Ezúttal Sziklai Krisztinát, Szakál Horváth Barbit és Sallay Erikát kérdeztük az iskolakezdéssel kapcsolatos emlékeikről.
SZIKLAI KRISZTINA
Emlékeim szerint alsó tagozatos koromban még izgatott voltam a nyár végén, hogy újra találkozhatok az osztálytársaimmal. Izgalmas volt beszerezni az új füzeteket, füzettartókat, tolltartót, új hátizsákot. Mintha előbb jött volna a karácsony, hiszen nem lehetett elkezdeni az évet elefántos radír nélkül.
Felső tagozatra természetesen megváltozott a hozzáállásom. Már jó volt a tavalyi radír is. Bevallom, akkor szerettem volna, ha kicsit tovább tart a szünet. Mivel én sportiskolába jártam, így felső tagozaton még előbb kezdődött a tanév, hiszen augusztus végén megkezdődtek az alapozó edzések, ami egy egész hetes ottalvós tábor volt. Ezt az időszakot nagyon szerettük, de tudtuk, hogy utána vissza kell ülni a padba.
Jelenleg a színészi munkám mellett pedagógusként is dolgozom egy alapiskolában, így a mai napig iskolakezdési előkészületekkel töltöm az augusztus utolsó hetét. Most már a kollégáimmal várom a találkozást, és mosolyra fakaszt, ahogy látom a pici elsősöket jönni be az ajtón első nap. Ilyenkor mindig feldereng egy régi-régi emlék, ahogy első nap odajött hozzám az osztálytársam és azt kérdezte: „Leszünk barátok?” Azt válaszoltam: „Igen.” Immáron 27 éve a legjobb barátom.
SZAKÁL HORVÁTH BARBI
Gyermekkoromban az iskolakezdés időszaka mindig vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. A félelem mellett izgatottság is volt bennem. Minden szükséges tanszert gondosan elkészítettem, és megfogadtam, hogy év végéig ugyanilyen rendezett lesz mindenem. Ez persze sose valósult meg…
Az első napok, hetek mindig újdonsággal teliek voltak. Jó volt újra látni az iskolatársakat. Leginkább ezek az emlékeim maradtak meg.
SALLAY ERIKA
Kisiskolás emlékeim szórványosan maradtak meg az emlékezetemben. Viszont magam előtt látom az első iskolatáskám és az első tolltartóm. Precízen ügyeltem rá, hogy ceruzáim spiccesre faragottak legyenek, és az is fontos volt, hogy a színes ceruzák megfelelő sorrendben legyenek a tolltartóban elrakva: a legvilágosabbtól a legsötétebbig.
Nővérem, aki iskolai belépésemkor már dörzsölt ötödikes volt, folyamatosan azt kérdezgette: Hogy vagy kiselsős? Milyen az iskola? Akkor rém idegesítőnek találtam, mára pedig az egyik legkedvesebb emlékeim közt tartom számon.
Engem sosem kellett unszolni tanulás terén, szorgalmas voltam és precíz. Manapság azt mondanák rám, hogy stréber. 😀
Milyen most a helyzet? Mindkét fiam iskolás: az idősebb a harmadik, a fiatalabb az első osztályt kezdte szeptemberben. Teljesen különböző karakterek, de mindketten balkezesek. A kis elsősömnél már nem aggódom túl az írást. Tapasztalatból tudom, a balkezesek nehezebb helyzetből indulnak, hiszen a sor elején lévő mintát írás közben letakarják. Nekik az az automatikus, hogy mindent balra döntenek, idővel persze mindez változik. Szóval egyértelműen türelmesebben állok most már az iskolához. Az iskolakezdést is nyugodt szívvel vártuk.
Kisebbik fiam látja, hogy a testvére önállóan olvas, így ő jelenti számára a legnagyobb inspirációt. Alig várja, mikor fog tudni ő is egyedül olvasni. Úgy gondolom, most könnyebb helyzetben vagyok.