FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Az alapszakasz utolsó fordulójában a zsolnai „sosonokat” láttuk vendégül. Különös, s egyben nosztalgikus érzés fogott el annak tudatában, hogy a felsőházban való részvételért a saját kezünkben van a sorsunk. Mert hát Szerdahelyen általában „jól ment a matek”, legfőképp akkor, ha rezgett a léc. Szó mi szó, emlékszem pár legendás hazai „mentésre”, mindannyiszor a ligában való bennmaradásunk volt a tét, és a létkérdés az utolsó felvonásokra maradt.
Mind közül talán a 2014-es menetelésünk végére emlékezhet legjobban a nagyérdemű – a Nagyszombat ellen –, mert hogy akkor olyan buli volt a városban, ami tán azóta sem. Három nap, három éjig tartott, pedig nem éppen a bajnoki címet ünnepeltük: Szabó Ottó áll a szabadrúgás mögé… A többit már tudjátok. A félreértések elkerülése végett megjegyzem, tisztában vagyok vele, hogy az alapszakaszt zártuk és nem az idényt, illetve kiesési gondjaink sincsenek! – zárójel bezárva.
DAC–Zsolna, harcban az 1-6-ba kerülésért, elég a döntetlen, de győzelem esetén – némi szerencsével – akár dobogóra kerülhetünk. Mi ez, ha nem matek?
Ami azt illeti, reszketnünk nem kellett, de mi azért mégsem aludtunk nyugodtan. Vajon miért? Szerdahelyen mostanság nem az 1. liga a tét, az már egy ideje hozzánk tartozik, mint égbolthoz a csillagok. Viszont, hogy a DAC az alsóház „kénköves bugyrában” sínlődjön, ilyet azért mégsem jegyzett a kalendárium, amióta ez a fajta lebonyolítási rend dívik a honi legfelsőbb bajnokságban. Megfordítva az érvelést: a 2017/18-as idény óta mindössze három csapat jutott be mindannyiszor a felsőházba: a Slovan, a Zsolna és a DAC.
A friss kupabúcsú után még egy kudarcot egyébként sem élt volna túl a közvélemény, átkot szórva tán mindenre, ami él, mozog és lélegzik, a sarjadzó gyepcsomókkal bezárólag.
Eléggé szomorkás időjárás telepedett szombat délután a Csallóköz fővárosára, mintegy előrevetítve az első játékrészben mutatott katasztrofális teljesítményünket. Sérüléséből felépülve visszatért Csinger Márk, valamint a már nem éppen friss – a Fradit is megjárt – szerzeményünket, Igor Haratint is a kezdőbe nevezte Xisco Muñoz, aki így először ölthette magára a sárga-kék mezt. Játékunk merő ellentétje volt a szerdai kupatalálkozónak, a zsolnai fiatal gárdán képtelenek voltunk fogást találni, legfőképpen a vendégek korai vezető találata után.
A „Mindent bele!” és „Harcoljatok!” rigmust szórványos füttyszó kíséretében olykor felváltotta a „Hol a csapatunk?” skandálás, valamint egy másik szólam, melyet inkább nem idéznék, hátha gyerekek is olvassák a Klikkoutot.
0:1-es hátrányban vonultunk az öltözőbe egy értékelhetetlen első félidő után. A fiúk játékát leginkább talán egy Biolittal lefújt házilégyhez hasonlíthatnám, ami csak kóvályog az asztalon felejtett húscafat felett, de elérni azt képtelen. Szerencsére a minket érintő többi találkozón, számunkra kedvező részeredményeket mutatott ekkor az „onlájn tér”, tehát a levegőben lógó esetleges vereség ellenére is az első hatban folytathatnánk a Niké Liga küzdelmeit. De az Isten szerelmére, mi ez a foci? – kérdezték többen is. Megint a kapusunk a legjobb játékosunk!? Popovićra ezután is számíthattunk.
A szünetben Gavrić helyett Jürgens öltözött be, Haratint pedig Vitális váltotta.
Érezhetően pozitív hatást hozott a két csere, játékunk az első félidőhöz képest egyértelműen feljavult – egy időre. Az 56. percben Ramadan kiválóan eltalált labdája vágódott a zsolnai hálóba – 1:1! Azonnal jobb lett a hangulata a csaknem ötezres kulisszának, akik természetesen nem elégedtek volna meg a döntetlennel, mégha célunk eléréséhez ez a minimálisan elvárható eredmény. A szurkolók kiszolgálása és a foci szépsége viszont jó ideje ismeretlen fogalmak Szerdahelyen. A továbbiakban megint csak a zsolnaiak előtt adódott több helyzet, de legalább hellyel-közzel az első félidei tanácstalan hozzáállásunk az egyre inkább leszálló estbe veszett…
És ha már a matekot emlegettem jegyzetem elején, vajon milyen osztályzatot érdemelne a feladatát ugyan elvégző – de semmi egyebet nem mutató – „diák”?
A választ minden bizonnyal a felsőházi rájátszás adja meg, de… ugyan a vonal felett végeztünk, ám víz alá nyomott fejjel. Az amúgy sem acélos csapatunkat a kupakiesés testben és lélekben teljesen mattolta, s bár a célunkat elértük, a folytatáshoz az ilyen teljesítmény édeskevés lesz. Ahogy a héten a venezuelai Romero vette a kalapját, úgy jó pár további játékosunk sem üti meg a bajnokság színvonalát. Talán még a járásiét sem? Az, hogy valaki egyszer Mbappét cserélte a PSG-ben, vagy Olaszországban nőtt fel, még nem jelent automatikusan tejjel-mézzel folyó Kánaánt. Könnyen lehet, csak pizzafutár volt?
Egyébként is kedves vezetőség, a kispadra minek ez a rengeteg jöttment idegenlégiós, akik pár perc játéklehetőségért ugyanúgy megeszik a maguk patonyi kenyerét?
A saját „gyerekünk” mindeközben kezdő a magyar NB1-ben, emezek viszont némi túlzással csapattársuk nevét sem jegyezték meg eddig!? Negyedik helyen zártuk végül az alapszakaszt, jövő héten pedig már a rájátszás első felvonásában Nagyszombatban lépünk pályára. Ott, ahol tavasszal eddig a legjobb teljesítményt nyújtottuk. Repetát kérünk, hajrá DAC!
DAC 1904–ZSOLNA 1:1 (0:1)
Gólszerzőnk: Ramadan
DAC: Popović – Gruszkowski, Kacharaba, Csinger, Andzouana (73. Mendez) – Dimun, Haratin (46. Vitális) – Yapi (63. Goure), Ramadan (86. Herc), Gavrić (46. Jürgens) – Trusa.