FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A Magyar Közösség Pártja elnökeként az egyik legnagyobb kihívások elé nézett az utóbbi időben – az MKÖ megalakítása és a magyar képviselet felkészítése az utóbbi idők egyik legfontosabb választására. Menyhárt Józseffel bészéltünk.
Dodi, üdvözöllek! A legutóbbi beszélgetésünk óta milyen új dolgok történtek veled és a párttal a politikai életben?
2017-ben, a megyei választásokkor a Magyar Közösség Pártja mindent elsöprő eredményt ért el a Dunaszerdahelyi járásban, hiszen nyolc megyei képviselőből nyolc MKP-s ül ma Nagyszombat megye tanácsában, és ez egy nagy erő, hiszen képesek vagyunk regionális szinten képviselni a dolgainkat. Ilyen például a Csallóközcsütörtök irányába elvégzett útfelújítás vagy az Alistált és Nyárasdot összekötő út kamionforgalmának elterelése, amely hamarosan szintén megvalósul. Ezt követően viszont volt három olyan választás, amelyek nagyon meghatározók voltak a magyar közösség szempontjából.
Az egyik ilyen a 2018-as önkormányzati választás, amikor is a Magyar Közösség Pártja szintén meg tudta növelni a Dunaszerdahelyi járásban induló polgármesterei számát, illetve elkezdődött egy olyan együttgondolkodás annak érdekében a más pártok színeiben és függetlenként induló polgármesterekkel, hogy ennek a régiónak az erejét ténylegesen hatékonnyá tudjuk tenni.
Úgy gondolom, hogy az önkormányzati választások is meghozták a maguk gyümölcsét, regionális szinten erősödött a párt. Ezt követően tavaly, 2019-ben volt két választás. Egyik a köztársaságielnök-választás, amelyen végül nem mérettettem meg magam, mert visszaléptem egy demokratikus jelölt javára, aki aztán szintén visszalépett a jelenlegi köztársasági elnök asszony javára. Ekkor sokan kritikával éltek nemcsak a személyem ellen, hanem maga a cselekedet vonatkozásában is, de úgy gondolom, hogy akkor elkezdődött a kormányváltás első és nagyon fontos lépése. Az interjú készítésének időpontjában zajlik a Kočner-per harmadik tárgyalási napja, amikor is bebizonyosodik, hogy az állam és a maffia szorosan összefügg. Szerintem az a lépés azért volt indokolt, mert
ezt a kormányt le kell váltani, és ha a választások sorát nézzük, akkor az európai parlamenti választások is a mi közösségünk erejét mutatták meg.
A közelgő választáson nemcsak a politikai hatalom, hanem az ország arculata is a tét. Az általad elnökölt párt is egy turbulens időszakon megy át – hogyan éled át ezeket a dolgokat?
Világosan ki kell mondani, hogy annak ellenére, hogy tárgyaltunk a Híd párt vezetőségével, számomra és a közösségünk több vezetője számára is egyértelmű volt, hogy a megosztottságunkat úgy lehet csak legyőzni, ha összerakjuk az erőnket és együtt indulunk tovább. Ehhez ki kell mondani bizonyos alapigazságokat. Ki kell mondani, hogy hiba volt megtartani a Smer-kormányt. Ott a Hídnak volt egy történelmi pillanata, amikor a jó oldalra állhatott volna. Hogy miért nem tették meg, ez az ő döntésük. Nem is kritikaként mondom, de tudomásul kell venni, hogy abban a történelmi pillanatban ők ezt a lépést nem tették meg. Hogy ezt mivel indokolják, az az ő saját történetük, ebbe nem is folynék bele.
Én úgy gondolom, hogy 2020 olyan értelemben az összefogás éve, hogy mi, a felvidéki magyar közösség, azokkal is képesek voltunk félretenni a korábbi feszültségeket, akik a múltban a Híd pártban politizáltak.
Fel tudtunk egymás mellé sorakozni, és ez nem egy könnyű művelet. Úgy gondolom, hogy a változások éve az MKP szempontjából is ott van, mert ha mindig mindent ugyanúgy csinálunk, mint eddig, akkor az eredmény is ugyanaz lesz. Tehát, ha a párt szempontjából nézem, akkor ez megújulást, egyfajta dinamizmust hoz. Ez egy feszített lista. Olyan emberek is rajta vannak, akik mondjuk egy évvel ezelőtt, akár Dunaszerdahely szempontjából még ellenpéldaként feszültek neki a pozícióknak, most pedig ott vannak a listán. Ez azt jelenti, hogy ők közösségben gondolkodnak, képesek meghozni azt a morális döntést, hogy ezt a rendszert nem szabad tovább fenntartani.
A Smer ereje még mindig stabil, így ezt most egy nagyon nagy összefogással lehetne csak megdönteni.
