Hősök a jó és a rossz oldalán

KLIKK OUT-ARCHÍVUM

A cikk megjelent a Klikk Out 2013/03. számában.

Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.

A parittyás-csúzlis srácok, ülve a faluszélen levő erdő fűjén, kihalásznak a zsebeikből egy maréknyi fotót. A fényképek eszméletlenül vonzóak, a filmvásznon csodált pompás színek varázslatos módon a gyerkőckezekben tartott kincsekre is átszálltak…

Nekem van ebből kettő, cserélünk? – ugye emlékeznek ilyen mondatra?  A legértékesebb fotókon az általában mérföldmesszeségbe tekintő két főhős arcképe virít. Winnetou és Old Shatterhand.  Falusi gyerekkorom legizgalmasabb, legkalandosabb, legmegfogóbb jelképei a jónak.  A rossz és a jó véget nem érő harcában.

A német Karl May legismertebb regényhőseinek történetei nem éppen filozofikus traktátok, nem a kifinomult stilizálások kavalkádja, de mégis… Egyenes, nyílt, hátsó kapukat nem kereső, a jót és a rosszat egyértelműen megnevező, s nem relativizáló iromány. Karl May regényeinek fantasztikuma, zsenialitása valahol itt rejlik.

Van-e értelme manapság irodalmi hősökről és arról beszélni, hogy milyen hatást gyakorolnak az olvasókra? Természetesen, leginkább a gyerekekre, a fiatalokra vonatkozik ez a kérdés – mivel a felnőttek java része saját részre már kevésbé, ha egyáltalán keresi még az irodalmi hősöket, példaképeket.

Hát, e téren eléggé nagy zűrzavar keletkezett May jóság-poétikájától napjainkig. Nem csak a filmművészetben, filmiparban, de az irodalomban is. Mi volt az első – a tyúk vagy a tojás? Körülbelül ilyen szinten folyik a vita. Amikor megkérdezték Quentin Tarantinót (bár filmes, de példának nagyon jó alany), hogy miért van annyi erőszak, tehát rossz a filmjeiben, s hogy miért hagyja győzni a negatív hősöket, miért kreál belőlük borzasztóan szimpi karaktereket, a válasza ez volt: „Reflektálom a valóságot.” Napjainkban már közhellyé vált univerzális válasz, mely sok rendező és író segítségéül szolgál.

Könnyedén lehetne ezzel a nézettel polemizálni, mert az említett tyúk vagy tojás szemlélet teljesen feleslegessé válna, ha egy őrült, például Thomas Harris regényének főhősét (Hannibal Lecter-t) kopírozva felzabálná a fél rokonságunkat… Összefüggéseket kereső szociológusnak, pszichológusnak vagy egy írónak talán nem válna feleslegessé, de a hozzátartozóknak biztos.  Tudom, ez durva volt, de hasonló esetek sora már megtörtént, jelen időben történik, és a továbbiakban történni fog.

Talán belenyugodtunk két dologba – ahogy az életben, úgy az irodalomban vagy a filmvilágban is – a hősök nem csak a jó győzelmére használhatják eszközként a rosszat, de egy hős lehet tolvaj, gyilkos, vagy a rossznak szolgája.  Amúgy is – mondjuk – „csak” filmről és „csak” könyvről van szó, tehát csak szórakozásról.

Kár, mert a könyvekben rengeteg pozitív hős található. Az egyértelmű jó jelképei.  Mint Winnetou és Old Shatterhand. Hasonló hősökkel legalább a gyerekkorunkban jó lenne „élni”, jó lenne szeretni őket.  És ha csak egypárszor is jutnának az eszünkbe felnőttkorban, ha csak egypárszor miattuk meggondolnánk, hogy rosszat tegyünk vagy rosszak legyünk, már megérte…

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább