Úgy fél éve belém hasított a gondolat: ott vagyok, ahol lennem kell, ahol lenni szeretnék, ahol mindig szerettem volna. Pontosan ilyen emberként, pontosan így élve, pontosan ilyen elvek szerint.
Így fél év elteltével, amikor újra előveszem magam – az új év mindig számvetésre késztet -, már ismerősen cseng a gondolat: basszus, boldog vagyok!
Mindig rácsodálkozom ezekre az önfeledt pillanatokra és próbálom addig kitolni, olyan hosszan, amennyire csak tudom, mert olyan jó, és persze olyan ritka. Az ember nem tud a nap minden pillanatában ilyen tökéletesen boldog lenni. Maximum talán elégedett.
S hogy elégedett vagyok-e? Igen, mindennel. Mutathatna kevesebbet a mérleg és főzhetnék, süthetnék otthon többet, de minden más teljesen a helyén van. A többin pedig tudok változtatni.
Amikor gyerekként megkérdeztem magamtól, hogy milyen felnőtt szeretnék lenni, ráismerek mostani önmagamra, és olyan mély büszkeség tölt el.
Örök fiatal, független, viccesen nyers, falakat döntögető, örök naiv nőci, aki mindig is hinni fog a mesékben.
Hidd el, így a jó, ahogy van! Így vagy jó, ahogy vagy. Csodálatos, lehetőségekkel teli. Csak engedd magad boldognak lenni – kezedben a döntés.