínen izgulok” – ismétli folyton egyikük. Akkor ő „rossz szurkoló”? És aki teszem azt, csak két éve fedezte fel magának a DAC-ot, majd bérletet váltott, ő lenne a „jó szurkoló”? Csak mert rendszeres fogyasztó a stadion büféjében?
Ez a monológom részben a vasárnap reggeli kávé mellett fogalmazódott meg, amitől a kávém – bár évek óta cukor nélkül iszom – aznap felettébb keserűvé vált. Lassan ott tartunk, hogy bár jók ezek a hétvégi „összejövetelek” a MOL Arénában, csak azok a ku*va meccsek ne lennének. Akárcsak egykori főnököm intelmei, aki miután folyton lesérült valamelyikünk a vasutas tornákon, azt javasolta, hogy inkább csak inni járjunk el, a focit pedig hanyagoljuk. Ráadásul a szikár, ködös időjárás szintén klubunk átláthatatlan helyzetét tükrözte: régóta nincs rend, csak a kapkodás van, ideig-óráig tartó részmegoldások.
Na meg mi, ambivalens szurkolók, akik a bojkott és a régóta áhított bajnoki cím között lavírozunk. Nézőszám: 2239, vagyis nagyjából 250-nel voltunk csak többen a szerdai kupameccshez képest. Ez több mint tízezer üres széket és ugyanennyi egyéni történetet jelent egy hétvégi délutánon!
Apropó bajnoki: alapjában véve a kupakudarcot egy esetleges győzelemmel sem lehet volna feledtetni, aki arra játszik, hogy majd kiköszörüli a csorbát, az téved. Kutyaharapást szőrével – tartja a mondás, viszont a ligában szintén kellenek a pontok. Az első játékrészben aktívabbak voltunk ellenfelünknél, olyannyira, hogy gyakorlatilag már az első húsz percben több ígéretes helyzetet dolgoztunk ki, mint a szerdai kupamérkőzés egészén. Trusa Gruszkowski beadásából gólt is jegyzett (volna), azonban találatát les címén érvénytelenítették. A partjelző azonnal, majd a VAR is.
Gól és cserék nélkül fordultak a csapatok, a katonák kapusa pedig – ahogy szerdán, úgy ezúttal is – a maroknyi szerdahelyi B-közép előtt találta magát.
A második félidő hasonló tempóban kezdődött és zajlott mindvégig. Aktívabbak voltunk, holott a 64. percben megfogyatkoztunk: Tuboly Máté szabálytalanságáért előbb sárga lapot kapott, amit a VAR pirosra változtatott. Ennek ellenére nem álltunk be, legnagyobb helyzetünket Trusa puskázta el a 74. percben, aki gyakorlatilag egyedül törhetett kapura, de a vendégek kifutó kapusa mellett fölé lőtte a labdát. A végét még megtoltuk, de ez odahaza így is édeskevésnek hatott.
Újabb pontokat vesztve egyre lejjebb csúszunk a dobogós helyezettektől, s ami ennél is szomorúbb, egyre közelebb kerülünk az alsóház aspiránsaihoz. Mindezt konstans csapnivaló játékkal.
Legközelebb november 23-án, ismét odahaza játszunk a Nagymihály együttese ellen. Hogy Xisco Muñoz lesz-e még akkor is a DAC trénere? – jó kérdés. Futballisták is kellenének! Viszont addig sem maradunk foci nélkül, hiszen a magyar labdarúgó-válogatott előbb Hollandiában, majd a Puskásban a németek ellen kell majd, hogy helytálljon. Hajrá, DAC! Hajrá, Magyarország!
DAC 1904 – BESZTERCEBÁNYA 0:0
DAC: Popović – Gruszkowski (57. Bősze), Csinger, Ortiz, Brunetti, Mendez – Tuboly, Vitális (63. Bernát), Herc – Almási (73. Bajo), Trusa.
KAPCSOLÓDÓ:
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a DAC–Besztercebánya (0:0) mérkőzésről
FOTÓK, VIDEÓK: Pontosztozkodás a Dukla ellen
