FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
Napjainkban egyre népszerűbbek a különféle keleti harcművészetek: a karate, a kungfu, a taekwondo vagy akár az aikidó is. Ezek a harci sportok Ázsiából származnak és tudni kell róluk, hogy nem csupán a testet, hanem a jellemet is formálják. A harcművészet nemcsak egy sport, hanem életforma: egy igazi karatéka egész életében nemcsak a testét, de a jellemét is edzi. A karate, amely Okinava szigetéről származik, különféle stílusokat ölel fel: ma viszont a kyokushin-stílusról fogunk beszélgetni, ehhez pedig egy feketeöves beszélgetőpartner dukál. Csiba Rolandot, a Csallóközben egyre népszerűbb karate edzőt kértem meg arra, hogy a beszélgetésünk irányító mestere legyen. Tanár úr, vagy, ahogy a kisebbik lányom emlegetni szokott, „Edző bá”, nagyon köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást!
Köszönöm szépen, nagy tisztelettel és szeretettel üdvözlök mindenkit. Örülök, hogy itt lehetek.
Gyerekkoromban a Karate kölyök meg a különféle Bud Spencer-filmek azt hozták, hogy alacsony növésű gyerekként szerettem volna olyan technikákat elsajátítani, mint amelyeket ezekben a filmekben láttunk…
A karatéhoz mint sporthoz fűződő viszonyodban volt-e olyan film, amely motivált?
Nagyon sok motiváló filmem van, de ezek már inkább később jöttek. Hatéves koromban ismerkedtem meg a sporttal – a szüleim akkor vittek le az első edzésre. Nem mondhatom tehát, hogy egy film hatására kezdtem el sportolni, de később motiváltak és inspiráltak. Néha viszont ezek a filmek torz tükröt mutatnak ezekről a sportokról, ami miatt talán máshogy jön le az emberek fejében, hogy miről is szól valójában a küzdősport, a harcművészet.
Bősiként egy olyan városban nőttél fel, ahol abban az időben elsősorban a birkózásnak volt reneszánsza. Több karate edző, számos küzdősportokkal foglalkozó klub is működik a városban – tehát kijelenthető, hogy Bős a harcosok városa. Miért pont a kyokushin karate?
Igen, azt szokták mondani, hogy Bősön a csapból is küzdősport folyik: a birkózás, a karate, a ketrecharc, a kempó és a dzsúdzsucu is megtalálható a városban.
Már hat esztendősen tudtad, hogy ezt akarod csinálni?
Nem volt ez ennyire egyértelmű. Már korán kiderült, hogy a többi sportot is kedvelem. Elkezdtem focizni, és később komoly döntést kellett hoznom, hogy a labdarúgás vagy a karate vonalán maradok komolyabban. Alapiskolában az atlétika, pontosabban a hosszútávfutás is jelen volt az életemben, így az elején több sportág volt még képben.
Mikor született meg az a bizonyos döntés?
Amikor komolyabbra fordult a dolog, hiszen a versenyzés és az övvizsgák is egyre többet követeltek. Két sportágat nagyon nehéz úgy csinálni egyszerre, hogy mind a kettőre oda is figyel az ember. Végül maradt a karate, és utólag nagyon örülök, hogy akkor így döntöttünk közösen a szüleimmel.
Videóinterjú:
Menyhárt Dodi vendége Csiba Roland | Magunk között
Gondolom, a szüleid támogattak…
Abszolút.
Mind a ketten, vagy azért főleg édesanyád féltett a pofonoktól?
Az elején nem szívesen jött el a versenyekre, de később ő is csatlakozott. Általában édesapámmal jártuk az országokat, versenyeket, de abszolút megvolt az otthoni támogatás. Ez nagyon jól működött közöttünk.
Édesapád olyan fiatalos, hogy sokszor a bátyádnak gondolják…
Ennek a bóknak biztos örülni fog.
Csak Bősön fejlődtél, vagy a határon túlra is kitekintettél?