Ez nekünk, a magyar közösségnek azért is nehéz, mert ha a parlamenti választásokon magas a részvételi arány, akkor számunkra ez hátrány, mert mi számszerűen ennyien vagyunk, nem többen. Ezért bízunk abban, hogy gyakorlatilag nemcsak a magyar közösségért indul a Magyar Közösségi Összefogás, hanem az egész déli régióért.
A Magyar Közösségi Összefogás alakításánál min volt a hangsúly, ami az Összefogás tartalmi részét és az emberállományát illeti?
A Magyar Közösség Pártja mindig sokszínű párt volt, ebben volt az ereje – a regionalizmusában és a sokféle gondolkodásában. Egy, ami összekötött bennünket, hogy a felvidéki magyar közösségért tevékeny és elkötelezett emberek alkották a pártot. Ehhez jött az Összefogás és a Magyar Fórum. El kellett dönteni azt is, hogy a Magyar Közösség Pártjának az oldalára lép-e fel mindenki. Láthattuk, hogy az egész nyár folyamán nyitott volt a listánk, de ahogy azt előbb mondtam: ha mindent mindenképpen ugyanúgy csinálunk, mint eddig, akkor gyakorlatilag megismétlődik a négy évvel ezelőtti eset, amikor a Magyar Közösség Pártja néhány civillel kiegészülve indult neki a választásnak. Alapjában meg kellett mozdítani a dolgokat.
Értékrendben sokfélék vagyunk és a Magyar Közösségi Összefogásban tényleg megmutatkozik, hogy korosztályilag is történt egyfajta váltás, és nemcsak regionálisan, világlátásban is. Mindenki a szlovákiai magyar közösségért akar tenni.
Vannak közöttünk olyanok is, akik vegyes házasságban élnek, olyanok is, akik a szórványvidékekről jönnek, tehát családilag más a beágyazottság. Korosztályilag nagyon komoly változás történt. Ha megnézzük a programot, amelyet Révkomáromban mutattunk be pont a komáromi nagygyűlés 26. évfordulóján, abban a különféle témaköröket összerakó csoportokban rengeteg fiatal – akár civil aktivista, szakpolitikus, polgármester, menedzser – dolgozott. Ez is mutatja, hogy ez az Összefogás nemcsak területileg, nemcsak társadalmilag, nemcsak világlátásilag, hanem generációs szempontból is újat hozott. A felvidéki magyart nem szabad beskatulyázni, hogy az egy félénk, visszahúzódó, általában a véleményét ritkán elmondó ember.
Nagyon is határozottak, bátrak, másképpen gondolkodók vagyunk, ezt az országot tekintjük gyakorlatilag a szülőföldünknek. Azt sem kell megtagadni, hogy kötődünk az anyaországhoz.
Nekünk azért kell a következő öt, tíz, tizenöt évben nagyon hosszadalmas munkával rendszerszint mélységében megváltoztatni Szlovákia déli területeinek – Pozsonytól egészen a keleti végekig, tehát Kassán túl, Királyhelmecig – a struktúráját, átgondolni társadalmilag, hogy mit lehet a gazdaságpolitikában változtatni és mit tudunk ebben pozitívat hozni az embereknek. Fel kell állítani egy stratégiát, amelyet kőkeményen megyei és önkormányzati és parlamenti szinten be kell tartani.
A kampány időszakát éljük, jelszavakat hallunk, látunk, olvasunk. Ezzel és a magyar közösséggel kapcsolatban egy szó jut eszembe: mobilizáció…
A mobilizáció nagyon fontos kulcsszava ennek a választásnak, akárcsak minden választásnak. Hoznék egy példát. A beszélgetésünket azzal kezdtük, hogy 2017-ben a megyei választáson nyolc MKP-s képviselő indult, és nyolc jutott be Nagyszombat megyébe. Ott is megvolt a kellő mobilizáció, kellően el tudtuk mondani az embereinknek, miért fontos, hogy ott legyünk megyei szinten. Nagyon fontos, hogy ezt évről évre eredményekre váltottuk, mindamellett viszont a partnereink tisztelnek bennünket, nem alárendelt helyzetben vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy pozícióban egy másik etnikum fölé szeretnénk kerülni, hanem hogy az erőnk alapján tiszteljenek bennünket és partnerként kezeljenek. Ez nagyon fontos a parlamentbe jutásnál is. A mobilizáció az egyén szintjén kezdődik.
Az egyénnek kell eldöntenie, hogy akar-e olyan Szlovákiát, ahol a déli rész fejlődik, avagy sem. Az egyén dönti majd el azt, hogy egy olyan országban akar-e élni, ahol a Kočner-félék döntik el, kit ölnek meg és kiért, ahol a politikusok adják a megrendeléseket és olyan embereken keresztül tiporják el a kisembert, akiknek a pere most zajlik. Akarunk-e ilyen rendszert fenntartani vagy sem.
