Töltésy Gizella és csodás babakelengyéi

Az interjú megjelent a Klikk Out 2021/08. számában.

E havi kreatív rovatunkban a Csallóközaranyosban élő, Töltésy Gizella mutatkozik be nálunk, aki aktív varrónői működésének eddigi öt éve alatt csaknem egész Felvidék babaágyát felöltöztette már. A pandémia persze őt mint kézművest is súlyosan érinttette, ennek ellenére folyamatosan érkeztek és érkeznek hozzá megrendelések, különleges kérések, amiket ő boldogan teljesít. Lássuk, hogy is kezdődött varrónői pályafutása, mialatt egy csapásra minden kicsi újszülött varázskeresztanyjává vált.

Mikor kezdett el komolyabban foglalkozni a varrással?

Öt éve kezdtem el, már nyugdíjasként. 40 éves óvónői pályafutásom alatt is én voltam a felelős a táncos ruhácskákért. Persze az is motivált, hogy édesanyám is varrónő volt. Mindig motivált a gyerekek szeretete, az őszinte örömük, amikor először megpillantották az alkotásaimat. Az első komolyabb babakelengyéket, pólyákat, rácsvédőket, takarókat az unokáimnak készítettem ajándékba.

Hogy jutott el másokhoz is a híre?

A fiam hatására elkészítettünk egy Facebook-oldalt. Nagyon sokat segített benne, sorra kerültek fel az alkotásaim, az eddigi munkák, amiket az unokáim úgy szerettek. Majd egy csapásra várandós kismamák, anyukák jelentkeztek, hogy hasonló dolgokat szeretnének. Mindig csak megrendelésre dolgoztam, persze a vásárokra, piacokra több különlegességgel és nagyobb darabszámmal készülök.

Sok megrendelésem volt már külföldre is, például Németországba két alkalommal, Ausztriába, Angliába is több alkalommal, valamint Olaszországba, Spanyolországba és Svájcba is. De a legtöbb Magyarországra és Szlovákiába ment.

Miket is készít pontosan, amire ilyen nagy a kereslet?

Úgy hiszem, hogy a babafészkek most a legkeresettebbek. Ennek a lényege az, hogy amikor a kisbaba megszületik, és bekerül a kiságyba, a kis keze akaratlanul is a levegőben van. Ebben a fészekben viszont odaér a kis teste, a kezecskéi, lábacskái az oldalához, így nagyobb biztonságban érezheti magát. Másik előnye az, ha a szülők maguk közé veszik, nem feküdhetnek rá, mert az oldala benntartja a babát. Többnyire nagyobb méretben készítem őket, úgyhogy kb. 7 hónapos korig biztosan használható. Készítek még szoptatós párnákat, pólyákat, rácsvédőket, kisebb alvófigurákat, kötényeket, pamutból foglalkoztató könyveket, illetve pelenkázó szetteket.

Varrás

A szoptatós párnák már a kismama 6-7. hónapos várandósságától használhatóak, később pedig a szoptatásnál, valamint a cumisüveggel való etetésnél is kiváló segítséget nyújtanak. Mindegyik pólyám zsinórral és tépőzárral is egyaránt rögzíthető, belülre pedig kókuszbetétet teszek, hogy a pólya ne csak szép, hanem biztonságos tartású is legyen.

Pelenkázó szettjeim nagyon különlegesek. Spanyolországból hoztam ezt az ötletet magammal. 60 cm hosszú, vízhatlan felületű, puha anyagról van szó, ami egész pelenkás korig, a baba 2-3 éves koráig használható. Popsitörlővel könnyedén letörölhető, majd kistáskára összehajtható.

Termékeim teljes mértékben bababarátok. Nagyon odafigyelek arra, hogy az összes általam használt anyag 100%-os pamutból álljon, a tömőanyagaim is mind antiallergének. Ennek köszönhetően tartósak is, úgyhogy nemcsak egy babát szolgálhatnak ki, hanem akár többet is.

Mi volt a legkülönlegesebb megrendelése?

A legkülönlegesebb a legnehezebb is volt egyben. Egy rácsvédőt kellett készítenem kisebb tömött párnácskákból.

Bonyolultabb volt az összevarrása, mint a többinél általában. De készítettem már Lego-tartó takarót is. Kör alakú anyagból állt, széleit zsinórral összehúzva pedig könnyedén elpakolható.

Mi az, amit most leginkább szeretnek a gyerekek?

Köztük most a kis alvófigurák a legnépszerűbbek, kis unikornisok, cicák, macik, kutyusok, az anya-lánya és apa-lánya kötények és persze a különféle díszpárnák, ágyneműhuzatok.

Hol érhetjük el, ha hasonló babakelengyékre vágyunk?

Havonta egyszer biztosan ellátogatunk Tallósra, kosárfonó barátnőmmel nagyon szeretjük a vásárokat. Ide mindig változatosabb kínálattal készülök. Emellett a Facebook-oldalamon, Gizka Kézműves Műhely néven szívesen állok minden kedves érdeklődő rendelkezésre.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább