Szubkultúra. Meghatározás: A többségi kultúrát alapjaiban elfogadó és azt követő, de attól néhány részletében eltérő kultúra.
A rovat új sorozatában behatóbban vizsgáljuk majd meg a különböző városi szubkultúrákat, azokat a csoportokat, amelyek bizonyos viselkedésben, életmódban eltérnek a többségtől. Az első részben a panelkutyásokkal ismerkedtünk meg közelebbről, most lássuk azokat, akik „rettegésben tartják a környéket“, rosszalkodásukkal zavarják a rendet: nézzük, milyenek az utcagyerekek.
Kővel bedobják a pinceablakot, összefirkálják a falat, az utcai padokat megkarcolgatják, mindig valami csínyen törik a fejüket: ők az utcagyerekek. Bandába verődve játszanak a házak közt naphosszat, míg vacsoraidőre szétszélednek. Némi romantikus nosztalgiával nézek vissza arra az időszakra, amikor én is csavarogni kezdtem, hogyne, hisz nem lehet egész nap a négy fal közt lenni!
Kell a mozgás, napfény a gyereknek, így a testvéreimmel és a környékbeli gyerekekkel róttuk a várost, „lejártunk a pályára“, krétáztunk, gumiztunk, táncoltunk: végtelen hőfokon, gondtalanul éltünk. Csóróság volt ugyan, de mi mindig megtaláltuk a kedvünkre való elfoglaltságot. Hozzánk a „Komenský“ (ma már Kodály Zoltán Alapiskola) esett a legközelebb, sokat jártunk le labdázni, futkározni, nem egyszer kergetett meg minket a gondnok, aki gyújtogatóknak nézett minket. Télen a legkülönfélébb eszközökön, sőt reklámtáskán csúszkáltunk lefelé a dombról – hogyne, a DS-ieknek akkoriban még nem jutott az olasz Alpok életérzésből másképp.
A mai utcagyerekek mások.
Csapatostul vonulnak a városban, telefonról, hangfalakról zenélnek, a kütyük varázslata teljesen áthatja az életüket. Ülnek egymás mellett a padokon, de folyamatosan nyomkodnak, vicces képeket, videókat osztanak meg egymással. Cigiznek és a hétvégi buli részleteit tárgyalják ki max. hangerőn, a sztorikban rengeteg alkohol és szex is szerepel – ki tudja, ezek vajon hány százalékban valóságosak.
Én hiszek benne, hogy belőlük is lehet valami. Hogy nem tart sokáig az a kor, amikor szájhősként dicsekednek dolgokról, amiket sosem tettek meg, hogy tisztelik majd a társaságban a lányokat, akikkel most még botrányos hangnemben beszélnek. Hogy megtanulják, hogy nem kell mindig jól járni, s hogy nem annyi a felnőttlét tanulsága, hogy mindig az erősebb kutya ——.
Hiszek bennük és a mi kulcsosgyerek-momentumainkat látom minden elhibázott gólpasszban, minden padra karcolt, csálé szívecskében.