Úgy gondolom, hogy az emberek zöme lehet, hogy fásult a politikai cselekményektől és úgy gondolja, hogy sosem fog változni ez a helyzet, de ha mi nem teszünk érte egyéni szinten, akkor ennek a közösség látja kárát. Mi a térségben regionális erőként ezt megtettük a megyei és az önkormányzati választásokkor. A Magyar Közösség Pártja felvállalta azt a petíciót is, ami a himnusz-ügy kapcsán is kirobbant, és elvittük odáig, hogy parlamenten kívüli pártként tárgyaltunk arról, hogy lehetne a nemzeti szimbólumainkat a sporteseményeken is megjeleníteni úgy, ahogy az méltó. Minket ne bélyegezzenek meg azért, mert Dunaszerdahelyen a stadionban elénekeljük a magyar himnuszt, mert nekünk az olyan fontos érték, amely az egész közösség szempontjából egy önkifejezési forma. Nagyon fontos, hogy az egyénnek kell elmenni szavazni, és neki kell eldönteni, hogy egy jobb rendszert, más rendszert, minket építő rendszert akar-e.
Tételezzük fel, hogy a párt bejut a parlamentbe és sikerül kormánypárttá válnia. Mi az elsődleges vonal, témakör, amihez ragaszkodtok?
Bölcsészértelmiségi ember vagyok, Nyitrán tanárként is dolgozom. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az oktatás és a kultúra sarokkövek, viszont ennek a régiónak elsősorban a gazdasági építését kell elindítani, nyugattól egészen keletig. El kell mondani, hogy kiéheztettek minket, az elmúlt tíz év a dél elszegényesítéséről szólt.
Az ember csak üljön autóba és menjen mondjuk 150 kilométert Dunaszerdahelytől keletre. Óriási különbségeket lát, és ha még tovább megy – és a világ nem áll meg Kassánál, onnan még száz kilométert tovább utazhatunk -, ott is élnek magyarok, szlovákok és romák. Ezeknek az embereknek is kell egyfajta világkép.
Tehát, ha Szlovákiában gondolkodunk, akkor az nemcsak Pozsonyt és a nyugati részt jelenti, hanem abban benne van Gömör, Nógrád és a keleti végek. Minden térség szeretne bátran ragaszkodni a szülőföldhöz. Ezt először is gazdasági lábazatra kell tenni, ebben kell munkálkodnunk. Ebben viszont benne van az is, hogy az iskolarendszerünket pozitívan kell diszkriminálni. Szlovákia legnagyobb olyan őshonos közössége vagyunk, amelynek az oktatása gyakorlatilag mindennapi problémákkal küzd.
Ki kell mondani, hogy nem történt meg a kisiskolák megmentése, mert ezeknek két-négy év múlva ugyanúgy ott lesz a problematikája.
Egy megoldás akkor megoldás, ha véglegesítjük, nem pedig akkor, ha valamit elmaszatoltunk, és ezt előadjuk, mint a világ legnagyobb dolgát. Az eredményt nem kérdőjelezem meg, de lehet ezt jobban csinálni. Úgy gondolom, hogy az elsődleges az, hogy ennek a térségnek a gazdasági erejét visszaadjuk, hogy bátran, büszkén és nyugodtan lehessen az ember felvidéki magyar.
Eddig politikusként nyilatkoztál. Magyarként, polgárként mit üzennél a választóknak?
Az üzenet nagyon egyszerű. A világ reggelizőasztaloknál kezdődik, amikor is kézen fogjuk gyerekeinket, elvisszük őket óvodába, iskolába. Amikor elbúcsúzunk a párunktól, aki elmegy munkába – mi is tesszük a dolgunkat. Egyénenként kell eldöntenünk azt, hogy szeretnénk-e olyan országban élni, ahol a hatalom a kisembert eltiporja, vagy szeretnénk változásokat elérni. Ezek a változások nem mennek egyik napról a másikra, de ha minden nap, a nap huszonnégy órájában teszünk a változásért, akkor azok idővel megérlelődnek és ott lesznek.
Én úgy gondolom, hogy 2020 Szlovákiában lehet a változás éve, de ezt otthon a családok döntik el. Szerintem mindenkinek el kellene mennie választani és dönteni arról, hogy milyen országban akar élni. Mi, felvidéki magyarok újra a kezünkbe vehetjük a sorsunkat, újra hiteles magyar képviselet lehet a szlovák törvényhozásban.
Én ebben nemcsak bízom, hanem tudom, hogy elérkezik és mindent meg fogok tenni nemcsak politikusként, hanem magánemberként is azért, hogy minél többeket mozgósítsunk, hogy komolyan vegyék ezt a döntést.