Fotók: Pixabay
Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek… Mennyi december telt el már így, és hányszor, de hányszor mondtuk azt, hogy majd mindhárom nap otthon maradunk a családdal? Egyszer sem jött össze, a mi fajtánknak ez az életforma ha nem is megfelel, de mert szolgálatilag ezt adja ki a táblázat, már megszoktuk. Tiszta matek, a négyműszakos beosztás ugyanis innen is, onnan is belelóg abba a három napba. Ha pedig nincs szerencséje az embernek, akkor pont a közepére esik. Amikor szenteste csak nappalos vagy, az főnyeremény, hiszen estére csak hazajutsz valahogy.
És ha szenteste nappalos vagy, számolj vele, hogy újév napján is az leszel, mert az éppen a nyolcadik nap. Olyanok vagyunk, mint a szökőév, bennünket is osztani lehet néggyel – vagyis szilveszterkor csak szolidan a punccsal és a pezsgővel. A forgalomirányítók pedig szépen kidíszítik az irodát, néha jut az ablakra is pár hópehely matrica, pont, mint otthon. Nos igen, tulajdonképpen nekik ez a második otthonuk, a bakteroknak meg a bakterház, ahol most is lóg egy csicsás kis fenyőtoboz a faliújságon.
… gondolkodtam, mit is adhatnék Neked…
A hagyomány, igen, az biztosan erős, a tobozhoz ragasztott fahéjdarabkát is érzem néha, de az a tudat mégis erősebb, hogy bár igazán nem kell minket sajnálni, azért mégsem mindegy. Nem panaszból mondom, csak konstatálom a helyzetet. Lehetne rosszabb is, ilyenkor lehetnék például tűzoltó, bár a tűzoltó meg inkább lenne vasutas talán. Vagy rendőr, orvos és még ki tudja, milyen szolgálattevő…
Az ünnepek idejére egészen karcsú lesz a menetrend, úgy tűnhet, a vasutas csak ül a székében és nem csinál semmit.
Viszont minimum a vonalat össze kell gyűjteni: reggel munkába kell juttatni, este pedig vissza azt a pár vasutast, akiket sok más emberrel ellentétben ilyenkor is szólít a kötelesség. Vagyis saját magunkat utaztatjuk, meg az éjjeliőrt és azt a pár embert, akiknek romantikus képzeletében az Orient expressz fénymozdonya él még, ahogy a gőzös füstöt lehelve szeli ketté a vastag hódunyhát.
…amit csak én adhatok, amiből Te is tudod, hogy igazán én vagyok!
Komótosan pöfékelve eljátszadozik az űrszelvénybe belógó, hótól roskadozó fenyőágakkal. Az egész évben többé-kevésbé kiszámítható utasok ilyenkor bizony „megbolondulnak”, és utazási mintázat helyett őrült rohangálásba kezdenek. Vagyis kezdenének, aztán rájönnek, hogy az a járat, amit kinéztek maguknak, bizony nem közlekedik. Mert karácsony van!
A következő sem megy, megrekednek valahol alsó és felső állomás között és talán majd felkéredzkednének egy tehervonat mozdonyára.
A szerencsésebbje már 20-a után szabadságra megy, az iskolák bezárnak, és csak pár eltévedt vándor választja autó híján a vasutat. Ha pedig mégis elsuhan mellettünk egy szerelvény, a mozdonyvezető és a bakter karlendítésében ezúttal benne lesz a karácsonyi üdvözlet is. Ezek az életképek azt tanúsítják, hogy akár folytonosan zakatolhatnak egyes vonalak szerelvényei, mert a vasút egy percre sem áll le.
…kívánj a szónak nyílt utat, és a dalnak, tiszta hangokat…
Mégha olybá is tűnik, de ezalatt a mondat alatt szintén elindult valahol egy kismozdony a két kocsijával, hogy elszállítsa a nagyihoz az ő várva várt unokáját. Karácsony van, ilyenkor senki sem maradhat egyedül!
Pár éve egy kis karácsonyfát hurcoltam magammal, kiraktam az ablakpárkányra. És mintás terítőt is tettünk a máskor szimplán natúr faasztalra.
Csak hó ne hulljon, bár tudom, semmit sem ér a karácsony, ha nem fehér. S ha mégis hullik, legalább porhó legyen, amit könnyedén kiseprek a váltó nyelvei közül, ami nem tapad meg a peronon sem. Bizony, valamelyik évben éppen karácsonykor hullott az a temérdek hó, és dühös lettem, mert kevés olyan ellensége van a váltóőrnek, mint a hó.
…kívánd, hogy mindig úgy szeressenek, ahogy szeretnéd, hogy szeressenek!
Aztán eszembe jutott, meglehet, valahol egy kisgyerek éppen a jégvirágot nézi az ablakon, a jégvirágok között pedig a milliónyi hópelyhet, és azon nyomban elszállt a mérgem. Mert karácsony van, és karácsonykor minden kisgyerek legyen boldog!
Hát ilyen lenne a mi szakmánk, ilyen a mi életünk karácsonykor. Mert bizony karácsony van!
Karácsony van, a szeretet ünnepe, az emberiség nagy ünnepe! Karácsony van a templomokban, az otthonokban, még a sínek mentén is a Megváltó születését vártuk. Hisz’ egyszer úgyis letelik a szolgálat, a mozdonyvezetőnek a fűtőházban, a forgalomirányítónak a diszpécserirodában, a váltóőrnek a bakterházban. Minden elmennek, elmegyünk haza, én is indulok hamarosan. Már érzem a fenyő illatát, a feleségem gőzölgő kávéval vár otthon, a gyerekek türelmetlenséggel. Szia apa, siess, lassan megszólal a csengő! Boldog karácsonyt kívánunk!
Kedves Olvasóim, minden munkatársam és egyben minden kollégám nevében meghitt, békés ünnepeket kívánok! Ez az én Ajándékom, tisztelettel:
(Roberto)