Bősön kezdődött, majd a középiskolai tanulmányaimat Somorján végeztem. Ezt követte az egyetem, ahol már konkretizálódott bennem a gondolat, hogy ezzel szeretnék komolyabban, nemcsak hobbiszinten foglalkozni. Azt szerettem volna, ha a sport és a karate váljon a szakmámmá.
…ami sikerült is, hiszen tornatanár lettél…
Igazából nagyon szerencsés vagyok, amiért az iskola terén sosem kellett döntenem. Mindig éreztem és tudtam, mi a következő lépés. Azzal is tisztában voltam, hogy a somorjai Madách Imre Gimnáziumban akarok továbbtanulni.
Ott további impulzusokat kaptam, támogatták a sportot, az ottani sportolók is inspiráltak. Ezt követően az is egyértelmű volt, hogy a pozsonyi Comenius Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karára jelentkezem. Sikerült is a felvételi, ott folytattam a tanulmányaimat.
Elsőre bejutottam, de nagyon sokat készültem rá, mindent alárendeltem ennek a célnak. Úgy álltam hozzá, hogy ezen az úton szeretnék menni.
Gyerekkorodban ez mennyi edzést jelent egy héten? Mindenki azt gondolja, hogy a filmekben látottak alapján valaki húsz perc alatt a mesterévé válik, és gyakorlatilag szétcsapja a világot.
Sok lemondással jár a sport, például nem voltam sítanfolyamon, hiszen az edzőtáborokat kellett választani. Nyilván minél eredményorientáltabb a dolog, annál több az edzés. A középiskolai éveim vége felé nemzetközi versenyekre jártunk, akkor már kétfázisos edzések voltak. Ez már minden tekintetben embert próbáló volt, nem igazán maradt szabadidőm. Ha mégis, akkor az a pihenésé volt.
A célok határozzák meg az edzésmunka mennyiségét. Ha valaki komolyan szeretne versenyezni, akkor nem elég a heti két-három gyakorlás.
A kétfázisos edzéseknél iskola előtt is gyakoroltam, majd délután vagy este is, sőt a szüleim egy sportszobát is kialakítottak nekem otthon. Itt nagyon sokat edzettem egyedül, de barátokkal is, mikor átjöttek. Ez is nagyban hozzájárult a későbbi sikereimhez.
Elmondható, hogy az életed nagy részét edzőteremben töltötted.
Pontosan. Vagy a sportpályánkon, hiszen a többi sportág is a mai napig az életem része. Itt érzem magam a legjobban. Szerencsés vagyok, hogy a munkám során is sokat lehetek a sportpályákon.
Karatékaként, komoly eredményekkel a hátad mögött mentél egyetemre. Ez mennyire volt befolyással a tanulmányaidra, mennyire jó alap a karate a testnevelési főiskolán?
Mindenképpen az a jó alap, ha valaki régebb óta és versenyszerűen űzi a sportágat. Nekem az teljesen az előnyömre vált, a javamat szolgálta. Minden sportág specializálódik az egyetemen, én természetesen a küzdősportokat választottam. A karatésokból volt ugyan a legkevesebb, de voltak golfozó, síző osztálytársaim is. Érdekes volt megismerkedni velük és a sportágaikkal. Viszont nekem is teljesítenem kellett az előírt előírásokat úszásból, atlétikából, gimnasztikából. Sorba vettünk mindent, de ezt is nagyon élveztem.
Akkor igazából az egyetemen töltött öt év egy kényelmes kaland volt számodra…
Igen, és mindig így is gondoltam rá. Nyilván voltak elméleti órák is, de nem esett nehezemre reggel nyolc órakor lemenni az uszodába, és másfél órát úszni. Sőt, kifejezetten élveztem.
Ezt még megtámogattad egy doktori fokozattal is.
Jött egy lehetőség a doktori tanulmányok elkezdésére. A járványidőszak apropóján született meg az ötlet, a tanáraimmal közösen az online térben való mozgásra és annak kihasználására próbáltuk felépíteni a munkám. A zoomos és facebookos testnevelésórák hatásait vizsgáltuk, és ebből próbáltunk meg egy értékes dolgot kihozni, ami szerintem sikerült is. Nem nagyon foglalkozott még senki ezzel a témával, mivel ezelőtt nem adódott hasonló helyzet.
