Tudod, Peti, emlékszem még a mi történetünkre, hogy is kezdődött az vagy 10 éve. Bár vannak még korábbról is emlékeim. Anna, vámbérysként diákbálokat kezdtünk szervezni, valamelyik évadján megkerestelek, mint Klikk Out-tulajdonost, hogy bekerülhetnénk-e reklámmal. Először mondtál árakat, aztán megsajnálva a diákságot, azt mondtad, hogy mehet ingyen. Akkor ebből végül nem lett semmi, mert a bál már a lap megjelenése előtt volt.
A következő alkalom, amikor megkerestelek, 7 év diákbálszervezés után volt, amikor szerettem volna átadni ezt a rendezvénysorozatot valakinek, aki a jövőben fenn tudja tartani. Itt sem szóltam időben – már a farsang alatt, nem lett belőle betű, mert te jóval előre gondolkodtál.
Régebbről vissza, 2015-be: már felhagytam a bécsi munkámmal, elkezdtem pókerjátékokat szervezni, melyeknek néha résztvevője voltál. A számokkal jól bántam, mindig el tudtam számolni. Egyik téli estén egyszer csak megszólítottál:
– Nincs kedved nekem dolgozni?
– Most nincs, de majd, ha kell egy új hobbi, szólok – válaszoltam.
Pár hónap elteltével már én hívtalak fel:
– Peti, kéne egy új hobbi.
– Oké, gyere szerdán 11-re az Articába, ott van a Seven mellett, megbeszéljük.
Ott állt a fekete 3-as BMW, DS-ALLIN a hely előtt. Elmondtad az elképzeléseket és a terveket, a munkaköri leírást:
– A strandon nyitunk a Klikk&Chill Out Barral, megrendezzük a Habos Napok Sörfesztivált, előtte lesz még egy Csallóköz Kincsei koncert a sportcsarnokban, ja, és még szervezzük a Hodosi Lakomát is, az Omegával, ahol amúgy lehet nyerni egy Fiat 500-ast. Változatos lesz, nem fogsz unatkozni – mondtad akkor.
Én meg csak pislogtam, de gondolkodás nélkül klikkes lettem. Délután már mentünk is egy megbeszélésre.
Elindult a nyár a strandon, és vele a Klikk & Chill Out Bar. Nem értettem, hogy egy hodosi gyerek, aki nálam 11 évvel idősebb, hogy lehet ilyen széles látókörű, hogy lehet valakinek nem egy, hanem több vállalkozása? Üzleteket, kávézókat, hoteleket épít, rendez be Szlovákiában és Csehországban. Belsőépítészeti üzletei vannak Pozsonyban és Szerdahelyen. Mit tud ez az ember, ha még a szülőfalujába is egy menő, zsír új autót intéz tombolafődíjnak?
A strand napi szinten pörgött, közben készültünk a Habos Napokra. 30 nap a semmi közepén, mert ha odaviszünk egy nagysátrat, és lesz 30 fajta sör, meg jó focik, ráadásul a szlovák és a magyar válogatott is kint van… Rekop Gyuri – Trollfoci stand-up kezdésnek – és elindult a banzáj s sörsátor majdnem szétesett.
30 napig ment le lavinaként az első Dunaszerdahelyi Habos Napok Sörfesztivál. Azokat a pillanatokat, amiket akkor megéltünk a sátorban, senki nem feledi, aki ott volt. Mellesleg ez volt az első tömegrendezvény Dunaszerdahelyen, ahol a kártyarendszerre morogtak az emberek – melynek használatát évekkel később bevezették a MOL Arénában.
Hodosban sem szerették az emberek a kártyarendszert, sem az Omegakor, sem egy évire rá, mikor a Felvidék Szépe döntő került a Lakoma mellé. A hibákból tanultunk.
Akadtak öngólok is, de ki tudhatta, hogy a 2017. június 9-én az Andorra-Magyarország világbajnoki selejtező 1:0-ás hazai győzelemmel zárul és végül még a válogatottal a mezt is levetették, kurva gyenge, pont mint az aznapi forgalmunk, de ezen sem törted magad. Éjfél után a negyvenedik születésnapodat ünnepeltük. A kudarcok ellenére sem dobtad be a törölközőt.
A következő években megszerveztük Dunaszerdahelyen és Galántán is további Habos Napokat. Galántán később még Böllérvigadalommal és termelői piaccal is gazdagítottuk a programkínálatot a galántai neogótikus kastély udvarán.
Közben persze bepörgött a strand is: nyitóbuli, Midsummer Party – mert a Klikk Out Midsummer Party kihagyhatatlan eleme volt a 2010-es években minden dunaszerdahelyi nyárnak. Ilyenkor még Západon is remegtek a kristálypoharak a kredencben. /2015, 2016, 2017, 2018, 2019/
5 évig volt szerződésünk a dunaszerdahelyi Thermalparkkal, ezt ki is töltöttük. Cca. 500 nap nyitva tartás. Szerintem száznál több fiatalnak adtunk nyári brigádmunkát a szezonok alatt.
2016-ban lement az Omegával a Lakoma. Valamikor nyáron jöttél az újabb ötlettel, hogy a Klikk Out magazinból készítsünk egy online portált. Az eredeti rovatokat – közélet, kultúra, sport, más – bővítettük, weboldalt készítettünk, amely 2016. december elsején belépett az online térbe, napi frissülő tartalommal.
2017-től elkezdtünk pályázati lehetőségek után nézni, mert piaci alapon kisebbségi térben média nem tud megélni. A kezdetektől több mint 100 pályázatot adtam be a Klikknek, melyből tartalomgyártást, újságkiadást és rendezvények szervezését valósítottuk meg.
