FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Szeretek tiszta lappal indítani, olyan emberekkel is találkozni, akikkel azelőtt még soha. Nincsenek a megszokott klisék, nem kezdődnek mondatok ugyanúgy, végtére mégis összeáll egy sztori, amelyben a főszereplő – vagyis a riportalany – hitvallást tesz szenvedélyről, barátságról és a sárga-kék szívről. Mai vendégünk Bekő Gábor Sellye mellől, Vághosszúfaluról érkezett, saját bevallása szerint nemcsak a foci miatt jár DAC-meccsekre, ezen hódolata már több mint négy évtizede kezdődött. A jó napot kívánok üdvözlésre szia volt a válasz, mától fogva tegeződjünk – mondta. Megtisztelsz, Gábor!
Feltűnt nekem a képeken, hogy amerre jár a DAC, ott gyakorlatilag te is megjelensz. Oké, de még Nádasfőn, egy barátságos meccsen is?
Azt lehet mondani, ha az időmből kitelik, legyen az barátságos mérkőzés akár valamelyik faluban, mi autóba ülünk és megyünk a DAC után. A sellyei Dusloban műszakozok, szóval a munka mellett adott a szabadidő is, be lehet mindent tervezni. Kisebbik fiam, Péter az állandó útitársam, néha a feleségemet is sikerül meggyőznöm. A nagyobbik fiamat, Gábort nem érdekli semmilyen sport. Sok helyre óriási elvárásokkal, kíváncsiságból járok. Előfordult, hogy Péter fiam rám szólt meccs közben, hogy: apu te nézed a meccset? Hogy is mondjam, szeretem a focit – magam is fociztam egykor -, nem csak azt figyelem, ki vezeti a labdát, hanem hallgatom, mi megy a játékosok között.
Nem vagyok nagy futballszakértő, de komoly véleményt tudok alkotni a pályán folyó kommunikációból leszűrt dolgokból.
Nem szeretem, ha a Facebookon ócsárolják a játékosokat vagy a csapatot. Sárga-kék szívű emberek, az egyik mérkőzés után halljuk, látjuk, olvassuk, mit gondolnak a fiúkról, legközelebb pedig, ha jobban megy a játék, ugyanazok kihívják a játékosokat pacsizni. Megsimogatják őket, mezeket kéregetnek stb. Én a saját véleményem elraktározom magamban, tudom mi megy a fociban, szeretem felderíteni a sorok közötti történéseket. A covid-helyzet közbeszólt, de azért ahova tudtunk, elmentünk. Tavaly egy alkalommal kisorsoltak minket, így el tudtunk jönni Szerdahelyre is. Saját magunkon kívül nem szponzorálja senki az utakat, azért ezt is vegyük figyelembe, de még Krakkóba is eljutottunk, Európa-liga-mérkőzésre.
Ha nem titok, lehet tudni mióta kötődsz így a dunaszerdahelyi focihoz? Gondolom az sem véletlen, hogy a DAC és mondjuk nem a Vágsellye?
1978-ban befejeztem az alapiskolát és elkerültem Dunaszerdahelyre szakközépiskolába, víz-, gáz-, központiszerelő szakra. Vághosszúfaluról származom, Sellye tőlünk 200 méter, jártam oda is focira. Egy bajnokságban, az ún. Divízióban játszott a Sellye a DAC-cal. Egyszer aztán a szerdahelyi csapat jött Sellyére, vagy 50 néző lehetett a stadionban. Engem megfogott, hogy a DAC-játékosok bátran magyarul kommunikálnak egymás között. Ez adta az impulzust, hogy Szerdahelyre jöjjek focira, megszerettem a közeget. Jómagam is magyar nemzetiségű vagyok, Péter fiam az édesanyja után inkább szlovák. Jöttek a meccsek egymás után, ami különlegessé tette az utazást, hogy egy zöld Babetával jártam be Vághosszúfaluról Dunaszerdahelyre. A salakpálya mellett szoktam leállítani, talán vannak, akiknek megmaradtam az emlékezetükben a 80-as, 90-es évekből. Legnagyobb mérkőzés abból az időszakból kétségkívül a DAC–Bayern volt. Ez egy olyan történet, amire az ember haláláig emlékezni fog.
Kisebb-nagyobb megszakításokkal, szünetekkel azóta a DAC-nak szurkolok. Nem is mondanám szüneteknek, mert mindig figyeltem az eredményeket, de volt, hogy a munkahelyi elfoglaltságaim nem tették lehetővé, hogy aktívan részt vegyek a meccseken. Munkában mentek a szurkálódások, hogy miért a DAC-nak szurkolok, hisz’ ott a Sellye… aztán megszokták, hogy feleslegesen cukkolnak ezzel. Vághosszúfalun a mai napig hanyagolom a focit, voltak ott egyéb dolgok is, kár róla beszélni.
Nekem a DAC a csapatom és kész, a Szerdahelynek szurkolok és ez nem változik soha! Sokáig a 2. ligában szerepelt a DAC, szerintem nagyon sok ember hátat fordított akkor a csapatnak, akik talán sosem tértek már vissza. Esetleg csak most a Világi-éra alatt.
Nálam többé-kevésbé folyamatos a kötődés, persze néha csak a médiákon keresztül, újságokból értesült az ember a dolgokról. Viszont nem a Világi-korszak jelentette az igazi restartot, hanem még azt megelőzően. Elkezdtem ismét jobban fókuszálni a DAC-ra, megint közrejátszott, hogy a Sellyével együtt a 2. ligában szerepelt a klub. A történelem ismételte önmagát.
Gondoltam, a gyerekek már felnőttek, több szabadidőm lett, a ház is felépült, lementek a gondok, így ismét eljárok focira. Sellyén mára többségbe került a szlovák lakosság. Jött a DAC, kicsit több néző előtt, mint 78-ban, aztán mentek a bekiabálások, ocsmány szavak a magyarok irányába. Érzékeny vagyok erre, bennem maradt a tüske. Kérdeztem a haveroktól, mi újság Szerdahelyen?
Akkor még csak tervben volt, hogy a Világi átveszi a klubot. Eljöttem egy meccsre, valahogy megint itt ragadtam. Eltelt talán két év, Világi úr megvette a klubot, elkezdték építeni a stadiont, megfordították a pályát. Tisztában vagyok vele, hogy volt idő, amikor nem úgy jártam DAC-ra, ahogy azt kellett volna. Ha kikaptak, tudomásul vettem, ha nyertek, azt is. Aztán 2014 óta csak betegség miatt hagytam ki egy-egy találkozót, elkezdtük járni az országot. Beteljesült álom ismét a DAC-közeghez tartozni, jártunk a feleségemmel mindenfelé focira, még Prágában meg Brünnben is voltunk, de Szerdahely, az Szerdahely!
Ahogy mondod, ismét a DAC-közeghez tartozol. Úgy folytatnám ezt a mondatot, hogy barátok közt vagy. Igaz?
Nem említettem, de a foci által sok régi barát, ismerős is visszakerült az életembe. Voltak, akikkel 20-25 éve nem találkoztunk, régi kollégák a 80-as évekből, velük anno megszakadt a „fonal”. Mellettük kialakult egy új baráti kör is, ami új erőt öntött belém. Egymást hecceljük néha, tervezzük a dolgokat, mit, hogyan lehetne csinálni.
Főleg spontán találkozások ezek, melyek barátsággá alakultak, és nem csak a focimeccsek alatt ápoljuk a kapcsolatokat, hanem a hétköznapokban is. Néha elég volt leülni egy kólára, vagy kávéra, aztán azt vettük észre, hogy egyre nagyobb a tömeg.
Kálmánékat Nagykanizsáról megemlíteném név szerint is, voltak nálunk legutóbb az egyik meccs után. Mi is voltunk Nagykanizsán. Nyáron a Balatonnál jártunk, és mondom a feleségemnek: innen már csak 60 kilométer a Kálmán, felhívom őt, tudnánk-e találkozni? Persze össze is jött a találka, őket is a DAC-nak köszönhetem. Minden nap tudnánk miről dumálni, ez a szép az egészben.