Azt hallottam, hogy a koronavírus-járvány alaposan megnehezítette a klubalapítási terveidet, amely az egész Csallóközt és a Csilizközt is érintette volna: végül viszont csak Bősön és Nyékvárkonyban annyi gyerek érdeklődött az edzéseid iránt, hogy elég volt mindössze ezt a két helyszínt végigvinni.
Úgy mondanám, hogy annyi termőföldet vállalok, amennyit meg is tudok művelni. Ez később úgy alakult, hogy az időmbe és az energiamennyiségembe sem férne bele több helyszín, így csak a bősi és nyékvárkonyi csapatra, székhelyre összpontosítok.
Ezt a járványhelyzet nagyban befolyásolta, de próbáltam kihozni belőle a lehető legjobbat. Nem volt más választás, igyekeztem a szülőkkel és a gyerekekkel is tartani a kapcsolatot mind kommunikációban egy zárt csoporton keresztül, majd az edzéseken is.
Nyilván, ahogy haladtunk előre ebben az időszakban, annál tapasztaltabbak lettünk, az iskolákban is rá voltunk kényszerítve az online tornaórákra. Ahogy jöttek ezek a tapasztalatok, szerintem ki tudtuk hozni belőlük a legtöbbet. A csapat egyben maradt, ez volt a legfontosabb.
Hány edzést vittél ebben az időben?
A járványidőszak alatt öt-hat fővel edzettem. Minden szabályt igyekeztünk betartani. Amíg az online térben lehetett csak, akkor a zoomon keresztül edzettünk, majd amikor hat, később tíz fő lehetett egy helyen, ezt is tartottuk. Volt olyan nap, amikor tanítás után még négy-öt óra lement, de próbáltunk alkalmazkodni. Utólag emlékezetes volt ez az időszak.
Nemrég zajlott Bősön egy olyan gála, amelyet bár háziversenynek kereszteltetek el: több mint száz karatéka küzdött meg két tatamin. Nemcsak amiatt volt az egésznek jó hangulata, ahogy a kicsik készültek és buzdították a nagyobbakat és fordítva, hanem amiatt is, hogy a szülők beszélgethettek egymással. Tehát komoly közösségépítés is, amit csinálsz, csináltok.
Inkább maradjon a többes szám. Mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy ez egy óriási csapatmunka, együtt építjük ezt a közösséget. Nyékvárkonyon és Bősön van az Active Spirit Karate Club otthona, de a győri székhelyű Free Fighter Sportegyesület égisze alá tartozunk. Az ottani mesterek háttere és több évtizedes tapasztalata mindenképpen pozitívan befolyásolja, hogy nálunk, a Csallóközben is ennyire sikeresen indult el ez a csapat. Azt gondolom, még csak az út elején vagyunk, de örülök, hogy a szülők és a nézők is élvezték a versenyt. Ez is egy lépcsőfok a gyerekek fejlődésében.
Bősön és Nyékvárkonyban is tanítasz. Azt vettem észre, hogy egyre többen kezdenek a karatéval foglalkozni, és akinek eddig nem volt kedve tornaórára menni, az most jókedvvel és azzal a tudattal jár, hogy délután folytatja az edzést. Szokták mondani, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de egy karate edző virágba borította ezt a küzdősportos világot. Nagyon sok mindent elindítottál itt…
Jólesik a dicséret, de arra nagyon odafigyelek, hogy délelőtt az összes sportágat képviselem: a gimnasztikát, az atlétikát, a kosárlabdát és egyéb labdajátékokat. A karatét nem viszem be az iskolába, illetve azokat az edzéselemeket igen, amelyekről tudom, hogy hasznosak lehetnek. Viszont a karatés tanítványaimmal sokkal szigorúbb is vagyok. Nem vagyok velük szemben elfogult, kivételező, mert tudom, hogyan teljesítenek délután, mi az a rendszer, amely szerint hozzá kell állni a dolgokhoz. Ugyanezt a tanítási órán is elvárom tőlük.
