FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A 111. mérkőzést játszottuk a MOL Arénában, ráadásul az elsőt éppen a Trencsén ellen (amit akkor 2:0-ra meg is nyertünk). Azt hiszem, a számmisztikusok ilyenkor dörzsölnék a tenyerüket, de persze nekünk, DAC-szurkolóknak sem árt cimborálnunk a szerencsével. Ha belegondolok, azon a bizonyos első meccsen szakadt az eső, így aztán kifejezetten ínyemre voltak a máskor baljós árnyakat sugalló sötét fellegek a város felett. A stadion ismét füstbe burkolózott a kezdő sípszó előtt, a labda még mindig gömbölyű… Úgy vélem, kapaszkodtunk mindenbe, amibe csak lehetett, reménykedve és tudva azt, hogy ez az idény enyhén szólva nem volt tökéletes számunkra. De talán kishitűségből is, és mert tartottunk az ellenféltől. A kutyafáját, hát mégis megcsináltuk!
Cudarul nehéz reszkető ajakkal győzelmi fanfárokat fújni, még emészteni kéne, nem szabadna írnom sem addig, inkább aludni rá egyet. Aztán ha másnapra sem múlik el, belekezdeni újból, vagy csupán folytatni a cím alatt:
– Megcsináltuk!
Folyton ez az egy szó jár a fejemben, de mint annak a kamasznak, aki nem bízott magában, hogy sikerül leérettségiznie. Aztán vitte haza a pecsétes papírt, letette maga elé az asztalra, hosszasan nézegette, míg végül felkiáltott: megcsináltam! Ismét Európába jutott a DAC, és máris tele vagyunk várakozással: vajon kivel sorsolnak majd össze minket?
Európa, Európa, Európa! – zengte a MOL Aréna nagyérdeműje, kivívva az Európa Konferencia Ligában való indulás jogát.
A Nagymihály elleni elődöntőhöz képest csak egy helyen változtatott Janeiro mester, aki legutóbb feltűnően higgadt tudott maradni, ezúttal azonban látszódott rajta valami ilyesféle attitűd:
– Ha el is küldenek, még utoljára megmutatom nekik a portugál atyaúristent…
Egyértelmű céllal vetettük bele magunkat az első percek forgatagába: letámadni és gólt lőni, mert ha nem, ez a szívós küzdelemre született trencséni alakulat teszi velünk ugyanezt. Már a második percben vezetést szerezhettünk volna, aztán megint, majd ismét… Végül egy szögletet követően Kružliak találta telibe a kaput – 1:0. Nekem éppen Źivković gólját juttatta eszembe, arról a bizonyos első mérkőzésről itt a MOL Arénában. Ő is így vágta rá, majd azon nyomban megrezzent a nedves háló. Tudom, sokat nosztalgiázok, szeretek a szépre emlékezni, a szépre és a jóra…
5257 néző, szurkoló… Bevallom, többre számítottam, mégiscsak péntek van és nem kedd!
Az első játékrészben fölényben játszottunk, mégha a labdatartásban szinte végig a vendégek domináltak. Ez az egy gól a Trencsén ellen semmit sem jelentett egyelőre. Nem hiszem, hogy az eredmény jegelésére kérte volna a tréner a fiúkat, vagy talán mégis? Azért valaki, aki ért a focihoz – nemcsak szereti – megvizsgálhatná végre, hogy miért játszunk állandóan a fordulást követően ennyire gyámoltalanul, passzívan, magunkra húzva vele az ellenfelünket? A vak is látta, hogy csak idő kérdése és gólt kapunk! Sajnos igazam lett – 1:1 – és kezdődhetett minden elölről. Istenem, csak találjunk valami újabb kapaszkodót!
És „megint” megcsináltuk! Veszelinov Dani sokszor remekelt!
„Szurkoljon mindenki!” – nagyon elkélt a biztatás! A vészjósló felhők mellett immár az este is sötétre” festette” az égboltot, ha pedig döntetlen marad, az öreg estét is megismerte volna itt mindenki! Alig volt hátra pár perc, amikor Krstović húzta meg a szélén a labdát, a trencséni kapus pedig rohant vele szembe, mint a tatár – kegyetlenül elkaszálta a házi gólkirályunkat (akiről nem tudom eldönteni vakmerő-e, avagy inkább megrögzötten önző). Ez a szabálytalanság a világ minden pontján piros lapot ért volna, de nem ebben az országban! Nem is csoda, hogy kishíján „kocsmai verekedés” támadt a gyepen miatta, ebből a már-már frusztráló jelenetből. De végül a lehető legnagyobban jöttünk ki belőle: Davis mesteri szabadrúgását Krstović pofozta a kapuba a felsőléc segítségével – 2:1!
Álljatok fel, álljatok fel! – tombolt a stadion, vihar helyett tapsvihart hordott hátán a szél.
A maradék idő meg az öt perc ráadás, ólomlépteken vánszorgó, lélegzet visszafojtott várakozás. Majd a hármas sípszótól immár fellélegezhettünk: Európa felkészülhet, zsinórban ötödször is kijutottunk a nemzetközi színtérre egy egész pofás kis meccsen. Megcsináltuk! Álmodtunk egy világot magunknak, és ez az álom beteljesült. Megérdemeltük? Mi szurkolók biztosan, ez a megcsappant nézősereg, akik nem lettek elkényeztetve mostanában, himnuszként énekelték:
– Az éjjel soha nem érhet véget!
Leírva és kimondva felemelőbb: döntőt játszottunk és győztünk! Mindegy, milyen döntőt, és mégsem mindegy, hiszen amennyiben valaki fazont adna végre ennek a gárdának – nem csupán fél szezonra! – imponálna nekünk Európa. Mert ha már ott vagyunk, el ne vesszünk a rengetegben…
Hajrá, DAC!
DAC 1904–TRENCSÉN 2:1 (1:0)
Gólszerzőink: Kružliak és Krstović
DAC: Veszelinov – Blackman, Kružliak, Brunetti, Ciganiks – Dimun, Nebyla – Andzouana (58. Davis), Balogh (73. Moumou), Verlinden – Krstović (89. Sharani).