Oktatás
Középiskoláiba invitál Nagyszombat megye
Több Nagyszombat megyei középiskola az új évben is nyílt napokat szervez az alapiskolák végzős diákjai számára – tájékoztatott a megye.
3+1 példa arra, hogyan okoskodtam tavaly | Editorial-válogatás
A józan észnek tavaly is helyt kellett állnia, és rohadtul nem volt könnyű dolga. Ehhez próbáltam én is hozzátenni a magamét. Íme, egy kis válogatás mindebből.
Csallóköziek az orvosi egyetemen Pozsonyban és Budapesten
Az előző részben bemutattuk, hogy milyen Prágában orvostanhallgatónak lenni, most pedig lecsekkoljuk a közelben lévő orvosi szakokat.
Az óvodapedagógusról | Gyereksarok
Egyik korábbi részünkben az iskolapszichológust mutattuk be, most az óvodapedagógus következik.
Dunaszerdahelyiek Prágában az orvosi szakon
A dunaszerdahelyi Mészáros Ágnes Anna és Szalay Péter prágai egyetemisták, akik általános orvosi szakon tanulnak a Károly Egyetem 1. Orvosi Karán.
Ismerd fel a jó tanárt és el ne ereszd! | Gyereksarok
Ha neked volt ilyen tanítód vagy tanárod, aki az alábbiakra figyelt, akkor becsüld meg jól, mert diákként és később szülőként is nagy hasznodra lehet!
Az egyetemi szakszemle bemutatja, milyen a tanári szak, illetve a közösségszervező szak | Bia bekérdez
A gömöri faluból származó Nagy Eszter Réka a negyedik évfolyamát kezdte meg idén a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen., Wunderlich Eszter pedig jelenleg Budapesten él, az egyetemi tanulás mellett pedig a mindennapjai nagy részét munka teszi ki.
Átadták a Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Speciális Óvodát
Családias, ám annál meghatóbb ünnepség keretében adták át a Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Speciális Óvodát október 13-án.
Az iskolapszichológusról | Gyereksarok
Bármilyen problémával fordulhatsz egy iskolapszichológushoz: bántalmazás, szerelem, tanulási nehézségek, otthoni konfliktusok.
Az egyetemi szakszemle bemutatja a rendőrakadémiát és a jogi kart | Bia bekérdez
Két hölgy mesél arról, hogy mi is történik a jogi karon, illetve a rendőrakadémián. Marsal Gréta joghallgató, Nagy Vivien pedig a rendőrakadémia diákja.














