Listával a kézben Szerdahelyen 51.: Sorban- és az úton állók

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

Felhívnám a figyelmet, hogy a címben lévő úton állók kifejezés nem azonos az útonállókkal. Külön írva az alany az úton áll, mert teszem azt olyan hosszú a sor, hogy „elfogyott” a járda a talpa alatt. Amaz jelentése pedig haramia, zsivány, rabló, vagyis az a személy, aki előre megfontolt szándékkal erőszakkal eltulajdonítja mások értékeit. Már egy éve sorakozunk a boltok előtt kosárra várva, a hivatalok előtt (feltéve, ha nyitva van persze) ügyintézés okán, esetleg egy szolgáltató előtt, mert valamit megrendelnénk, kiváltanánk, módosítanánk. Bankban pénzügyeinket intéznénk, ahová korábban eltakart arccal tilos volt belépni…

Néha idegesítő a sorban állás, órákig is eltarthat. A posta előtt például. Ritkán járok arra, de minden alkalommal hosszú sor kígyózik, olykor pedig visszafordul a Bacsák utcára. Ez a covid közvetve egy haramia, ellopja az időnket, míg mi a sorban állunk és várakozunk. Gyorsan peregnek a szemcsék a homokórán. Hiába, egyes helyek megkövetelik a személyes jelenlétet, nem lehet mindent online intézni, banki átutalással fizetni, nem lehet e-mailben levelezőlapot feladni, vagy éppen csomagot küldeni. Teljesen természetes, hogy vannak konzervatívabb beállítottságú emberek, akik ragaszkodnak a klasszikus csekkekhez, mert így kézzel fogható az a stemplis szelvény, ami bizonyítja a befizetés tényét.

Idén még nem voltam postán, a Fő utcai „nagy” postán bizonyosan nem.

Ha nagyon muszáj volt, az Északi lakótelepen lévő postahivatalba jártam eddig. Szomorúan olvastam a minap, hogy bezárt, sőt állítólag meg is szűnik. Így biztosan nem lesz rövidebb a sor, ebben a helyzetben, amikor előírások szabályozzák életünket, nem tudom elfogadni ezt.

Megszűnt az egyik mobilszolgáltató üzlete is a városban, ismét kétségek gyötörnek, miért nem törekszünk arra, hogy a lehető legkevesebb ember koncentrálódjon egy helyen. Csak profit legyen igaz, a többi le van… Már egy esztendeje, hogy az alapterület nagysága szabja meg, mennyien tartózkodhatnak bent a boltokban, vagy éppen a postán.

Marad az utcán, a járdán vagy az úttesten való várakozás. Mi vagyunk az úton állók, de az útban állók is egyben.

Szintén nemrég történt, hogy aláírásomat közjegyző által kellett hitelesítenem. Egyszerű a magyarázat, ha nem akarok személyesen „beállni a sorba”, valahogy igazolnom kell, hogy válóban én vagyok az. Bevallom, egyáltalán nem voltam tisztában, hogy működik a lezárások alatt ez. Biztos, ami biztos, előtte telefonon értekeztünk, majd a helyszínen alap volt a negatív covid-teszt bemutatása. Sőt, az arcomat is fel kellett fednem, bizonyítandó, valóban én vagyok az, aki a személyi igazolványon szerepel. Megment „fájdalommentesen”, majd következett a biztosító, ismét kellett a negatív covid-teszt.

Hogy miért írom mindezeket? Nos, gyakran megjegyzik a közösségi oldalakon, hogy még sosem kérték tőlük sehol a tanúsítványt. Hát tessék, itt a példa, munkában pedig már meg sem várom, hogy kérjék.

Túl naiv vagyok, ha azt képzelem, mindenkinél a kötelességtudatból fakadóan, saját és embertársaink védelmében egyértelmű a hiteles tanúsítvány birtoklása?

Amikor az utcán, vagy boltban ismerőssel találkozunk, a köszöntés és a „mi újság, hogy vagy?” után a személyes kontaktus miatt elhangzik: „nyugi, amúgy van negatív tesztem”.

Aztán a kézfogás helyett „öklözünk” egyet. Billogot hordunk magunkon, mint az állatok az istállóban. Az oltás pedig nem szabadít fel, ugyanúgy tesztelnünk vagy karanténba kell vonulnunk beoltva is. Online találkozó, online oktatás, ismét elmaradnak az érettségi vizsgák. Jó ez így, hiteles így a megszerzett tudás? Önre bízom a választ, nekem az évfolyamismétlésről is megvan a véleményem.

Mostanában a boltok polcai közé újabb polcok kerültek, csökkentve a szabad mozgásteret, ezáltal még jobban összezsúfolva a vásárlókat.

Csak nekem tűnt fel? Nem tudom a többi helyen hogy van, de itt nálunk szlalomozunk a karton regálok, meg a paletták között a bevásárlókocsival, így néha a kötelező kétméteres távolságot sem tudjuk betartani egymás közt. Talán ez már az „agybaj végső stádiuma”, az örökös gyanakvás velejárója? Vagy az oxigénhiányos állapot váltja ki a műanyag arcmaszk alatt? Rövid sort és jó egészséget kívánok kedves barátom! Elnézést, ha zavartam, nem tehetek róla, idegállapotba kerültem…

(Roberto)

 

ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben… 

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább