Az óraátállítással egyidejűleg beköszöntött a valódi ősz is, reggelente munkába menet jellegzetes illatok jelzik eljövetelét, miközben alig maradtak lapok a naptárban, azok is mind „emberesek”.Semmiképpen sem mondanám őszi szagoknak a nehézkesen nyirkos és hideg levegőt. Apám őszi kertjét juttatja az eszembe, ahol az egész éves munkáját igyekezett télire menteni, mikor egy kevéske zöldséget és gyümölcsöt vermelt el zöld ládákban. Az esztendők körforgásába éppúgy beletartozik az őszi évszak, mint a tavaszi kikelet.
Talán éppen az „ajándék” egy óra tolta helyére az őszt, visszakapva saját időzónánkat, sötétben indulunk el otthonról és sötétben érkezünk haza. Oly’ sokan és sokszor szidták, vagy éppen magyarázták az óraátállítás jogosságát, én mégis úgy vélem, hogy az idők végezetéig kitartunk mellette. Ami kevés napsütést még tartogat nekünk Szent András hava, vagyis a november, igyekezzünk lehetőségeinkhez mérten kihasználni. Éppen a napsugarakban fürdőző falevelek látványa az, ami az őszt és az ősz színeit sokunk számára festői szépségűvé teszi. De ha mindez nem lenne elég, a szemközti óvoda ablaka szintén tele papír-levelekkel, na meg a sünivel, ami tüskéjén almát visz.
A levelek árnyalatai a magyar tannyelvű alapiskolák nebulóinak szlovák nyelvű olvasókönyvében leírtakat juttatják eszembe, kb: „Ősz van. A falevelek lehullanak a földre. A levelek sárgák, vörösek és barnák…”
S persze nem feledhetjük a szelet, mely a lehulló falevelekkel kénye-kedve szerint játszik, de ugyanúgy a papírsárkánnyal is, melyet a gyerekek eregetnek ugyanabban a könyvben, na meg a valóságban is. Valamint ide tartozik – ha már Péter-Pálkor az aratás kezdetéről írtam -, mostanság a vége felé közeledik, vagy már befejeződött a „maradék” betakarítása. A kukorica meg a napraforgó zárja a szezont immáron szintén a hagyományok szerint. Nem véletlen, hogy a novemberi népszokások a mindenszentek és a halottak napját követően Szent Márton napját jegyzik, mint bérlet- és bérkifizető napot. Aki pedig anno megkapta a jól megérdemelt fizetését, lehetősége nyílt megtömni a bendőjét, amit finom borocskával öblíthetett le.
November 11-e Szent Márton napja. Ez a nap már a korabeli magyarság körében is a bérlet- és bérkifizető nap volt, de természetvarázsló pásztornap is. A pásztorok ezen a napon egy nyaláb vesszőt adtak ajándékba a gazdáknak. Ezt a nyalábot nevezték Szent Márton vesszejének, melynek védelmező szerepet tulajdonítottak.
November 11-e a naptárban a téli évnegyed kezdő napja, ezen a napon nagy lakomákat rendeztek: asztalra tették az újbort, ettek-ittak, fenékig ürítgették a poharakat, hogy a következő esztendőre is jó termés legyen. Ugye manapság ebből már vajmi keveset hagytak ránk az őseink, talán csak a Márton-napi libasültre gondolhatunk, ami egyébként Szent Márton püspök személyéhez köthető inkább. Gondolom, a szupermarketekben idén sem marad el az akciós libamáj?! Én maradok a rántott sajtnál…
November 25-e, Szent Katalin napjának üzenete többé-kevésbé ma is ismert. Ahogy a fáma tartja, ha „Katalinkor kopog, karácsonykor tocsog”.
November 30-án pedig már Szent András ünnepe van. András napja fordulat a naptárban, az utána következő vasárnap már az egyházi év kezdete, azaz advent első vasárnapja. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a november még tartogat számunkra egyéb dunaszerdahelyi vonatkozású érdekességeket, illetve évfordulót is, melyről a jövő hét folyamán olvashatnak ugyanitt, ha ismét velünk tartanak. Elöljáróban csak annyit, utazni fogunk múltból a mába, térben és időben egyaránt.