FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Kedvező széljárás esetén a balkonunkról hallani az Aréna hangjait, szerencsés, akinek megadatik. Elképzeltem, milyen lehetne ott sétálni a gyerekekkel, egészen közel, épp csak megkerülni egyszer a stadiont. A képzelet nem számít bűnnek: bizony volt idő, amikor utáltam volna magam, a felbujtót, mint aki bort iszik és vizet prédikál. De munkában veszélyesebb lenne, a bevásárlóközpontra meg rá se merek gondolni. Kihalt az utca vasárnap, csak az Aréna hangos, már messziről „zenélő ékszerdoboz”. Csernobilban van egy játszópark, ahol senki sem nyúlt azóta a dodgemhez. Talán egyszer visszatérhetnek a gyerekek, várja vissza őket.
Ugyanúgy „zenél” az Aréna, ahogy régen, mintha semmi sem történt volna. A LED falon reklámok futnak, és szól Bon Jovitól az It’s my life. Tomi üdvözli a melegítésre bevonuló csapatokat, elhangzik a Nélküled, és mielőtt elkezdődne a mérkőzés, jön az egy perces néma csend. Megállunk a sarkon, lehúzom a sapkát a fejemről, a kicsik is érzik, most csendben kell maradni, nem illik zavarni azokat, akik elmentek. Pedig ők még csak gyerekek, az életről is oly’ keveset tudnak, nemhogy az elmúlásról. Tomi teszi a dolgát, Ő az Aréna hangja, nem adja fel. Talán egyszer visszatérhetnek a szurkolók, várja vissza őket!
Akkor majd újra fogunk tudni nevetni, én biztosan! Nem felejtem ezt a szitut, mert a hideg futkározott a hátamon a hasonlattól: Tomi a mi dodgemünk.
Ugye érted, tudom, hogy érted… Más is érti, bizony valakinek füstölnie kellett itt, még érzem a kénes illatot. Elindítanám az online adást, ha menne, közben megcsörren a telefonom: „mi adja a meccset?” Gólt rúgunk, belehasít az utca csendjébe az az ütemes klipp, a gól jele. Zene füleimnek, hallom, amint Tomi bemondja a gólszerzőt: Nicolaescu – 1:0.
Befejezem az álmodozást és leülök az ebédlőben: a moldáv támadónk mesterien gurítja el a labdát a zsolnai kapus mellett. Gyerekek, vezetünk a 10. perc csupán és mi vezetünk! Nincs Kalmár meg a Balić, négy védővel, elvben három csatárral álltunk fel, a kezdeti félsz pedig elillan belőlem.
Mondanám, hogy gyorsan követik egymást az események, de az adrenalintól néha nem érzékeli az ember pontosan az időt.
Aztán ki tudja, ez az első félidő nem volt akkora katasztrófa, mint ahogy azt sokan emlegetik. Objektív beszámolóra ritkán vagyok képes, még a játékvezetőt is figyelem, mennyire van tele a gatyája. A múltkori affér után befújja-e nekünk rendesen a faulokat, vagy csak úgy ímmel-ámmal? Ramirez majd Nebyla próbálkozik, de egyik sem jár sikerrel, pedig mindkettő égbekiáltó helyzet volt. Érdekes meccs, mi általában a második félidőben szoktunk odacsapni, ám a Zsolna engedi már most. Illetve dehogy engedi, ők is csak fociznának, kb. ugyanannyi hibával, mint mi. Sok a pontatlan passz, aztán a szünetben megint kimegyek a balkonra, milyen dal szól éppen?
Alig kezdődik el a második játékrész, gólt kapunk. Ezt valahogy nem foglaltam bele az álmodozásomba, spontán jött, vagyis a Besko oldaláról.
Míg emitt a Blackman elfut párszor, addig ő nem képes rá, és most még a labdát is elvesztette, nincs szerencsénk sem, épp’ csak becsorog, de becsorog – 1:1. Még a délelőtt folyamán találkoztunk a tesztelésen Ervinnel, a dobossal. Olyasmiben egyeztünk ki, hogy ha ma nem nyerünk, elfelejthetjük a bajnoki címet. Aranyérem helyett csak aranyerem lesz, az meg nem olyan kellemes.
Blackman lövése az oldalhálóra tart, Divkót blokkolják és a Ramirez is csak a felsőlécet találja telibe. Rami szemtelen, és borzasztóan gátlástalan. Nagy luxus egy Zsolna ellen, akik alkalmanként Jedličkát is foglakoztatják, a gólról nem tehet. Amúgy megköszönhetjük neki az egy pontot, kapusként pedig anno azt tanultam, hogy a meccset sosem én vesztem el, hanem a csatáraink, akik eggyel kevesebb gólt rúgnak.
Ennyi helyzet ellenére sem játszunk jól, Divko megpattanó szabadrúgását üti fölé a zsolnai kapus. Pattanjon meg, ahányszor csak akar!
Bocs, nem is a Hajdú „Bé” közvetít. Divkónak a végefelé is akadt még lehetősége, felsőlécről a gólvonal elé pattanó, ha ott vagyunk, azt már befújjuk valahogy! Biztos vagyok benne, hogy győzelem esetén egészen más megítélést kapott volna ez a találkozó, mert amennyi helyzetünk kimaradt…
Vagy én talán egy másik meccset láttam? Még fülemben cseng az a reklámhang, ahogy kérdezi: „Hiányoztam? A szurkoló benned van!” Ez volt a kedvenc szlogenünk babaváráskor, It’s my life! Akkor ez megint egy ikszes meccs volt?! – ezúttal a feleségem kérdezi, vagy egyszerűen csak közli, nem tudom. Ideje van az ébredésnek, valahogy azt is átaludtam, hogy csapatvezetőt cseréltünk.
Ideje van az ébredésnek!? Hoztunk egy argentint, meg egy brazilt a kispadra (se).
De a Roman azt írta, csak háromszor le kell győznünk a Slovant és bajnokok leszünk. Ha összejön, a Huli kopaszra nyiratkozik, a Vlado meg beugrik a pályára egy teltházas Nagyszombat–Slovan meccsen. Majd hülye lennék kihagyni, még én is tartozom egy futással az Arénában Borat „ruhában”. Valaki szólhatna a fiúknak a pályán, milyen „prémiumok” várnak itt, a pénz nem minden! Akkor is a DAC!
DAC 1904–ZSOLNA 1:1 (1:0)
Góllövőnk: 10. p. Nicolaescu
DAC: Jedlička – Blackman, Müller, Kružliak, Beskorovainyi – Schäfer, Christie-Davis, Nebyla (72. Andzouana) – Divković, Nicolaescu (72. Taiwo), Ramirez
KAPCSOLÓDÓ:
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a DAC–Zsolna (1:1) mérkőzésről
Szabó Péter Pál fotógalériája a DAC–Zsolna (1:1) mérkőzésről