Mindig hosszútávon gondolkodtál, és fontos volt a fenntarthatóság. Eszközöket szereztünk be, hogy a jövőben ne kelljen bérelnünk azokat. „Vydranské farmarské trhy a divadelné letá”. Azóta is a lakoma előestjén szabadtéri színházi előadások vannak.
Mikor ezt írom, túl fáradt vagyok összeszámolni, hogy mennyi rendezvényt szerveztünk pontosan, de ennek a száma bőven 100 felett van, a fellépők közül több százat, és látogatószámban 100 ezer felett fogadtunk.
A Klikk Out magazin nyomtatott száma a 15. évadának derekán van, eddig kiadtunk cca. 300 ezer példányt, az online magazin közel 9 éve működik. A mai napig 12 029 bejegyzést tettünk közzé. A YouTube-csatornára 1600 videó került fel az évek alatt, melyet 286 ezer órát néztek.
Műsorok, sorozatok, projektvideók – sokrétű, kreatív munka. Ebben is részt vehettem.
– Kellene egy focis műsor, jöttél az ötlettel. SzerdaHelyzet – Heti futbalisztika alcímmel elindult egy műsor, amelyre folyamatosan van igény. Megálmodtad, ami még nem volt. A SzerdaHelyzet projektet 2023-ban Budapesten díjazták a Sport Forum Awardson a Puskásban.
Igazad volt, hogy nem unatkoztam. És élveztem az új hobbimat. Változatosság, pörgés, innovációk.
Befejeztem a főiskolai tanulmányaimat a sok nem unatkozás közben, Mgr. lettem menedzsment szakon a Komenskýn. Megtanultam a webjeinket karbantartani és fejleszteni.
Elindítottuk a jegy.sk-t is, melynek azt a célt adtuk, hogy saját rendezvényeinknek és más helyi kisebbségi eseményeknek is teret adjunk, s ne kelljen a nagyokhoz fordulni. A jegy.sk a szlovákiai magyar rendezvényekre élményt árusít. Közel 4000 belépőt közvetítettünk eddig ilyen módon.
Rengeteg szervezettel működtünk együtt, vállalkozásokkal és önkormányzatokkal egyaránt. Beléptünk a Csallóközi Idegenforgalmi Szövetségbe. Elvégeztük azt a társadalmi munkát, amely közösséget formált, embereket hozott össze.
Hittünk benne, hogy létezhet kulturális szinergia a Csallóközben, hogy a média, a rendezvények és a jegyportál kölcsönösen tudják egymást támogatni és erősíteni.
Hittünk benne, hogy munkánkat majd elismerik és megbecsülik, hogy szerethető márka leszünk.
Te kezdted, és mutattad az utat. Mindig lehetett rád számítani, amire kezet adtál, az úgy volt, a szavadnak súlya volt.
Emlékszem, mikor megkérdeztem, hogy az ALLIN-es BMW-d a póker miatt ALLIN-es-e.
Azt mondtad, nem azért, hanem mert amikor dolgozni kell, akkor mindent bele kell adni – és te mindent bele is adsz. Ezért All-in.
Kicsit megtévesztetted az embereket, mikor DS-KLIKK-re cserélted a rendszámod, mert az emberek azt hitték, hogy a Klikkből van az autód. Miközben a Klikk helyett még vehettél volna vagy hármat.
Könnyen szereztél ismeretséget, kedveltek és bizalmat mutattak feléd az emberek. Az üzlethelyiségek mellett az évek során az INPORTANTE piaci első lett a kaszinók és játéktermek beltereinek kialakításában. Starbucks, Sony, C&A, Unicredit Bank, iStores, Tommy Hilfiger, Calvin Klein, Casino Vestec- Praha, Card Casino, Rebuy Stars, Banco Casino – Pozsony, Pöstyén, Kassa, Casino Victory – České Budejovice , Go4Games – Pardubice, a Nový čas szerkesztősége, ALLTOYS, Pupa Milano, Regal Burger, City Stars, Vegas Club, AB kozmetika rekonstrukció, Jaguar & Land Rover – Nyitra, ECCO, Mango, Audi, Liu Jo, Retro Jeans, Samsung, LG, hogy csak a nagyobb játékosokat soroljam fel.
Eközben nyitott voltál a világra, belsőépítészeti trendeket hoztál be nemzetközi kiállításokról. Orac Decor, MP Colorificio, különleges tapéták. Most akartuk elindítani a sajátmárkájú beltéri díszléceinket, mindjárt kész az a web is.
Dekorsuli néven képzések indultak, különböző belsőépítészeti dekorációs technikákra. Még online iskolázásokat is tartottunk.
Nem volt lehetetlen, csak tehetetlen. Mindig mindenre találtál megoldást, miközben mindenki dolgát-gondját a lelkeden viselted. Nem munkatársaid voltak, hanem egy óriási családod, akik szerettek és tiszteltek.
Te voltál az első, akinek elmeséltem, hogy apa leszek. Támogattad a terveim, ötleteim – de nem csak engem, mindenkit körülöttem. Nem vesztünk össze az évek során.
Most nem bizonygatni akarom, milyen rendkívüli ember voltál – csak azt, hogy milyen ritka.
Tudom, tudom, összeírtam tetteket, rendezvényeket, tartalmakat, próbáltam összegezni a lényegi outputokat, melyek még így is hiányosak – de rá szeretnék mutatni arra, hogy ha TE nem lettél volna, mennyivel szegényebb maradt volna a régiónk.
Ha nincs a Gocoň Peti, a felsoroltak nem lettek volna.
Egy ember víziója és jó szándéka mennyi életre tud pozitív hatással bírni…
Köszönök mindent, amit kaptam és tanultam tőled.