Fotó: Pixabay.com
A szoba üres, nincs benne a gyerek, hiába az övé. Elment, nincs most itthon három napig. Sötét van bent, rendetlenség, szokás szerint. Mert persze nem pakolt el, mielőtt elvitte volna az apja. Ez ilyenkor nem számít. Pedig talán jobb lenne, mert szép lenne, még ha sötét is van bent. De a sötét sem képes elrejteni a rendetlenséget.
Amúgy rend szokott lenni! – mondogatom magamnak. Amikor itthon van, rend van, nyugalom, béke, játék, kacagás, szeretet, összebújás, viaskodás és kibékülés. Rend. Nem, nincs rend. Kupi van akkor is.
Szétdobált játékok, hajtogatásra várakozó tiszta gyűrött ruhák, szétdobált legók a földön, az íróasztalon a ceruza a filc mellett, a toll a zsírkréta mellett, keresztbe-kasul, az olló szétnyitva hever, a radír egyedül, de a Batman! A Batman baba egy álló spárgával támassza a falat a polcon, kezei ütésre állnak, úgy várja ellenségei közeledését.
A tiszta konyhával általában úgy csúfolódnak, hogy biztosan nem is használják. De szerintem ezt csak a rendetlen háziasszonyok találták ki, akik nem szeretnek mosogatni és elpakolni, viszont főzniük muszáj. Itt is ez lehet? Biztosan azért nem pakolok el, mert így az üres napokon is olyan, mintha a gyermekem még mindig ott lenne, mintha ez a szoba a hét mind a hét napján gyerekzsivajjal lenne tele, jókedvvel, közös játékkal és örömmel, ahogy az amúgy szokott.
Azt hiszem, hogy fájna, ha nagy rend lenne.