Fotó: Pixabay.com
Tegnap este hazafelé jövet felcsendült a rádióban AZ A DAL, amit az esetek többségében inkább átkapcsolok, mert vezetés mellett jobban szeretem a laza, de nem kommersz retrót, vagy valami jóféle fejleröpítős elektronikus zenét. De most valamiért bent hagytam.
Esett az eső, egyedül voltam az autóban, már be is sötétedett, egy kósza napsugár sem keresztezte az autó süvítő pályáját, a naplementéről is rég lemaradtam. Olyan sötét esték egyike volt a tegnapi, amikor még a Hold sem adott semmiféle támpontot, csak az utak széleit jelző oszlopocskák verték vissza az autó reflektorainak a fényét.
És mondom, még esett is, hűvös is volt, az út is kanyargott, muszáj volt odafigyelnem, hogy mikor és merre fordítom a fejem, és persze a kormányt. Ekkor tört be az éterbe ez az érzelmekkel teli dal, alattomosan bekúszva a szívembe, miután már csak percek kérdése volt, hogy a könnyeimmel küszködve vezessek tovább. Némi irónia a dologban, fel is nevettem a helyzeten, hogy nem elég az eső, és hogy a maxon jár az ablaktörlő, még csak nem is látok rendesen, a könnyfátyol még azt a picit is eltakarja előlem az útból, amit eddig láttam, így a szememet is folyamatosan törölgetnem kell.
Megszólalt hát! Ed Sheeran hangja meglehetősen szívhez szóló, szerintem nincs is olyan élő ember, akire ne lenne hatással. A technikája remek, a hangja stabil, laza és könnyed, és ami számomra amúgy a legfontosabb, hogy nem affektál.
Basszus! Itt bőgök az autóban a semmin. Nem hiszem el!
Sorra eszembe jutották tini éveim legmeghatározóbb csodái. A hitem a szerelemben, a fiúkban, a fiúk szeretetében, az ő hősies szerelmükben, a kapcsolatokban, a majdani családomban és úgy eleve a nagybetűs Jóban. A hitem az emberekben és egymás elfogadásában, a megértésben, a kitartásban. De főként a szerelemben.
Rájöttem, hogy nem elég az, ha valaki párban van. Még a házasság is kevés, ha megszűnt a szerelem csodájába vetett hitünk.
Hinnünk kell a szerelmet! Annak létét, annak integritását, azt, hogy minden kétséget felülír. S hogy majd e hit erejével felvértezve küzdhessünk a választott párunkért, a gyermekünkért – a Jóért.
Aki nem hisz, ne várja, hogy csoda történjen! A csoda feltétele az a vak hit (igen, vak!), amivel csak egy gyermeki lélek képes szemlélni a világot. Felnőttként pedig, ha a gyermeki lelkünk egy morzsája sem érte meg velünk ezt a kort, akkor hiába várjuk azt a Jót, a vágyott csodát, a szerelmet, vagy bármit, amit szeretnénk. A várakozás kevés. Hinnünk kell!
Szerencsére épségben hazaértem. A motort leállítva még meghallgattam a dal utolsó akkordjait, majd piros szemmel becsöngettem. Hazaértem. Elhatároztam, hogy újra hinni fogok, mert hinni akarok, még nyitottabb szívvel, még nyitottabb lélekkel. Mert csak azzal történnek csodák, aki valóban hisz!