…álmodban arra jársz, amerre még nem járt előtted senki! – erős kezdés a Soho Party slágeréhez nyúlni, mert hallatára rögvest betoppan a nyár, a bulik és azok a klasszikus tivornyázások, melyek nélkül elvoltunk eddig. Persze kényszerből, s miután végre legördült torkomon az első korsó sör, egy elcsépelt klisé jutott eszembe: akinek régi autója van, új verdára vágyik. Akinek nincs autója, annak egy tragacs is megfelelne, a gyalogos kerékpárt szeretne, a mozgáskorlátozottnak pedig csak egy álma van: felállni és járni. Talán mégsem elcsépelt ez a klisé…
Most, hogy kicsit belemélyedtünk az élet habos oldalába, álljon itt az a jelenség, melyet oly sokan észrevettek. Bár nem kétlem, hogy igaz, lehet csak nem figyeltünk eddig az ilyen dolgokra? Kitisztult az ég, nem látni esténként „sűrűn csíkozott” naplementét, nem hallani repülőgépek zaját. Tényleg kékebb lett, miért is kételkedem benne. Elég, ha a balkonunk alatti fákra nézek, zöldebb, mint tavaly ilyenkor. Esküszöm, a galambok is nagyobbra nőttek, volt itt nekünk két hónap, hogy magunkba nézzünk, kezdem kapisgálni, egy sittes miképp találja meg a börtönben Istent.
Bizony, ha valóban csak a fontos dolgokra összpontosítunk, előbb-utóbb meglátjuk a szépet. Magától erre kevés ember képes, ám a kényszer megtanít rá.
Magamba néztem, miután a feleségem megkérdezte, kéthónapos „nyafogás” után, milyen volt a csapolt sört íze? Hát jó, de amaz a fajta jobb lett volna, na így nem lesz a kék sokáig kékebb. Lecsúszott az első korty és elmúlt a varázs, a várakozás varázsa, ami talán a folyékony kenyérnél is mámorítóbb.
Egy szolid kirándulással egybekötött koraesti program volt egyben, végre a természetben. Már az is őrjítő volt, hogy a múltkor egyszerre három helyre kerékpároztam a városban. Nem értem, mire várt ez a Szerdahely, most, hogy enyhült a helyzet? Ennyi szomjas férfi torok! Csupán egy asztal, tíz méter szalag és egy tábla szükségeltetett hozzá:
Kiszolgálás után hagyja el a vendéglő területét. Kedves egészségére!
Pazsálszta, mondja az orosz. Kelj fel és járj – mondotta Jézus -, akkor még léteztek csodák. Manapság elég hozzá, hogy az ember rájöjjön, miért híg az olcsó hús leve. Egy ideje megszokásból hanyagoltam a nagyobb bevásárlóközpontokat, ezért a közeli hentesnél vettem csibemellet az ebédhez. Hagyma alapra dinszteltem, ahogy máskor, de ezúttal ugyancsak száraz maradt a fazék alja. Nos igen, nem volt felvizezve, hogy meglegyen a súlya, ezért nem is volt „híg a leve”! Ismét tanultam valamit, ezeknek a közmondásoknak valóban van igazságtartalma.
Talán, ha nem vetnénk el a sulykot, ha valóban emberbarát és fogyasztóbarát lenne minden kisbolt, mentes az azonnali busás profittól.
De tudjuk, milyen csillagászati kiadásokkal dolgozik a gazda, miért „olcsóbb” lebontani egy cukorgyárat, aminek évtizedes hagyományai vannak. Meg a bérleti díjak! Miért öntik a tejet inkább a csatornákba, majd szórnak trágyát a „fejesek palotája” elé. Finom a tepertő – jó, most akkor tessék behunyni a szemeket, mert nekem az töpörtyű – de egy kiló áráért már húst veszek, ide jutottunk! Hogy lesz a kék sokáig kékebb, mondják meg nekem, kérem!
Hisz ami ezután jön, az lesz a valóban kémény dió, ezrek lettek munka nélkül, nekik drága lesz a töpörtyű (is), és marad az olcsó hús, aminek bizony híg a leve. A pénzt pedig újra a nyugati multi rakja majd zsebre, ezért a sarki hentes kénytelen lesz lehúzni azt a redőnyt.
Elgondolkodtam, mégis finom volt az a sör, főleg így a természetben. Nem szeretem a halat, de újra érezni a sült hal illatát sem volt mindennapi.
Nézd, milyen szép kék! Ez is azért van, mert az élet megmutatta, milyen hálátlanok és önzőek tudunk lenni, mi emberek néha. Csúnya és repedt volt az a kerti paradicsom, aminek helyét már régen beültettük fűvel, de az a multis – dobozos íze sosem közelíti majd meg. És ami nem ízletes, az javarészt nem is egészséges, pedig pár hónapja mekkora hangsúlyt fektetünk az utóbbira, valami teljesen más okból!
Őseink tudták, mit miért tesznek, mikor van ideje az örömnek és mikor a bánatnak. Mi csak megszoktuk, hogy az ég már nem olyan kék, a réten virágok helyett csak gaz és parlagfű nő. Csak egy kis időre még, nézd, milyen szép kék az ég! Legalább az…
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
LISTÁVAL A KÉZBEN