Talán nem kéne szólnom róla, de húzódtunk a B-közép irányába mi is. Minden elismerésem a volt B-középnek, nem tudom jelenleg mi a helyzet, nem is lényeges. A fiam is szeretett volna közelebb kerülni a kemény maghoz, egy kis plusz adrenalin volt ez nekünk. Aztán visszamentünk inkább a B1 szektorba, mert sok minden nem tetszett, ami ott ment. Merem állítani, hogy nagyon sok ember ezért hagyja ott a B-közepet, nem említenék konkrétumot, de nem azért járok focira, hogy közben mással foglalkozzak. Nem is az otthoni meccseken kezdődött, hanem idegenben, majd ott is inkább a szélére álltunk.
Mi ugyanúgy szívvel-lélekkel szurkolunk mindenütt, odahaza a B1 szektorban van egy 40-50 fős állandó társaságunk. Persze örülök neki, hogy van a kemény mag, legtöbbször ők azok, akik felheccelik a csapatot meg a lelátót, de… és itt a pont.
Bizony jópár szabadságom ráment az utazgatásokra, viszont nem bántam meg. A feleségem is sokszor jön velünk, ahhoz képest, hogy szlovák nemzetiségű, sok sellyeit meg szerdahelyit lepipál a magyar nyelvtudásával. Még a magyarországi rokonok is megjegyezték, hogy szebben beszél magyarul, mint én. Nekem megvan az a Sellye környéki jellegzetes, falusi tájszólásom. A feleségem emlékezetében is maradtak negatív dolgok a B-középből, mindig kérdezi, ha jön velünk, hogy ugye nem lesz megint az a buta, goromba duma?
Szeretek pecázni is, tavaly több volt a peca, mint a foci. Kb. 11 éve gyűjtöm a golyóstollakat, rengeteget kaptam már szurkolótársaktól, Szilvia a DAC Store-ból is sokat összeszedett nekem. Gondoltam, írjuk le, hátha ezáltal is gazdagodik a gyűjteményem, de csak reklámtollak érdekelnek, politikai társaságokét nem gyűjtöm.
Ebben az öltözékben mentem el Dubaiba, van képem is róla. Gyönyörű emlék a Burj Khalifa 147. emeletén, DAC-melegítőben. Az unokanővérem megjegyezte: te még ide is képes voltál elcipelni a DAC-ot? Mondom, nem szégyenlem, nekem a DAC a csapatom, büszke vagyok rá, hogy ebbe a közösségbe tartozom.
Már nem is lehetne csak úgy megszakítani a baráti kötelékeket, ha ne adj’ Isten a liga alján kullognánk, az se változtatna semmin. Az embereknek kéne megváltozniuk, azok meg nem fognak kiábrándulni a DAC-ból.
Nem csak akkor szurkolunk, amikor jól megy a csapatnak, minden meccset izgalommal várunk. Tudjuk, hogy öltözzünk, a csapat és a sárga-kék színek mellett végsőkig kiállunk. De a barátságok még a focitól is fontosabbak.
Halljuk, látjuk, a szurkolók közül is sokan elmentek ebben a nyavalyában. Volt egy Béla nevű 90 éves bácsika Királyrévről, ránk szólt, hogy őt bizony ne magázzuk, mi itt egy nagy család vagyunk! Tavalyelőtt láttuk utoljára, biztosan történt vele valami. Én magam is covidos voltam, nem kívánom senkinek. A feleségemmel idestova 40 éve együtt vagyunk, de ő sem emlékezett olyanra, hogy nyolc napig 41 fokos lázban feküdtem volna! Nem akarom én itt reklámozni az oltást, de a bármi is jobb a semminél! Az egész családom beadatta magának. Meccsekre általában én vezetek, abszolút nem fogyasztok alkoholt. Péter fiam módjával elsörözget, összejött a saját korosztályával, más, mintha kocsmázna. A focin jó helyen vagyunk!
Ott mindig! Maradjon így sokáig, köszönöm a beszélgetést, Gábor. Hajrá, DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…