Könyvmolylárvák, avagy mit olvasott egy milleniális gyerekkorában? | Made in 1988 – Gyerekkor akkor és most
Minden este lefekvés előtt a gyerekekkel összekuckózunk. Hoznak egy könyvet a polcról, és olvasással csalogatjuk magunkhoz az álommanót. A kedvencük évek óta Dániel András kuflisorozata, amely elég agyament ahhoz, hogy felnőttként is totálisan élvezhető legyen. Ők is talán azért szeretik annyira, mert nekem bejön, külön szinkronizálom mindegyik karaktert a kedvükért, de úgy, hogy a végére nem ritkán berekedek.
Nincs jobb a közös olvasásnál, vallom, de hát gyerekkorom óta nagy könyvmoly vagyok, otthonról hoztam az olvasás szeretetét. Persze 30-40 évvel ezelőtt még nem volt akkora kínálat könyvekből sem, mint manapság. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lettek volna szuper mesés- vagy ifjúsági könyvek – lássuk hát, mit olvastak a milleniálisok, akiknek még rajta volt a tojáshéj a fenekén!
Talán az első, amit akkoriban minden csimótának olvastak, a népszerű gyermekverses könyvecskék voltak, mint például a Cini-cini muzsika. Ezek a nyelv hangzásával, ritmikájával, csengő rímekkel ismertették meg a kis pelenkás huszárokat. A mondókák, kiszámolók és társaik persze az ovis folklórnak is szerves részei voltak – mondjuk ez ma ugyanúgy jellemző, mint akkoriban.
Talán a népmeséknek viszont nagyobb keletje volt. Ezen csak azért nem csodálkozom, mert azok egy letűnt kor teljesen más társadalmának a lenyomatát őrzik. S noha gyakran fontos tanulságot rejtenek magukban, mondjuk eléggé ritka, hogy a női szereplők alanyi jogon legyenek jelen bennük, netalán aktívan csináljanak is valamit azon kívül, hogy várják, hogy megszabadítsák őket valahonnan, aztán feleségül vegyék. Nem beszélve mondjuk arról a csodaszép történetről, aminek a csattanója, hogy a lusta fiatal feleséget meg kell verni ahhoz, hogy végre rendesen kitakarítson…
Az én kedvencem mindenesetre az Öreg néne őzikéje volt, melynek pórul járt főszereplőjét nagyon sajnáltam. Az illusztrációkat is imádtam benne, ha emlékeim nem csalnak, a szekrény tetejére menekítették előlem az értékes kiadást, nehogy kárt tegyek benne, csak akkor vették le, mikor olvasták nekem. Hasonló becsben volt tartva Az oroszlán és az egér is, mellyel még sztárfotóm is készült annak okán, hogy bőgtem, és csak akkor voltam hajlandó lefényképeztetni magam, ha a kezemben tarthattam a rózsaszín kötetet.
A másik kedvenc történetem pedig Hans Christian Andersen remeke, A rút kiskacsa volt, ez az önértékelési zavarokról és bullyingról szóló örök érvényű történet. Esküszöm, erről mintázták a Betty, a csúnya lány című szappanoperát. Én sem voltam épp a legnépszerűbb gyerek az óvodában, sem az alapiskolában, szóval kis nyomiként biztos nagyon átéreztem a sztorit, na. Annyiszor olvasták el nekem A rút kiskacsát, hogy körülbelül az egészet fejből fújtam már 3-4 évesen, és megesett, hogy egy köztéri padon ülve „olvastam” fel, még az ujjammal is követve az unalomig ismert szöveget. Az arra járó néni persze elhűlten kérdezte meg anyukámat, hogy „ez az icipici gyerek olvas?!”. Nem.
Később, már kissé nagyobbá cseperedve tetszett meg Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdője, ami így utólag visszagondolva totál a kuflik-féle kissé, de abszolút jó értelemben elvetemült gyermekkönyvek előképe. Eleve, hogy a szereplőknek olyasmi nevei vannak, mint Mikkamakka, Vacskamati, vagy épp Dömdödöm, elárulja, hogy nem szokványos meseverzumról van szó, de talán ezért is lett olyan nagy sikere. Most, hogy így jobban belegondolok, azonnal kedvet is kaptam hozzá, hogy elhozzam a nagyiéktől, és kipróbáljam a saját csemetéimen, vajon nekik mennyire jön be…
Mert, ugye vannak dolgok, amik évtizedeken át sem változnak. Az olyan klasszikusok sem mennek ki soha a divatból, mint például az Ablak zsiráf nevű gyermeklexikon, a Mosó Masa mosodája, vagy épp az elsősök közt még mindig gyakran olvasott Gőgös Gúnár Gedeon. És ez így van jól.
Az előző epizód:
Nem neked való, de nézzed, avagy tiltott tévés gyümölcsök gyerekkorunkból