Az, hogy a küzdősport egy életforma, a mindennapokban is visszaköszön, és nemcsak arról van szó, hogy egy esetleges támadás során meg tudom magam védeni.
Ez így igaz. Talán ezért is akartam ezzel foglalkozni, mert nekem rengeteget adott maga a sport és a cserkészet is, amit szintén meg kell említenem. A gyerekkoromtól formált, aktív tagja voltam a közösségnek. Bár mostanra egy kicsit eltávolodtam tőle, még mindig vannak olyan események, találkozók, amelyeken részt veszek.
A sport és a cserkészet értékrendje az, amit közvetíteni szeretnék és továbbadni. Szerintem ez nagy eredmény.
Itt nem kifejezetten arról az eredményorientáltságról van szó, amire az emberek gondolnának – versenyeken győzelmek és dobogós helyezések –, hanem az értékrend megmutatása, továbbadása és a karakterépítés. Erre nagy igény van.
Tehát a küzdősporton keresztül jellemnevelést is folytatsz. Azt olvasni a kyokushin alapítójáról, hogy iszonyatos fizikummal rendelkezett. Ennek a stílusnak a követői igyekeznek sok mindenben a lehető legmesszebbre kitolni a saját fizikai képességeiket. Olyan legendaszerű dolgokat olvastam erről az alapítóról, hogy sorozatban győzte le a többi harcművészet képviselőit, őt viszont nem tudták két vállra fektetni. Azt is olvastam, hogy a fegyelem és a jellemformálás mindennapos megélése is része a kyokushin karaténak.
Így van. A kyokushin karatéról annyit elmondanék, hogy ez egy full contact stílus, a legerősebb karaténak is mondják – tehát mindenképpen van egy nagyon kemény oldala. Viszont pont az alapítómester egyik gondolatának hatására fogalmazódott meg bennem a mottónk: inspirálni akarjuk a fiatalabb generáció tagjait, hogy ne csak erősek, hanem jók is legyenek. A jóság azt jelenti, hogy legyenek önmaguk legjobbjai, és ez megmutatkozhat a hétköznapokban, az iskolában, a viselkedésben, illemtudásban, kitartásban és akaraterőben.
Van visszajelzés a pedagógustársadalomból, amióta ezt csinálod abban a két iskolában, ahol tanítasz? Akárhogy is nézzük, fiatal tanárnak számítasz…
Igen, vannak kisebb-nagyobb megerősítések. A legnagyobb eredmény, ha azt látom rajtuk az edzőjükként, hogy úgy viselkednek, köszönnek, kérdeznek, ahogy azt tanítom nekik. Ez nagy dolog.
Beszéljünk egy kicsit rólad is. Hol tartasz most a személyes utadon? Az egyik régi barátom, Zalka Lóránt mondta, hogy ő ott volt azon a megmérettetésen, ahol kiérdemelted a feketeöves fokozatot. A látottak alapján úgy nyilatkozott, hogy az egy nagyon embert próbáló küzdelem volt.
Harminc, egyenként másfél perces küzdelmet kell tejesíteni adott időn belül. Ezt megelőzi egy erőnléti és technikai vizsga. Leírhatatlan az a bizonyos euforikus érzés, ami a harmincadik küzdelem közben és után az emberben van. Szerintem jó irányba haladok, de nagyon sokat kell még fejlődnöm. Arra kell használnom ezeket a pozitív visszaigazolásokat, hogy így folytassam tovább. A kezdeti filozófiámnak sziklaszilárdnak kell lennie, hogy mindig építkezhessek rá. A sportolói, edzői és a tanári pályafutásnak még csak nagyon az elején járok.
Úgy veszem észre, hogy megvan benned a kellő alázat.
Igen, de a hosszabbtávú célok csak így tudnak megvalósulni. A versenyeket, az övvizsgát és a visszaigazolásokat mind arra használom, hogy hosszútávon is fent tudjuk tartani a tüzet a csapat és a közösség sikerességének érdekében.
Délelőtt tanítasz, délután edzéseket vezetsz, két csoportot viszel, a hétvégén pedig magadat edzed. Mi marad ezen túl még egy életben?
