Hogyan éli mindennapjait egy középiskolai tanár a maszk mögött. Erről ír ma Nagy Tibor.
Valószínűleg mindenkinek megváltozott az élete az elmúlt hetekben. Nem történt ez velem sem másképp. Lassan már három hete annak, hogy üzenetet kaptam intézményünk igazgatónőjétől, amelyben tudatta, hogy iskolánkat az elkövetkező hét első három napjára lezárja. Ekkor még arra gondoltam, hogy ez a fajta óvintézkedés tényleg azért szükséges, hogy ő, mint felelős vezető megvédje az iskola alkalmazottjait, diákjait a televízióban már oly sokat hallott vírustól.
Kezdetben nagyon pozitív dolognak fogtam fel azt, hogy maradjunk otthon, és tartsuk be az előírásokat. Aztán a kocka fordult, és sorra zárták be előbb kerületi szinteken, majd országos szinten az össze oktatási intézményt. Természetesen megfordul az ember fejében, hogy de jó, hiszen plusz szabad.
Én is azt gondoltam, hogy végre érkezek majd a tennivalóimmal, kipihenem magam, behozom az otthoni és a munkával kapcsolatos lemaradásokat. Persze, ez csak egy kósza gondolat volt.
A hivatalossá tett közlemények és óvintézkedések után, nagyban megváltozott minden. Napi szinten a televízió előtt ragadtam, figyelemmel követtem a híradásokat, hogy minél többet tudjak meg a kialakult helyzetről. A hírek hallatán szerintem sokunk fejében megfordultak a legborzalmasabb gondolatok. Aztán pár napos „eszméletvesztés” után visszapottyantam a mindennapokba, és el kellett határoznom, hogy mivel fogom tölteni azokat a napokat, ami még ebből az úgynevezett karanténból hátra van.
Természetesen, mint minden ember, előbb az engem körülvevő tér rendezésével, annak kitakarításával foglalkoztam. Amikor ezen nemű feladatok elfogytak, akkor egyre inkább kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy mi egyéb olyan tevékenységet tudok magamnak kitalálni, ami igazán hasznos.
Nem szabad elfelejteni, hogy minden ember, aki a hetekben az otthona kényelméből, védelméből dolgozik, az kissé hasonlít egy kalitkájába zárt madár képéhez.
Azonban ennek a munkának is neki kellett látni. Két napi felkészülés, tananyagok keresése, feladatok összeállítása volt a feladatom. Ezeket a feladatokat és anyagokat küldtem el a diákoknak, hogy a karantén ideje alatt se maradjak tétlen. Persze eddig is sokszor hallottam, hogy milyen jó a tanítónak, de most nem tudom, hogy mi a jó abban, hogy az ember, pláne egy tanító, interneten keresztül küldözgeti a tananyagot, és a szülő már lassan kopaszon rogyik le újra, és újra a számítógép képernyője elé, hogy vajon a mai napon mi lesz az a feladatsor, amit el kell készíteni, és hatályos időn belül vissza kell küldeni.
Itt szeretném megragadni az alkalmat, és megkérni kedves tanár kollégáimat, hogy ne most akarjuk behozni a lemaradást! Fontos a tanulás, a tudás megszerzése, de vegyük figyelembe azt is, hogy ez az időszak nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a családok újra családként működhessenek. Most van idő arra, hogy együtt legyünk, beszélgessünk, játszunk, figyeljünk egymásra. Állítom, hogy a most együtt töltött idő pozitívan hat majd az emberközi kapcsolatokra.
Visszatérve tevékeny mindennapjaimhoz. Tehát ha itt az ideje, akkor egy újabb adag tananyagot készítek elő, a megadott feladatok megoldásait ellenőrzöm és/vagy osztályozom. Ezt követően, a nap további részében, mivel az embernek ennie is kell, újabbnál újabb recepteket próbálok ki. Az ember nem is gondolná, hogy mire képes. Én sem gondoltam volna még hetekkel ezelőtt, hogy fogok kenyeret sütni, vagy netán elkészítem az általam oly kedvelt kínai éttermekben kapható csípős-savanyú levest. De az ember találékony lény, megoldja.
A járvány erősödése engem is arra sarkalt, hogy varrógéphez üljek. Régóta foglalkoztatott, hogy vajon tudnék-e egy ilyen bonyolult szerkezettel dolgozni. A kísérlet sikerült, így aztán az eltelt napokban számtalan maszkot készítettem a családom, és a közeli ismerősök részére.
De az otthon töltött napokat igyekszem kis mozgással is fűszerezni, ezért gyakorta teszek kisebb egészségügyi sétákat. Sétáim közben van alkalmam olyan épületeket, madarakat, helyeket megfigyelni, amelyek mellett az eddigi rohanó mindennapokban csak elszáguldottam. A napi tevékenységek közül nem hiányozhat a kommunikáció. Mindennapossá vált a telefonos kommunikáció a szüleimmel, megjegyzem, hogy ez azelőtt sem volt másképp.
Az elmúlt hetekben azonban a hívások megszaporodtak. Alkalmam nyílt olyan emberekkel is kimerítőbb beszélgetést folytatni, akikkel eddig bár beszéltünk, de mindig csak nagyon röviden, a lényegre koncentrálva.
Amikor az ember ennyi mindent sűrít be a napjába, észre sem veszi, hogy már este kilenc óra van. Ebben az időszakban vagy megnézem az aktuális híreket, esetleg a televízió által sugárzott sorozatok kötik le a figyelmem. Ezzel az ember eltölt pár órát, majd ezt követi a megérdemelt pihenés.
Azt gondolom, hogy senki számára sem kizárólagos pihenés ez az állapot. Akik gyermekként élik meg a helyzetet, azoknak azt kívánom, hogy legyenek türelemmel, addig, amíg vissza nem csöppenhetnek a napi rutinjukba. A kedves szülőket szintén arra kérem, hogy próbálják meg a rohanó mindennapok lassított változatát élni, és megértéssel venni, ha a gyermek nem bír lelassulni, vagy azonnal a kialakult helyzethez idomulni.
Ha a kedves olvasó idős/nyugdíjas személy, akkor kérem, hogy fokozottan figyeljen oda magára, tartsák be a kormány által bevezetett intézkedéseket, hiszen ez Önökért van, és nem Önök mellen.
Végül, de nem utolsó sorban, amennyiben ezt az írást olyan személy/személyek olvassák, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy mi komfortosabban, biztonságban élhessük meg a karantént, azoknak pedig szeretnék egy nagybetűs KÖSZÖNÖMÖT/KÖSZÖNJÜKÖT küldeni, mert Önök nélkül nehezebb lenne.
Maradjunk otthon, és ne feledjük, hogy az ember egy találékony teremtmény, és mindenre képes!”
Előző részek:
3. rész – Csala Emma Alexandra