Életünk pénzügyi vonala a szociális hálónkkal egyetemben – melynél már régen sokkal aktívabbak vagyunk online, mint személyesen –, olyannyira virtuálissá vált, hogy a havi bérünket szinte soha nem látjuk.
Több ismerősöm mesélte már házvásárláskor, illetve nagyobb összegű készpénzkivételkor, hogy még soha az életében nem láttak egyszerre ennyi pénzt.
Nem is csoda. Legtöbbünk fizetése egy bankszámlára érkezik, majd kártyával vásárolunk belőle a boltban, a drogériában, a hentesnél, ahol csak lehet. Az ATM-ből történő kivétel ugyanis további eurókba kerül. (Ha jól tudom, a legtöbb bank egy, vagy két készpénzfelvételt már ingyenessé tett.)
Ez a virtuális pénzügyi háló már sok-sok éve tart, mi pedig megszoktuk, hogy fizikailag nem látunk belőle semmit. Pár papírpénzt tartunk csak magunknál olyan esetekre, ahol nem lehetséges a kártyás fizetés, de a havi bérünk, a spórolt pénzünkről nem is beszélve, végig láthatatlan marad.
A kártyás vásárlásoknak is több előnye van, de személy szerint inkább hátránynak élem meg, hogy nem láthatom a kezemben a havi fizetésem. Hogy miért is?
Nehezebb úgy megfognom a pénzt, azaz ügyesebben gazdálkodnom, ha nem is látom, miből élek. Persze az online bankfiókom mindig nyitva áll és a jelszavamat beütve bármikor leellenőrizhetem a pénzforgalmam, de ez teljesen más, mintha a kezemben foghatnám ugyanezeket az összegeket.
Miután a kasszához gurítottam a bevásárlókocsim és kiütik a végösszeget, előveszem a kártyám a fizetéshez, csippantok vele egyet, ha kell, beütöm a PIN kódot is, majd pakolom is vissza a dolgokat a kocsiba. Mintha egy lufi lenne a pénztárcám, ami csak ereszt és ereszt. Gurítom magam előtt a megvásárolt holmikat és többnyire fogalmam sincs, hogy mennyi levegő maradt még benne, hogy kibírom-e még a hónap végéig.
A legtöbb szolgáltató már lehetővé teszi, hogy átutalással fizessünk. Ez tök jó, de mégis hónapról hónapra olyan összegek kerülnek átutalásra, aminek nincs súlya, azaz csak puszta számok a kijelzőn, amiket kis ideig látok, aztán meg már nem.
Ez az a helyzet, amikor akkora pénzösszegekről beszélünk, melyeket egy élet leforgása alatt csupán egyszer vagy kétszer fizet ki az ember. Például egy autó, vagy ingatlan vásárlásakor. Ekkor adódhat olyan helyzet, amikor jóval több pénzt kell kivennünk, hogy fizethessünk. Többünk életében ekkor jön el a nagy pillanat, amikor a saját szemünkkel is láthatjuk ezeket a nagyon nagy összegeket. Többnyire ekkor tudatosul bennünk, hogy mekkora vagyonról van szó. De ekkor már nem lehet visszatáncolni, a szerződés kész, már csak az aláírás van hátra.
Mindenesetre egy nagy összeg látványa valahogy mindig önvizsgálatra késztet – engem biztosan.
Ahogy például most is. A napokban vettem egy új kanapét, valamint pár új szekrényt, és képzeljétek el, hogy készpénzzel fizettem. (Hónapok óta készültem erre, úgyhogy az összeg nagysága nem ért váratlanul.) Be kell valljam, olyan jó érzés volt átnyújtani az árát! Úgy érzem, hogy a bútoroknak van súlya, valahogy értékesebbek a számomra, mint azok a dolgok, amiket kártyával, vagy átutalással fizetek. Nagy értéket adtam ki értük, így ők is nagyobb értéket képviselnek az otthonunkban.
Miért lehet ez? Én sem értem. De mivel tudom, hogy a virtuális pénz mindig könnyebben „elszáll” a lufiból, jobban odafigyelek arra, hogy gondosabban megtervezzem minden kiadásom. Remélem, nektek is segítettem ezzel a kis szösszenettel.