Kevés, de ezt nagyon meg kell becsülni. A hétköznapok rendkívül telítettek. Délelőtt az iskolában is meg kell felelni, jól kell teljesíteni hétről hétre. Délutánonként kilenc edzés van összesen öt csoportnak, de ez csak így tud jól működni. Máshogy ezt nem lehet vállalni, mivel el vannak osztva a gyerekek. Az alsó és felső tagozatosok, a versenyzők külön csoportra vannak bontva, mert csak így tudnak fejlődni saját maguknak és azoknak az érzékeny időszakoknak megfelelően, amiken átmennek. Szerintem ez így jól van. Hétvégén, ha éppen nem sportolok, akkor megbecsülöm a pihenésre fordított időt. Ez nagyon fontos, hogy frissen tudjak belevágni az új hétbe, mert anélkül nagyon nehéz jól teljesíteni.
Nagyon fontos, hogy elkerüld a kiégést. Ehhez zárásképpen annyit tennék még hozzá, hogy a munkád iránti pozitív visszacsatolást jelenti az is, hogy jól bánsz a szülői háttérrel: nem egyedül futsz neki a dolognak, hanem van melletted egy támogató szülői csoport, akik elkísérnek versenyekre. Nyáron több olyan rendezvényt láttam, ahol bemutató jelleggel népszerűsítettétek a sportot a szülőkkel karöltve.
Ez a szülő, az edző és a tanítvány háromszöge. Csak akkor működik jól maga a munka is, ha ez jól funkcionál. Ahogy már mondtam, otthonról minden támogatást megkaptam. A már említett győri mestereimtől is ezt látom, tanulom és próbálom én is így csinálni.
Ami még a szülőkkel kapcsolatos kommunikációt illeti, a gyerek céljait is próbáljuk hárman közösen megfogalmazni. Azt gondolom, kellenek a célok, és ez nagyon sok gyerek életéből hiányzik. Megvan mindenük, de nincs céljuk – ezért van az a bizonyos üresség érzése. Ha valakinek van egy célja, akkor mindent köré tud építeni. Én is akkor érzem jól magam, hogy tudom, hogy egy tanulmányi vagy sportolói célra készülök. Eköré tudom rendezni az életem, és lesz benne egy bizonyos rendezettség. Ilyenkor jól érzem magam, és a dolgok is remekül működnek.
Mennyire szeret a mai kor gyermeke mozogni? Amikor még gyerek voltam, nem volt ennyi kütyü körülöttünk, televíziót sem nézhettünk – nem is volt annyi műsor benne. A mindennapjainkat az utcán töltöttük, sokat sportoltunk, de ma már gyakorlatilag azt látom, hogy a gyermekek hüvelykujja a legfontosabb olyan testrész, amelyet a mozgásra használnak. Hogy éled ezt meg, egyfajta kihívásként?
Azt gondolom, ügyesek a gyerekek és természetes igényük van a mozgásra. Meg kell nekik mutatni az utat és a helyes irányba terelni őket. Mostanában többször hallom azt a frázist, hogy ezek a mai gyerekek… Szeretem úgy befejezni az efféle mondatokat, hogy a mai gyerekek… ügyesek, tanulékonyak. Így kell hozzáállni, nem szabad őket előre leírni! Az elektronikai eszközök megpróbálják feledtetni a sportra való igényt, de mindenki tud találni olyan sportágat vagy mozgásformát, amiben jól érzi magát, ki tud teljesedni és el tud fáradni fizikailag, ami egy kellemes érzés.
Köszönöm a beszélgetést. A mai kor gyermekének sok mozgást kívánok és olyan edzőket, tanárokat, mint amilyen Te vagy. Megtisztelve érzem magam, hogy elfogadtad a meghívásomat, és amiért beszéltél a mindennapjaidról, a céljaidról és azokról az emberekről, akiket vezetsz. További jó munkát és eredményes sportkarriert kívánok!
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehettem. Igyekszünk ezen az úton és ebbe az irányba haladni tovább.