Fotó: Pixabay.com
Gyertek, gyerekek, bújjunk össze! Gyere, Te is, Szerelmem, ne búslakodj ott a szobában egymagad, csak bújj hozzánk, élvezzük, hogy együtt lehetünk.
Van most pár percünk, legyünk itt egymásnak! Szeretetben, békességben, erre a pár percre, erre a rövidke pillanatra. Nem sok időnk van, már most szólít a holnap, ott dörömbölnek az ajtón a súlyos tennivalók. Rájuk se hederíts még! Gyere, csak bújj ide és szeressük egymást! Ne tegyünk semmi mást! Kis kört formálva üljünk a szőnyegen, majd bújjunk egymás ölébe, nyakába, birkózzunk, nevessünk, vicceljünk, beszéljünk butaságokat, huncutkodjunk. Csak meg ne szakítsuk a kört, maradjunk itt, így, együtt, erre a kis időre! Mit sem törődve a másnappal.
Gyertek, családiaskodjunk! Legyünk mi! Mi, akik egymásért vagyunk. Egymásból, egymás mellett, egymásnak. Szeressük, amikor végre „mi” lehetünk! Nemcsak én és nemcsak Te, legyen egy mi, amihez a nehezebb perceinkben mindig vissza-visszatérhetünk. Ahol egymás karjaiban menedéket tálálhatunk, ahol nem foghat rajtunk sem az eső, sem a penge, sem a külvilág éles nyelve. Legyen ez egy törhetetlen szövetség, melyhez minden összebújás egy ima, egy újabb kapocs egymáshoz. Így válva eggyé, felvértezve egymás szeretetével, elfogadásával, türelmével, örömével, vonulunk fel mindannyian, ki-ki a maga útját járva. Tudva, hogy hazatérve, ha csak pár percre is újra együtt lehetünk, így a szövetségünk lángja egy percre sem halványulhat el.